Ozu Jaszudzsiro fennmaradt filmjei, amiket csak lépésről lépésre tárnak a nyugati közönség elé, máris emelkedett hangvételű, konzervatív alkotásokként vonultak be a köztudatba. Úgy tűnik, Ozu filmjeit a fiatal japán rendezők ódivatúnak tekintik, az angol nyelvű kritikusok viszont az egekig magasztalják a tradicionális japán családi viszonyokat bemutató, „gyönyörű” történeteket. A legeredményesebb megközelítés azonban az, ha Ozu filmjeit modernista, újító művekként értelmezzük. Mivel e filmeket (angol nyelven) még nem vetették szigorú kritikai elemzés alá, célunk, hogy az orosz formalista irodalomelmélet módszerének átvételével megtegyük ebben az irányban az első lépést. Az irodalmi fejlődésről című tanulmányában Tinyanov azt írja: „Az ’eltéréseket’,’differenciát’ tartalmazó mű éppen azzal az irodalmi sorral kerül kölcsönviszonyba, amelytől eltér.” Jelen cikkben Ozu munkásságát a „klasszikus hollywoodi film” paradigmájával szemben fogjuk elhelyezni. Több ok szólt amellett, hogy ezt a paradigmát válasszuk: az általa jelölt entitás ösztönösen egybevág a filmről alkotott, jól ismert fogalmunkkal; elveit a paradigmát a gyakorlatban alkalmazók közül többen nyíltan törvényerőre emelték (lásd a tömérdek „szabálykönyvet” a „technikával” kapcsolatban); a hozzá kapcsolódó stílus pedig a mozgókép története során a film általánosan elterjedt, „megszokott nyelvhasználati módjává” vált. Az ezen paradigma által alkotott háttér jól kiemeli az Ozu filmjeiben megmutatkozó stilisztikai alternatívákat. Noha további kutatásainkban szeretnénk egyéb stilisztikai szempontokat is megvizsgálni, ebben a tanulmányban a tér és a narratív logika között fennálló kapcsolatra koncentrálunk (az ok-okozati láncolatra, illetve bármilyen esetlegesen tetten érhető párhuzamra vagy módosulásra). A klasszikus paradigma hátteréhez viszonyítva Ozu modernsége sajátos térbeli megoldások használatát foglalja magába, melyek megkérdőjelezik a narratív ok-okozatiság elsőbbségét...
