A Let Us Not Praise Nashville's Failures (Inkább ne mutogassunk ujjal a Nashville hibáira) című cikkében a regényíró John Malone a következő megállapításokat teszi: „Altman vizuális fantáziájának mértékét a forgalmi dugó jelenete alapján becsülhetjük meg. A feltorlódó autókat bemutató szekvencia eleje igazán remekül sikerült. A továbbiakban azonban a jelenet teljesen kusza és esetlen lesz. Nincs ritmusa, és filmes szempontból igazság szerint teljességgel érdektelen.”
Malone észrevételei felbecsülhetetlen értékűek, amennyiben tökéletesen félreértik a szóban forgó jelenet funkcióját és megformáltságát. Voltaképpen még a szerző nagylelkű – ugyanakkor, bár ezt csak halkan teszem hozzá, leereszkedő – megjegyzései is visszafelé sülnek el. A forgalmi dugó jelenete, ha a „realisztikusság” felől közelítünk hozzá, egyáltalán nem sikerült remekül. Altman ugyanis szándékosan és szemmel láthatóan megrendezi a kérdéses szekvenciát. A hagyományos befogadói elvárások kijátszásával a rendező inkább távolságot teremt a közönség és a film között, eltereli a nézők figyelmét, hogy ne csak azt lássák, mi történik a vásznon, hanem azt is, hogyan. Altman kamerája és rendezése a forgalmi dugót valamiféle megszokott, közösségi, könnyedén feldolgozható eseményből a vizsgálódás egyszeri, figyelemfelkeltő és az újdonság erejével ható tárgyává kívánja tenni, következésképpen a jelenet gondos vizsgálatot igényel...
