A tér problematikája mind a művészetelméletben általában, mind az egyes ágazati esztétikákban rendre felmerül, és folyton újraértelmeződik. A filmelméletben sincs ez másképp. A mozgókép és a tér összefüggéseivel foglalkozó tanulmányok a filmelmélet meghatározó, sok szempontot érvényesítő és igen szerteágazó részterületét alkotják. Mindamellett e témakör lassan könyvtárnyi méretűvé növekvő szakirodalmában is jól elkülöníthető néhány markáns megközelítés.
Az elemzések egy része a film és a tér kapcsolatát kifejezetten a filmnyelv működésének szintjén vizsgálja, és arra keresi a választ, miként jön létre, milyen eljárások révén konstruálódik a filmelbeszélés során a cselekmény tere. Ezt az aspektust az alapvető filmes kifejezőeszközök működésének feltárása vezérli, és benne a térképzés elemzése gyakran kapcsolódik össze az időkezelés problémáinak vizsgálatával. A tanulmányok másik csoportja már a filmtér egy elvonatkoztatott fogalmával dolgozik, annak szimbolikus értelmezési lehetőségeit kutatja. Kérdésfeltevéseit hol a filozófia, hol a pszichológia, hol a történetiség, hol a kultúratudományok felől indítja. Míg a szövegek egy harmadik vonulata a mozgókép fogalmát terjeszti ki további közegekre, és ebben a kitágított keretben érinti a film és a tér viszonyának problémakörét. Részben a film, a filmnézés, a vetítés térbeliségére kérdez rá, részben a mozgóképi teret más médiumok, más képfajták összefüggéseiben elemzi.
A megközelítéseknek ezt a sokszínűségét, gazdagságát jelen összeállításunkban is megpróbáltuk visszaadni, noha filmelméletileg a legrelevánsabbnak a szűkebb értelemben vett filmes tér kérdéseit vizsgáló szövegek tűnnek, melyek ennek megfelelően nagyobb szerephez is jutottak. Ezek igyekeznek feltérképezni a térérzékelésnek a mozgóképi elbeszélésben betöltött szerepét, – megvizsgálva, hogyan, milyen eljárások révén képződnek terek a filmképen és e terek milyen funkciót töltenek be a filmkép értelmezésében, a filmelbeszélés megértésében. Noël Burch itt közölt elemzése a képtér és a képen kívüli tér kapcsolatát járja körül Jean Renoir 1925-ös Nana című alkotása, továbbá Ozu, Bresson és Antonioni filmjei kapcsán. Szintén a klasszikus elméleti megalapozás igényével lép fel Kristin Thompson és David Bordwell, akik a formalista megközelítés jegyében a térszervezés elbeszélésben betöltött szerepét vizsgálják Ozu alkotásmódjában. A Délidő és a Kárhozat térkezelését tárgyaló írás pedig egy összehasonlító elemzés keretében tesz kísérletet a térértelmezés szempontrendszerének kidolgozására.
Végül a mozgóképi közlésben képződő tér filmnyelvi sajátosságain túlmutató teoretikus irányokat két tanulmány képviseli. Fredric Jameson Észak-északnyugat-elemzése a film tereinek nyitottságát vagy zártságát, illetve nyilvános vagy nem-nyilvános jellegét feltárva épít fel egy szimbolikus térértelmezést. Lev Manovich elemzése különféle számítógépes szimulációk térbeli stratégiáit összehasonlítva vizsgálja a tér és a narrativitás összefüggéseit. Bár e szövegek a mozgókép és a tér viszonyait nagymértékben továbbgondolják, vagy akár túl is lépnek azokon, a filmelemzésre vonatkozón is szolgálnak értékes meglátásokkal.
A szerkesztők
