Bevezetés
Általános előfeltevések
Horvátország rendkívül kis piaccal rendelkező ország, ahol a lakosság vásárlóerejének gyengesége miatt csupán a kultúra bizonyos területei képesek az önfenntartásra. A film területén elsősorban a kiszolgálóipar – a terjesztés, a bemutatóhálózat, valamint a technikai eszközök kölcsönzése és a szakmai szolgáltatásokat (bérmunkát) biztosító vállalkozások –önfenntartó. A filmgyártásban erre csupán a reklámfilmeseknek, továbbá a kampányfilmek és a zenei klipek készítőinek van esélye; a filmszakma többi területén (az úgynevezett szekunder tevékenységek körében) egyedül az újságírás önfenntartó.
Az összes többi tevékenység csupán a rendszeres, vissza nem térítendő támogatásoknak köszönhetően tud fennmaradni, ez egyaránt érvényes a közönségfilmek terjesztésére és bemutatására, a művészeti és a nem kommerciális jellegű filmprogramokra, az összes többi filmfajta gyártására, a filmoktatásra, a kulturális örökséghez tartozó film megóvására hivatott intézmények működtetésére, a filmkultúra terjesztési formáira, a szakmai társulásokra és a filmklubokra, valamint a nem populáris szakmai folyóiratok és könyvek kiadására.
A filmkultúra értékteremtő tevékenységét és fennmaradását szolgáló támogatások szerepe meglehetősen nagy – Horvátországban ezt a szerepet hagyományosan az állam vállalta magára. Így van ez ma is: az állami költségvetésből származó pénz a támogatások fő forrása, és a filmipari tevékenységek többsége esetében a fennmaradás biztosítéka. Mivel ma ezt a pénzt a kulturális tárca és néhány további állami testület osztja szét (más, rokon tevékenységet végző minisztériumok: a Felsőoktatási és Tudományügyi Minisztérium, a Közoktatási Minisztérium, valamint Zágráb Város Kulturális Tanácsa és a helyi közigazgatási szervek más egységei), a filmes tevékenységek ki vannak szolgáltatva az állami költségvetési pénzforrásoknak.
A filmkészítők közösségének fő erőfeszítései arra irányulnak, hogy a támogatásokról szóló döntésekről és a támogatások elosztásáról az állami szervek ne határozhassanak kizárólagosan, és hogy a döntések meghozatalában autonómiával rendelkezzenek az állami szervekkel szemben. Ezzel függ össze az az igény, hogy egyrészt fejlesszék a filmgyártás technikai színvonalát, másrészt megteremtsék a nem állami és a nem költségvetési támogatásokhoz való hozzáférés feltételeit.
Úgy tűnik, hogy ebbe az irányba halad a Kulturális Minisztérium által kidolgozott törvény a kulturális tanácsok létrehozásáról. Ezek révén a kultúra területén dolgozók befolyással bírnának a kultúrpolitikára addig, amíg a filmszakmának egy független, nem állami szervezetként működő filmalapítvány vagy intézmény létrehozására irányuló javaslatát nem támogatják határozottabban.
A filmipar piaci törvények szerint működő minden területe nagy fejlődési lehetőségek előtt áll: a fejlődést szolgálják majd bizonyos törvényi előírások (például a vámmentesség, a támogatások adómentessége és egyebek). Nagy szükség van továbbá a film kulturális funkcióinak körvonalazására, az európai kulturális környezettel és az egyetemes kultúrával való kapcsolatkeresésre és együttműködésre.
Fontosabb adatok
Bár a horvát filmipar általános recesszióba került a háború, a rendszerváltás nehézségei, valamint a háborús kiadások és az ország újjáépítése miatt megcsappant költségvetési beruházások nyomán, az alapstruktúra mégis fennmaradt, sőt részben meg is újult mind alkotóit, mind intézményrendszerét illetően, figyelemreméltó vitalitást mutatva fel.
A támogatások fő forrása a filmipar területén a Kulturális Minisztérium. A beruházások mértéke fokozatosan növekszik. Erősödnek az arra irányuló kezdeményezések, hogy a kultúrpolitika irányítása a szakma képviselőinek kezébe kerüljön, akár úgy, hogy a minisztérium keretein belül működtetendő független testületeknek (kulturális tanácsoknak), akár úgy, hogy egy létrehozandó önálló, nem kormányzati filmalapítványnak engedjék át a döntéshozatalt. Ennek a beszámolónak a megírásakor (2001) a projekteket szakemberek és szakbizottságok bírálják el és ajánlják támogatásra, majd a kulturális miniszter hagyja azokat jóvá. Megszavaztak néhány törvényt és rendeletet, amelyek a filmiparba és a kultúrába való beruházást ösztönzik. Ilyen az általános forgalmiadó-mentesség eseteinek meghatározása, a nyereségre és a jövedelemre kirótt kedvezményes adókulcs bevezetése, valamint az audiovizuális tevékenységek kedvezményes vámszabály alá kerülése.
