Ahhoz, hogy megértsük a filmes teret, hasznosnak tűnik úgy tekinteni rá, mint ami valójában a tér két különböző fajtájából áll össze: egy térből, amit a képmező foglal magába és egy másik térből, ami a képmezőn kívül található. Vizsgálódásunkhoz a képmező tere nagyon egyszerűen meghatározható: ez a tér magába foglal mindent, amit a néző szeme a vásznon érzékel. A képmezőn kívüli tér viszont sokkal összetettebb. Ez hat „részterületre” oszlik. E területek közül az első négy közvetlen határait a képkeret négy széle adja meg, és e határok egy, a képet körülvevő térbe vetülő, képzeletbeli csonka piramis felületeinek felelnek meg – bár ez a leírás nyilvánvalóan leegyszerűsített. Az ötödik térrész nem határozható meg ugyanilyen látszólagos mértani pontossággal, mégsem fogja senki sem tagadni, hogy létezik egy képmezőn kívüli tér „a kamera mögött”, ami világosan elkülönül a képkeret négy oldalával határos térrészektől, habár a film szereplői rendszerint a kamerától jobbra vagy balra elhaladva érik el ezt a teret. Végül létezik egy hatodik térrész, ami tartalmazza a díszlet vagy egy abban elhelyezett tárgy mögötti teret: ebbe a térbe érkezik egy szereplő, amikor kilép egy ajtón, befordul egy utcasarkon, eltűnik egy oszlop vagy egy másik személy mögött, vagy valami más hasonlót tesz. Ennek a hatodik térrésznek a külső határa voltaképpen a horizonton túl húzódik...
