A kortárs közép-kelet-európai filmről szóló összeállítás gondolata akkor merült fel a szerkesztőség tagjaiban, amikor 2002-ben a magyar filmszakma tagjai konferenciát rendeztek Debrecenben a rendszerváltás utáni magyar film helyzetéről. A magyar film problémáival szembesülve rá kellett ébrednünk, hogy nekünk is csak szórványos ismereteink vannak arról, hogyan reagáltak a szomszédos és a régióbeli országok a rendszerváltás anyagi és művészi dilemmáira. A közös kiindulópont nyilvánvaló: a rendszerváltás után minden országban megszűnt a korábban a szakmát biztosan életben tartó állami finanszírozás, teljesen új alapokra kellett helyezni a filmgyártást, forgalmazást és moziüzemeltetést, a filmszakmának mindenhol meg kellett tanulnia az új piaci viszonyok között boldogulni. Az új helyzet kapcsán sok különböző kérdés merülhet fel: Milyen új, alternatív finanszírozási módokat tudtak kitalálni az egyes országok, vagy egyes filmkészítők (amely kérdés természetesen összekapcsolódik azzal is, létezik-e a régi típusú finanszírozás helyettesítését szolgáló törvényi szabályozás az adott országban)? Hogyan élte túl a szakember-gárda a válságidőszakot? Megmaradtak-e a régi rendezők a szakmában, kellett-e változtatniuk filmes stílusukon a pályán maradáshoz, tudtak-e fiatal filmesek elindulni a nagy pénzhiány ellenére? Megmaradtak-e az egyes országokra korábban jellemző filmtípusok vagy megfigyelhető-e azoknak valamiféle folytatása, megújulása? Mely filmtípusok, stílusok tűntek el végleg, milyen új műfajok lettek népszerűek? Milyen részesedése van a hazai filmnek, és esetleg a hazai közönségfilmnek az egyes országok piacán? A kérdést talán úgy is össze lehetne foglalni: feltűntek-e olyan ötletek, stratégiák, megoldások a környező országokban, a szakma különböző területein, amelyek némelyike talán a magyar filmesek számára is követhető lehet? Összeállításunk nem átfogó körképet szándékozik adni a régióról, inkább típuspéldákat próbál bemutatni. Az írások jellege is vegyes, akadnak köztük egyes országokról szóló átfogó elemzések, például Szíjártó Imre és Nemes Gyula tanulmányai a lengyel, illetve a cseh és szlovák filmnek nemcsak gyártástörténeti hátterét, de műfaji és stílusbeli változásait is tárgyalják, kitekintve az egyes rendezőgenerációk sorsának alakulására is. Schubert Gusztáv írása a stiláris és műfaji átalakulásokra koncentrál, illetve azt vizsgálja, hogy miért hiányzik a nagy fordulat, a lényegi változás (alkotói attitűdök, témaválasztás és elsősorban a közelmúlt, illetve a kortárs drámák feldolgozása tekintetében) az elmúlt évtized magyar filmjéből. Az orosz filmről szóló tanulmány a Szovjetunió felbomlása utáni idők filmes válságát a műfaji film (újjá)születésének nehézségeivel szemlélteti, miközben egy olyan archetipikus nemzeti történet körvonalait is felvázolja, mely alapját képezhetné egy sikeres műfaji filmes vonulatnak. A horvát filmiparról szóló cikkünk elsősorban az ipar és a gyártás átalakulásának problémáit vázolja fel, és egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy lám, vannak országok, ahol még nálunk is rosszabb a helyzet. Ilija Tomanic szlovén filmről szóló írása pedig egy érdekes esetet mutat be: hogyan szembesült az intézményi, finanszírozási, műfaji problémákkal egy olyan ország, mely a rendszerváltással egy időben lett független nemzetállam? Szlovéniában a filmgyártás válsága összefonódott a nemzeti identitás keresésével: talán ez is magyarázza, hogy annak ellenére fontosnak tartják a szlovén film életben tartását, hogy az ország lakosainak száma csak az egyötöde Magyarországénak. Összeállításunkból kimaradt a régió több országa, néhányukról azonban más folyóiratokban már olvashattunk összefoglaló jellegű írásokat: elsősorban az angol nyelvű Moveast periodikában, amelynek legutóbbi számai (2002/7, 2002/8) a kortárs bolgár, illetve román film körképét nyújtják; a román-magyar filmes kapcsolatokról pedig folyamatosan tudósítanak a Filmtett összeállításai. Reméljük, ezen számunk, sokfélesége ellenére, vagy éppen annak köszönhetően mindenki számára tud új információkat nyújtani, érdekességeket bemutatni. Talán mindannyiunkat hozzásegít ahhoz, hogy a rendszerváltás utáni magyar film gondjairól másképp gondolkodjunk, és összevethessük azt a körülöttünk hasonló problémákkal küzdő országok helyzetével.