Évente 5–6 egész estét betöltő játékfilm készül, 2000-től pedig programszerűen serkentik a rövidfilmek készítését is (különösen a dokumentumfilmekét, a kisjáték- és kísérleti filmekét, valamint a művészi jellegű videofilmekét). Habár erről nincsenek megbízható adatok, az évente legyártott rövidfilmek száma száz, kétszáz között mozog (ezek hossza az egypercestől a negyven percesig változhat). Ezek eltérő profilúak – önálló és önfenntartó kommerciális termékek, például reklámfilmek és zenei klipek.
A filmgyártó vállalatok technikai színvonala változó. Az elöregedett felszerelés a legjellemzőbb, bár néhol korszerű készülékeket is beszereztek. A legmodernebb felszerelések ritkaságnak számítanak. A kilencvenes évek elején tapasztalt filmes szakemberek Horvátországból külföldre és más területekre vándoroltak, de a későbbiekben új audiovizuális szakemberek jelentek meg az újonnan indított vállalatoknál. A művészek – rendezők, operatőrök, vágók, gyártásvezetők, hangmérnökök, színészek – leginkább a Drámai Művészetek Akadémiájáról (Akademija dramske umjetnosti) kerültek ki.
Meglehetősen élénk a kisjátékfilmek és videók gyártása nem hivatásos (amatőr és félprofesszionális) körülmények között, különösen a film- és videoszövetségekben, oktatási intézményekben vagy magánszemélyek műhelyeiben. A munkák nagy része – különösen a rövidfilmek – elektronikus hordozóra készül (főként videoformátumról van szó), de forgalmazás és egyedi bemutatás céljára egyes műveket filmszalagra írnak át.
A televíziók (különösen a közszolgálati Horvát Televízió) az audiovizuális művek legnagyobb gyártói és bemutatói. Emellett sok film a televíziós adók és a filmproducerek együttműködésében születik (a televízió részt vesz a játékfilmek többségének és az akadémiai hallgatók diplomafilmjeinek elkészítésében, az alkotók emellett felhasználják a független film- és videostúdiók, vállalatok szolgáltatásait is). Az együttműködések azonban szabályozatlanok, egyedi megállapodások, sőt (különösen a televíziós produkciók esetén) gyakran politikai nyomásgyakorlás és érdekek eredményei.
Az előző időszak nagy filmgyártó és filmterjesztő vállalatait (Jadran Film, Zagreb Film, Croatia Film) recesszió sújtja, ám számos, jó alkalmazkodóképességű kisvállalat jelent meg, különösen a reklámfilmek, a zenei klipek és a megrendelésre készített dokumentumfilmek területén. A video- és filmvállalatok alakulása és eltűnése nincs jelentős befolyással a nem kommerciális gyártásra, elsősorban azért, mert ez utóbbi feltételeit elsősorban az állami támogatások, illetve a moziklubok technikai lehetőségei adják, az új vállalatok pedig csak ritkán lépnek fel önálló kezdeményezésekkel. Nagy számú amatőr és félprofesszionális film- és videoalkotás készül a filmklubok (szervezetük a Horvát Filmszövetség – Hrvatski fimski savez) és független művészek együttműködésével.
A filmek terjesztését a mozikban és a videotékákban amerikai társaságok végzik a maguk marketing- módszereivel. A nem kommerciális (szerzői) filmek és a rövidfilmek terjesztése nagyon szűk lehetőségek között folyik, ennek ellenére mégis létezik, köszönhetően bizonyos intézményeknek és szervezeteknek (ilyen a zágrábi MM Centar SC és a spliti Zlatna vrata mozi), a külföldi kulturális központok tevékenységének, egyes fesztiváloknak és magazinoknak (Horvát Filmnapok, a nem professzionális művészet magazinjai, az Új Film Spliti Fesztiválja) és néhány nemzetközi programnak (például az Európai Filmek Fesztiválja, kiemelt nemzeti programok). A kilencvenes években Horvátországban évente körülbelül százharminc premierre került sor a mozikban, hozzávetőlegesen nyolcszázra a videotékákban, és nagyjából ugyanennyi vagy még több filmet mutattak be a televízió képernyőjén (habár a moziban vetített, a videotékákban hozzáférhető és a televízióban bemutatott produkciók egy része fedi egymást).
Mind a kommerciális mozik, mind a nem kommerciális mozik száma jelentősen lecsökkent a kilencvenes években, mégis körülbelül százhúsz kommerciális mozi és körülbelül tíz állandó vagy idényjellegű mozi maradt fenn. A kilencvenes években a mozik látogatottsága csökkent. Az újabb tendencia szerint többtermes mozikat (multiplexeket) nyitnak. Ez először Zágrábban történt meg. A multiplexek adott településen megemelték a látogatottságot – a jelek szerint további ilyen mozikat nyitnak Zágrábban és néhány más városban. A nem kommerciális mozi ügyében kezdeményezés indult egy művészi audiovizuális programok bemutatását és terjesztését végző filmközpont alapítására. A mozik technikai felszerelése jórészt elöregedett, ugyanakkor új mozikat is építenek, és a régieket az újabb követelményekkel összhangban alakítják át.
