A Metropolis jelen száma a science fiction1{Lásd a Metropolis 2003 no. 2. számát.} és a horror2{Lásd a Metropolis 2006 no. 1. számát.} után ismét egy műfaj bemutatását tűzte ki célul. Szemben azonban a korábban tárgyalt két műfajjal, a thriller esetében elhagyjuk a fantasztikus műfajok családját.
A thriller definíciója valamennyi népszerű műfaj közül az egyik legproblematikusabb. Ez azonban csak még indokoltabbá teszi, hogy ezt a nemzetközi szakirodalomban is mostohán kezelt műfajt válasszuk témául. A nagyközönség előtti kiugró népszerűsége is arra inspirált bennünket, hogy tisztázzuk a fogalmát; kiemelten fókuszáljunk a műfajjal kapcsolatos dramaturgiai-hatáskeltő stratégiákra, s egy-egy meghatározó alkotójának, markáns alműfajának portréját is fölvázoljuk.
A thriller – ahogy erre neve is utal – egyszerre épít a feszültségnek szorongást keltő és örömszerző potenciáljára. Szemben a nála sokkal homogénebb hatást megcélzó horrorral, alapvetően ellentmondásos érzelmi élmények szimultán kiváltására törekszik, s ez széttartóvá teszi mind tematikus állandóit és motívumkincsét, mind pedig műfaji rokonságát. A thrillert leginkább – és kétségkívül a leghelyesebben – a bűnügyi műfajcsoportban szokás elhelyezni (a kalandműfajok átfogó kategóriáján belül), és legtöbbször minden adott is ehhez a kategorizáláshoz, úgymint a bűnügyi tematika és az áldozatokra való fókuszálás. A thriller talán legfontosabb vonása, hogy átlagembereket helyez életveszélyes szituációkba (melyek az esetek többségében bűnügyi jellegűek), és küzdelmeiket bemutatva, erőteljes azonosulásra késztetve a nézőt a kiszolgáltatott főhőssel folyamatos feszültségkeltésre vállalkozik. A műfaji skálán elhelyezve ugyanakkor a thrillerek egy része a kalandfilmmel mutat rokonságot (a kémthrillerek és az ártatlanul menekülő férfi toposzára épülő thrillerek tartoznak ide), más részük pedig a horrorhoz közelít (elsősorban a pszichothrillerek világa vagy a giallo alműfaja).
A lehetséges műfaji szomszédokkal való kapcsolatra, a thrillereket felépítő legfontosabb ismérvek katalogizálására, és ebből következően a műfaj lehetséges definíciójának kidolgozására vállalkozik Martin Rubin – a szerző thrillerről írt monográfiájának egyik fejezete olvasható az összeállításban.
A thrillerrel leggyakrabban kapcsolatba hozott dramaturgiai fogalom, a suspense alapos kifejtése, a róla született különböző – narratológiai, pszichoanalitikus – elméletek összefoglalása található Charles Derry a műfajról írt könyvének válogatásunkban közölt fejezetében.
Varró Attila is a thrillerek nagy részét jellemző információadagolással foglalkozik, s ennek önreflexív olvasatait feltárva azt vizsgálja, hogy a thriller befogadásának élménye mennyiben rokonítható a műfaji filmes befogadás körülményeivel, és milyen átfedések mutathatók ki a thrillerek hőseit és nézőit jellemző pozíció között.
Vajda Judit egy konkrét alműfajt, a domestic thrillert mutatja be, különös tekintettel annak ábrázolásmódjára, szimbolikájára és motívumrendszerére, míg Varga Zoltán a szerzőiség és a thriller összeegyeztethetőségét vizsgálja a műfaj egyik legkövetkezetesebb szerzői alkotója, Brian De Palma munkásságára koncentrálva. Az összeállítást válogatott bibliográfia és egy, a további tájékozódást segítő annotált filmográfia zárja.
Ha a szakirodalom szűkössége miatt a thriller műfajának oly sokrétű feltérképezésére nem is vállalkozhattunk, mint a science fiction vagy a horror esetében, reméljük, hogy a műfajt érintő leglényegesebb kérdések felvetésében és megválaszolásában összeállításunk eléri a célját.
A szerkesztők
Jegyzetek:
