Varró Attila cikke a thriller műfaját azoknak az önreflektív motívumoknak a szempontjából vizsgálja, amelyek segíthetnek ezt a meglehetősen nehezen lehatárolható műfajt pozicionálni mind a tömegfilmben, mind a bűnügyi műfajcsoportban.
A thriller legszívesebben az áldozat szerepköréből választ főhőst magának, történetei (élet)veszélybe került figurák menekülési/szabadulási kísérletét követik nyomon. A műfaj filmjeiben a tudásnak kulcsfontosságú szerep jut: a thrillert egyszerre határozza meg a látás és a tudás, működése a percepció és recepció viszonyára épül. A thriller a tömegfilm érzelmi hatásmechanizmusát szemlélteti, azt a folyamatot, ahogyan a szövegek fenntartják a nézői érdeklődést az információadagolás segítségével. Az információ a thriller befogadása esetében olyasfajta többletként jelenik meg, ami az érzelmi hatás zálogát jelenti: míg a befogadó-főhős a kriminél mindig „Az ember, aki nem tud eleget”, a thrillernél „Az ember, aki túl sokat tud” lesz belőle.
Varró kiemeli, hogy a kiszolgáltatott befogadói pozíció és a tudástöbblet kettőssége egyaránt jellemzi a tömegfilm nézőjét és a thriller-történetek főhősét. A thrillerek történetei ugyanis rendszerint mesterségesen konstruált mikrokozmoszokban játszódnak, s igen gyakori a határidő motívuma – így a műfaj belső, fiktív világában a kiterveltség és a lehatároltság egyaránt erőteljes önreflektív thrillervonást jelent.