A repertoáron lévő filmek médiavisszhangja erőteljes és széles körű, elvileg kielégítőnek mondható: minden napi- és hetilapnak, magazinnak, rádiónak és televíziónak van filmrovata. A filmre specializálódott kritikusok és újságírók száma meglehetősen nagy (több mint hatvan).
A horvát filmbemutatók a mozik műsorán ritkák, habár egyes horvát filmek olyan nézőszámot érnek el, amely vetekszik a külföldi filmekével is.
A fesztiválok a mozik műsorára nem kerülő filmek fontos bemutatóinak számítanak, továbbá a filmek bemutatás előtti promócióját végzik. Horvátországban körülbelül tizenegy fesztivál létezik, ebből öt horvát és hat nemzetközi (ebből kettő 2001-ben jött létre). Történtek kezdeményezések új fesztiválok létrehozására is.
A filmes felsőoktatás rendszere Horvátországban meglehetősen kidolgozott, hatékonysága azonban kiegyensúlyozatlan. Vannak egyetemi szintű művészképző iskolák, amelyek alkotó tevékenységekre képesítenek, ezek között a legrégibb és a legeredményesebb a zágrábi Drámai Művészetek Akadémiája (rendezőket, operatőröket, vágókat és színészeket képez, a jövőben indul a producerek képzése). A kilencvenes évek végén új filmes képzések jöttek létre (animációs szak Zágrábban), és néhány éve tanszékek alakultak a művészeti akadémiákon és az építészeti karon is. Emellett léteznek alternatív képzőhelyek is (a groznjani Alternatív Akadémia). Habár az egyetemi bölcsészképzés nem követi ezeknek a stúdiumoknak az egyesült államokbeli és Európa-szerte tapasztalható expanzióját, a stúdiumok ezen fajtájának jelentős hagyománya van a zágrábi bölcsészkar komparatisztika tanszékén (1963-tól). Felsőfokú audiovizuális képzést kapnak a zágrábi Tanárképző Akadémia és a tanárképző főiskolák hallgatói, amelyek az általános és középiskolák számára képezik a leendő tanárokat.
Az általános és középiskolákban a hatvanas években vezették be a filmkultúra oktatását. A kilencvenes években az audiovizuális oktatás médiaismeret néven részévé vált a tantervnek. Az általános iskolákban a médiaoktatás a horvát nyelv és a rajz tantárgy egyik kötelező részterülete, emellett a szabadon választott és az iskolán kívüli tevékenységek egyik területe (leggyakrabban iskolai szakkörök formájában). A középiskolákban (gimnáziumokban) a médiaoktatás a tantervben mint a horvát nyelv egyik kötelező részterülete szerepel, valamint a választott tantárgyak és a szabad tevékenységek között is jelen van. Problémát a program megvalósítása jelent, ugyanis a legtöbbször hiányoznak a technikai feltételek, sokszor pedig háttérbe szorítják más kötelező tantárgyak (esetleg egyáltalán nem is kerül be az oktatásba).
Filmes könyvkiadás létezik, bár meglehetősen rendszertelenül. Évente 5–6 könyv, valamint három szakfolyóirat jelenik meg, közülük egy akadémiai szintű. A könyvkiadást a filmes témájú könyvek rendszeres kiadásával foglalkozó intézmények rendkívül kis száma jellemzi (mindössze három ilyen van), és ezek sem a könyvkiadásra specializálódtak (a Horvát Filmszövetség, a Horvát Filmtár [Hrvatska kinoteka] és a Vedis). A kilencvenes években különösen ritkán jelentek meg külföldi könyvek (a kilencvenes évek második felében csupán két fordítás került piacra).
A filmörökség megőrzésének központi intézménye a Horvát Állami Archívum (Hrvatski drzavni archiv) keretében működő zágrábi Horvát Filmtár, amely a nemzeti filmkincs elsődleges gondozója. Habár sikeresen tevékenykedik, működése során szembesülnie kell a helyhiánnyal, a szakemberek hiányával és a finanszírozás állandó válságával. A nyilvánosság érdekeit leginkább az sérti, hogy a filmtárnak rendkívül korlátozottak a lehetőségei a nemzeti és az egyetemes film jelentős műveinek bemutatására. A Horvát Filmtár mellett igen fontos még az INDOK-központ, a Horvát Televízió film- és videoanyaggal gazdagon ellátott archívuma, amely a televíziós produkciókat őrzi. Ezen túl több regisztrált filmgyűjtemény is létesült az egyes vállalatok és egyesületek keretei között.
Megoldatlan problémák
A speciális törvényi szabályozás hiánya az audiovizuális eszközök területén.
A filmipar fejlesztésének hosszú távú programja hiányos, az audiovizuális eszközökre vonatkozó szabályozás elégtelen. Az elmúlt tízéves periódusban nem hoztak olyan új, a filmipart érintő törvényt, amely összhangban lenne az időközben bekövetkezett változásokkal. A fejlődést serkentő törvényi szabályozás hiányosságai és egy hatékonyan működő központ (amelynek formája lehetne egy sajátos alap vagy egy operatív működésre alkalmas tanács) hiánya miatt szabályozatlanság és bizonytalanság uralkodik az ügyvitelben, a filmes kultúrpolitikában, a nemzetközi kapcsolatteremtésben és a horvát film külföldi megjelenésében.
Az infrastruktúra fejletlensége.
Horvátországban a kilencvenes években folyamatos térvesztés jellemezte a filmipart: csökkent a mozik száma, a nem üzleti alapon működő vetítőhelyek és kultúrközpontok száma; a filmarchívum és az oktatási intézmények túlnyomórészt szűk és alkalmatlan helyiségekben működnek. Egészében véve minden területen látható a technikai lemaradás, a gyártásban, a forgalmazásban, az oktatás és az archiválás terén: a technikai felszereltség alacsony színvonalú vagy egyenesen hiányzik, túlsúlyban vannak az elöregedett felszerelések, csak kivételes esetekben kerül sor a technikai eszközök rendszeres felújítására. A támogatásokon keresztül szabályozott kulturális szférában több évtizede érvényben levő létszámstop lehetetlenné tette a szakmai fejlesztést és a fiatalítást, a tevékenységek visszafejlesztése pedig még inkább csökkentette az elhelyezkedési lehetőségeket. Ennek következtében több terület (a film és az audiovizuális kommunikáció kulturális célú és tudományos tanulmányozása) nem fejlődik, a fiatal, jól képzett szakemberek meglehetősen nagy számban vándorolnak el.
Meggyengült a nem kommerciális, kultúraközpontú terjesztés.
A népfőiskolák hálózata leépült, a kulturális központok pedig meggyengültek a rendszerváltás során. Emellett azoknak a moziknak is csökkent a szerepe, amelyek azelőtt kompenzálni tudták a kommerciális terjesztés és bemutatás szűkös kínálatát. Részben ezek a tényezők tehetők felelőssé az európai és az egyetemes filmtörténeti örökség iránti érdeklődés visszaeséséért. A filmes műveltség megszerzésének esélyei ezzel komolyan veszélybe kerülnek. Horvátországra ezért a filmklubos tevékenység, a kulturális központok hálózata, a nem kommerciális terjesztői és bemutatóhálózat, valamint az ismeretterjesztő programok megerősítésének nagy kulturális feladata vár.
A filmgyártók kívánatosnál alacsonyabb részvétele a koprodukciókban és a külföldi alapítványokkal való együttműködésben.
Habár a horvát intézmények, vállalatok, egyesületek és magánszemélyek gazdag kapcsolatrendszert építettek ki Európával és a világgal, és ennek intenzitása még növekedett is 2000 óta, a horvát filmipar – összehasonlítva a szomszédos országokéval – mégis meglehetősen zártnak tűnik, tehát képtelen az Európa és a világ filmes életébe való integrációra.
A rendszerezett dokumentálás hiánya.
A horvát film százéves történetében egyetlen alkalommal sem jött létre a dokumentálás és a szakszerű információterjesztés rendszere. A szocialista Jugoszláviában Belgrád volt az adatgyűjtés kizárólagos központja (itt volt a Filmintézet [Institut za film], a Jugoszlávia Film [Jugoslavija film] és a Jugoszláv Filmtár [Jugoslovenska kinoteka] is). A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szétesése után az adatok és a dokumentációs központok Szerbiában maradtak, míg Horvátországban semmi hasonlót nem alapítottak a pótlásukra. Ma a film nem elégséges mértékben része a kulturális információk rendszerének, miközben a nemzetközi kommunikációs hálózat felé sem találja meg az utat. Ezért szükség van a filmipar teljes körű információs rendszerének kiépítésére, azaz létre kell hozni egy központi adattárat, vagy önálló intézményként vagy a meglévő intézmények közötti kapcsolatok megteremtésének útján, a munkához szükséges anyagi, valamint szakmai feltételek biztosításával. Egy ilyen dokumentációs és információs központ infrastrukturális hátteret teremt a kultúra egésze és a kultúra bizonyos területei számára. E téren próbál előre lépni a kultusztárca és a Nyílt Társadalom Intézet Culturnet nevű közös projektje: a projekt keretében egy olyan portál jön majd létre, amely a kultúra minden sajátos területének adattárát tartalmazza, valamint linkeket ad a kulturális intézmények saját oldalaihoz.
Szabályozatlan jogi viszonyok a televízió és a filmipar között.
Habár a horvát közszolgálati televízió jelentős részt vállal a külső (az intézményen kívüli) filmgyártásban, nincs olyan törvény vagy rendelet, amely szabályozná a televízió részvételének módját e filmek gyártásában. A televízió tehát bármely pillanatban visszavonhatja a külső filmgyártásba irányuló befektetéseit (ilyen ötletek újból és újból megjelennek televíziós körökben).
A filmközpont hiánya.
Habár a horvát kinematográfia meglehetős találékonyságról tesz tanúbizonyságot a rendszerváltás átmeneti és bizonytalan körülményei között, mégis az a megfigyelő érzése, hogy a film helyzetét a széttagoltság, az átmenetiség és az ideiglenesség jellemzi. Ezt a helyzetet a politikai tudatosság és a jogalkotói szándék hiányosságai idézték elő, amelyek hátráltatják egy technológiailag, gazdaságilag és gondolatilag stabil és rendezett, állami eszközökkel szabályozott audiovizuális kultúripar létrejöttét, amely mellett továbbra is életképes maradhatna a spontán, civil, ötletgazdag alkalmi kezdeményezések széles skálája, amelyekben egyébként ma sincs hiány.
Az audiovizuális terület hosszú távú kultúrpolitikai stratégiájának hiánya.
Mivel a költségvetési támogatás (kiegészítő támogatás) alapvetően meghatározza a lehetséges fejlődést, fokozottan érződik a fejlesztés hosszú távú stratégiájának hiánya a fenti problémák megoldását illetően. Habár a Kulturális Minisztérium és a kormány a 2000-es választások után olyan törvényeket fogadott el, amelyek hosszú távon ösztönző hatással lehetnek a kultúra területén tevékenykedők státuszára és tevékenységére, a támogatások szétosztásáról továbbra is ad hoc módon döntenek, bizonytalan, átgondolatlan értékrend szerint, stratégiai preferenciákkal rendelkező jövőkép nélkül.
Néhány példa: nem készült terv az audiovizuális terület (a mozik, a produkciós irodák, a közszolgálati televízió) siralmas technikai felszereltségének hosszú távú fejlesztésére. Nem készült program a nem kommerciális (játékfilmes és ismeretterjesztői) forgalmazás fejlesztésére és működtetésére. Nem készült terv a szakemberek státusával kapcsolatos problémák hosszú távú megoldására, amelyekkel az archívumok és a kulturális központok küzdenek. Nincs elképzelés továbbá a televíziós archívum helyzetének megoldására – az intézmény nem nyerte el a nemzeti intézmény státusát, problémáit ezért a horvát rádió és televízió belső ügyének tekintik. Nem körvonalazódik a médiával foglalkozó könyvkiadás felkarolása, és az sem, hogy az iskolákat a médiaoktatáshoz szükséges technikai eszközökkel ellássák. Nem készült terv a horvát film dokumentációs és népszerűsítő központjának létrehozására – és folytathatnánk a sort.
A kultúrpolitika leginkább a hazai filmgyártás infrastrukturális alapjainak fejlesztésére lehetne hatással, ám e tekintetben sem körvonalazódott semmilyen hosszú távú program.
A kulturális tanácsokról szóló törvény e tanácsok kötelezettségeként jelölte meg egy tízéves fejlesztési terv kidolgozását, így ez az első alkalom, hogy a fejlesztési stratégia kialakítását törvény írja elő.
A filmipar szervezeti egységei
Filmgyártás
Az alaphelyzet
A kilencvenes évek első felében zajló háború következtében visszaesett az állami támogatás, és a gyártás, a külföldi koprodukcióknak nyújtott szolgáltatások pedig szinte teljesen megszűntek. Az egész évtizedre a filmművészetre (és általában a kultúrára) jutó költségvetési támogatás általános csökkenése, valamint (az animáció kivételével) a rövidfilmek támogatásának megszűnése nyomta rá a bélyegét.
A rendszerváltás idején a gazdasági feltételek is átalakultak, és ez súlyosan érintette a filmgyárakat (különösen az olyan, nagy múltra visszatekintő vállalatokat, mint a Jadran Film, a Croatia Film és a Zagreb Film). Ezek a cégek komoly válságba kerültek, és ezen a privatizáció sem segített. Ezzel szemben az új körülmények kedveztek a kisvállalatoknak, amelyek száma 2000-ben elérte a nyolcvanat. Ezekre a cégekre jellemző a nagyfokú fluktuáció (gyorsan keletkeznek és tűnnek el), valamint a kiegyensúlyozatlan foglalkoztatási struktúra (van köztük olyan, amelyik nem végez semmiféle tevékenységet, némelyiké pedig kizárólag tulajdonosa egyéni alkotómunkájára korlátozódik). Emelkedett a technikai felszereltség színvonala, de ezen a területen is nagyok az egyenlőtlenségek, és a modernizáció meglehetősen nehezen halad; a technikai felszerelések többsége elavult. A vállalatok nagyobbik hányada a Horvát Rádió és Televízió megrendeléseinek, illetve a kulturális tárca támogatásából készülő projekteknek van kiszolgáltatva.
A filmes és tévés gyártás nagyobbrészt áttért a videotechnikára, ami olcsóbb és könnyebben hozzáférhető, így a filmszalagra rögzített audiovizuális művek száma jelentősen visszaesett. Sok alkotás –különösen a rövidfilmek –már eleve videóra készül, és videoformában terjesztik, de ugyanez vonatkozik nem egy nagyjátékfilmre is. Ezek közül néhányat csupán a fesztiválbemutatók és az azt követő esetleges mozivetítések miatt írnak át 16 vagy 35 milliméterre. A terjesztésbe kerülő kópiák száma igen alacsony. Nem egy filmet csupán egy-egy kópiával forgalmaznak, és a kópiaszám csak ritkán haladja meg a hármat. A terjesztők gyakran nem tesznek eleget abbéli kötelezettségüknek, mely szerint egy-egy kópiát a Horvát Filmtár rendelkezésére kell bocsátaniuk.
A gyártás visszaesése érzékenyen érintette a filmkészítő szakembereket. A szűkös költségvetés és a kereseti lehetőségek visszaesése miatt sok alkotó külföldön keresett magának munkát. Az otthonmaradtak többsége a televíziós produkciókhoz kötődik, ahol külső munkákból próbálja magát fenntartani, esetleg saját vállalkozásba kezdett, és szakmai szolgáltatásokat végez. A szakmai utánpótlás részben ugyan megszületett, de a fiatal munkatársak között sokan nem rendelkeznek a megfelelő végzettséggel vagy szakmai felkészültséggel.
A kedvezőtlen körülmények ellenére a filmgyártás életképesnek bizonyult. A kilencvenes évek második felében a közép-, illetve a fiatal generáció vette át a vezető szerepet: a kritika egyenesen „fiatal horvát film”-ről beszél. Nagyobbrészt szakmailag jól képzett és igen motivált alkotók tartoznak ide. Sikeres munkák elsősorban a minisztérium által támogatott műfajokban készültek: ezek főleg dokumentumfilmek, rövid- és kísérleti filmek. Mindez az olyan, nem kommerciális gyártást folytató és kulturális értékeket képviselő intézményeknek köszönhető, mint a Drámai Művészetek Akadémiája, a Factum vállalat, a Horvát Filmszövetség és a filmklubok. Nem kis szerepe van továbbá a videoművészek munkáinak is.
2000-től, a rövidfilmek támogatásának újbóli bevezetésével újjáéledtek az olyan (nem televíziós gyártású) nem populáris filmtípusok, mint a dokumentum-, a rövid-, a kísérleti és az animációs film.
1. táblázat: A nemzeti filmfesztiválok versenyprogramjában bemutatott filmek száma (*hat játékfilm és egy egész estét betöltő animációs film készült)
A gyártás struktúrája.
A film- és videogyártás Horvátországban több ágazatra oszlik. Ezek közül néhány teljesen elkülönül, de vannak egymást átfedő területek is.
a) A professzionális (mainstream) gyártás elsősorban a kulturális tárca támogatásaiból tartja fenn magát. Többnyire egész estés játékfilmekről van szó, de 2000 óta rövid játékfilmek, dokumentum- és animációs filmek is vannak köztük.
b) A televíziós gyártás a HRT (Horvát Televízió) nagy televíziós hálózatában folyik. A HRT a hagyományos tévés műsorgyártás mellett gondoz önálló film- és videoalkotásokat is, tévédrámákat, tévéfilmeket, dokumentumműsorokat, oktatóműsorokat. A televízió ezenkívül készít saját mozifilmeket is, vagy részt vesz mozifilmek előállításában. Így fonódik össze és egészíti ki egymást a televízió és a professzionális gyártás.
c) A nem kommerciális alkotóműhelyek körébe a filmes oktatási intézmények, az amatőr filmklubok, valamint a képzőművészeti intézmények videoművészeti csoportjai tartoznak. A finanszírozást a legkülönbözőbb forrásokból oldják meg, s az alkotók nemegyszer a saját pénzükből fedezik a költségeket. Részben ez a tevékenység is kapcsolódik az előző két területhez: egyrészt a bemutatás helyét illetően (ezeket a munkákat szakmai fesztiválokon mutatják be, de a művek olykor a tévé képernyőjére is eljutnak), másrészt az alkotók személye révén, hiszen sokan tévés vagy filmes tevékenységük mellett készítenek ilyen alkotásokat.
d) A profitorientált gyártás. Ide elsősorban a reklámok, zenei klipek és különböző promóciós (propagandacélokat szolgáló) filmanyagok tartoznak. Szervezetileg ez a tevékenység válik el leginkább a másik háromtól (még akkor is, ha részben ugyanazokra a szakemberekre, illetve ugyanarra a technikai háttérre támaszkodik –ám nagyobb arányban használ fel nemzetközi forrásokat).
A gyártási módok leginkább abban különböznek egymástól, hogy a filmes és a nem kommerciális videoalkotások támogatásokat vesznek igénybe, legyen szó akár professzionális gyártásról, akár nem hivatásos (önálló művészi, amatőr és oktató) tevékenységről.
Némely egész estés játékfilm eredetileg tévéfilmnek vagy filmsorozatnak készült, majd később újravágták, és 35 milliméterre írták át. A fesztiválokon bemutatott filmek száma csak akkor értelmezhető, ha összevetjük a játékfilmek számával. Az 1996 és 2000 között készült játékfilmek közül négy egész estét betöltő játékfilm teljesen amatőr körülmények között készült.
A reklámfilmek, az alkalmazott (promóciós) dokumentumfilmek és a zenei klipek csak ritkán tűnnek fel a fesztiválokon: még megközelítő adatokkal sem rendelkezünk a tényleges számukat illetően, ezért nem is szerepelnek a táblázatokban. A kísérleti filmek általában nem professzionális körülmények között készülnek: filmklubokban, a szerző eszközeivel, a filmes oktatási intézmények keretei között, esetleg külföldi támogatások adnak lehetőséget az elkészítésükhöz. Egészen 2000-ig a kulturális tárcánál nem létezett elkülönített összeg a támogatásukra, ha néha kaptak is pénzt, az kivételnek számított.
2. táblázat: A filmek és a videók aránya
A gyártott rövidfilmek száma a vizsgált időszakban (1996–2000) évi kétszáz cím körül alakult. Pontos számukat nem lehet meghatározni, mivel maga a gyártás eléggé szétforgácsolt, és nincs központi nyilvántartás sem, valamint a televíziós gyártásban nem különülnek el élesen a belső munkák és a külső produkciók. A rövidfilmek fesztiválján (a horvát filmnapokon) évente százhatvan–százkilencven alkotást vetítenek (ez negyven–ötven órányi anyagot jelent). Ennek azonban mintegy a negyede–ötöde kerül be a versenyprogramba (kb. nyolcórányi anyag) – a táblázatba foglalt adatok az utóbbi munkákra vonatkoznak. A bemutatott alkotások között igen nagy a tévés produkciók aránya.
Összehasonlításul: 2001 márciusában a horvát filmnapokra a két fesztivál közötti éves filmtermésből száznyolcvannégy alkotást neveztek, ebből kilencvenegy dokumentumfilm, tizenhét rövid játékfilm, tizenhét animációs film, tizenhárom kísérleti film, huszonhárom reklámfilm és huszonhárom videoklip (és még néhány film, melyek műfaját a nevezéskor nem határozták meg).
Különösen a rövidfilmek esetében egyre gyakoribb az elektronikus rögzítés; a felvételeket egyes esetekben filmszalagra is átmásolják.
A nem kommerciális gyártók közül kiemelkedik a zágrábi Drámai Művészetek Akadémiája, a spliti Művészeti Akadémia, a Horvát Filmszövetség, illetve ez utóbbi keretei között működő számos filmklub. Ezekben az intézményekben tehetséges emberek dolgoznak, akik elsősorban a kísérleti és a videofilm műfajában otthonosak. Ezek a műhelyek akkor mutatták meg életképességüket és erejüket, amikor az állami filmipar a háborús években súlyos válságot élt át.
3. táblázat: A filmek száma gyártók szerint (*egész estés animációs filmről van szó)
A gyártás egységei
2000-ben mintegy nyolcvan filmgyártásra jogosult cég volt bejegyezve. A skála az éppen csak megalakult, tulajdonképpen nem működő cégektől a különböző szolgáltatásokra (kamerakölcsönzés, vágás, világosítás és hasonlók) specializálódott vállalkozásokon át a nagy, felszereléssel, stúdióval és önálló tevékenységi körrel rendelkező vállalatokig terjed. Vannak vállalkozások, melyek csak egy-egy támogatást nyert alkotás létrehozására alakulnak, és sem felszereléssel, sem állandó személyzettel nem rendelkeznek. Ezek csupán egy forgatás idejére bérelnek felszerelést és szakembereket, majd beszüntetik működésüket.
A vállalatok dinamikusan alakulnak és szűnnek meg, így listájuk, valamint székhelyük évről évre változik.
A vizsgált periódusban (1996–1999) a legjelentősebb gyártók – a Jadran Filmről és a Zagreb Filmről van szó – saját (lényegében specializálódott) gyártási szerkezetüket, székhelyüket és felszereltségüket figyelembe véve tulajdonképpen nagyon régi vállalatoknak számítottak (részletesebben lásd később). Ezeket a gyártás és a szolgáltatás terén is kisebb, a piac elvárásai iránt érzékenyebb vállalkozások követik. Ilyen az Inter Film Produkció, amelyet film- és videogyártásra, forgalmazásra és marketingtevékenységre jegyeztek be, valamint az 1990-ben alakult Maxima Film Kft. és mások. Jelentős ezen kívül a művészeti szervezetek filmgyártó tevékenysége is –ezek főként az FRZ-k (filmske radne zajednice –filmes munkaközösségek) átalakulásával jöttek létre, és főként rövidfilmeket készítenek.
Az egész estés játékfilmek gyártásában 1996 és 1999 között a 3. táblázatban feltüntetett arányban vettek részt az egyes cégek. (Mivel egy-egy film elkészítésében több producer is részt vehet, nem mindig lehet megállapítani, hogy ki ezek közül a vezető. Ezért a táblázatban átfedések lehetségesek.)
További tíz vállalat, amely produkciós partnerként szerepelt a játékfilmek készítésénél (Maxima, Graphis, Crna ovca, DS, N. G. Prom-Diesel, TT. Petrac, IPI International, FIZ Kft., Histrion Színészegyesület, Zagreb Film, Kvadar Kft., Ban Film, Stjepan Sabljak Produkció) egy-egy filmet gyártott az adott időszakban (1996–1999). 2000-ben hét kisebb stúdiót jegyeztek be (nem számolva a televíziós csatornák stúdióit).
A Jadran Film
Történeti szempontból a Jadran Film az egyik legrégebbi és legnagyobb filmes vállalat. 1946-ban alapították, telephelye Zágráb egyik külvárosában található. Az idők során igen jól felszerelt filmgyárrá vált. Hosszú időn át az egyetlen, majd sokáig a legnagyobb hazai filmgyártó cég volt (1994-ig száznegyven egész estét betöltő játékfilm és mintegy ötszázhúsz dokumentumfilm készült itt). A volt Jugoszlávia egyik jelentős utómunka-stúdiójaként működött, de a külföldi partnereknek nyújtott koprodukciós szolgáltatásai is jelentősek (százhatvan filmnek és harminckét televíziós sorozatnak végzett különböző munkákat 1994-ig).
A kilencvenes években, a régióban zajló harcok idején háborús kockázati zónába sorolták Horvátországot, ami jelentősen megemelte a biztosítási díjakat, így a külföldi produkciók számára végzendő bérmunka lehetősége szinte teljesen megszűnt. Bár a Jadran Film nem hagyott fel sem a hazai filmek gyártásával (jóllehet 1996 és 1999 között csupán három saját készítésű filmet állított elő, az 1991 és 1999 közötti időszakban pedig összesen tizenhat film létrehozásában vett részt, s ezeknek csak a kisebbik hányada volt saját produkció), sem az utómunka-szolgáltatásokkal, a filmgyár mély válságba került, amelyet csak fokoztak a privatizációja körüli ellentmondások. Ebben az időszakban a szakemberek jelentős hányada megvált a filmgyártól, egy részük külföldi produkciókhoz szerződött.
A Jadran Film költségvetési intézménnyé való átalakítására irányuló kísérletek után 1993-ban hagyták jóvá privatizációját. A Horvát Köztársaság kormányának 2000. december 15-én kelt 2000. évi jelentése szerint a tulajdonosi struktúra a következőképpen alakult: a Horvát Privatizációs Alap kezeli a részvények 34,76%-át, míg a tévének 24,46%, a Nova Produkcija nevű cégnek 21,65%, a kisrészvényeseknek pedig 13,79% részvényük van. A magánosítás folyamatában rengeteg homályos részlet van. Máig viták folynak ezekről, és sokan az ügy kivizsgálását követelik. A Jadran Filmnek 2000-ben száztizennnyolc, 2001 elején már csak kilencvenhat alkalmazottja volt.
A Zagreb Film
Az 1953-ban alapított Zagreb Film rövidfilmek (kisjáték- és dokumentumfilmek) gyártójaként szerzett magának hírnevet, de rajzfilmstúdiója (az 1956-ban alakult Studij crtanog filmova) révén vált nemzetközileg ismertté. A műhely nevéhez rajzfilmek hosszú sora kötődik, a zágrábi rajzfilmes iskola néven ismert stílusirányzat animációtörténeti korszakot is takar. Az ötvenes és a nyolcvanas évek között a stúdió munkái a nemzetközi animációs fesztiválokon és szemléken több mint kétszáz díjat kaptak, köztük az Amerikai Filmakadémia a legjobb külföldi animációnak ítélt Oscarját (Surogat, 1962) és még két jelölést. A Zagreb Filmnél mintegy ötszáz film készült (közöttük néhány egész estés). A nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján a vállalat mély gazdasági és alkotói válságba került, majd a kilencvenes évek közepén beszüntette tevékenységét. Szanálása után, amely Zágráb városának köszönhető, a Zagreb Film 1996-ban megújult vezetéssel újraindult, és ma már ismét a rajzfilmgyártás központjaként működik. A Zagreb Film gazdasági társaság, amelyet elsősorban film- és videoprodukciók készítése céljára jegyeztek be, de profiljába tartoznak audiovizuális technikai szolgáltatások, kiadói és kölcsönzési tevékenységek is. Egyelőre Zágráb város kizárólagos tulajdonában van, de a közeljövőben várhatóan privatizálják.
A Zagreb Film az animációs produkciók legfelkészültebb és legjobban felszerelt gyártója. Saját produkciói mellett külföldi partnereknek kínál gyártási szolgáltatásokat. A partneri kapcsolatok a válság idején és a háborús évek alatt ugyan szüneteltek, de az újraindulás után a stúdió 2001-ben egy nyolc epizódból álló sorozatot készített a grazi Brüger Film számára.
Nem kommerciális, művészeti és/vagy oktatási jellegű gyártási programok
A piac jellege és a mérsékelt piaci igények miatt kicsi az esély arra, hogy jobb produkciós feltételek alakuljanak ki. Ezért a horvátországi filmipar egyik hagyományosan vezető ágazata a nem kommerciális filmkészítés, amely elválaszthatatlan a nonprofesszionális gyártástól (részben az amatőr filmklubokról, részben pedig a független alkotók tevékenységéről van szó). A filmkészítés ezen formái a professzionális filmgyártás feltételeitől függetlenül alakultak. Nagyobb vitalitást mutattak annál a válság időszakában, annak ellenére, hogy lehetőségeik a terjesztés és a bemutatás területén egyaránt korlátozottak.
A filmkészítés finanszírozásának módja ugyan változó, a gyártás szervezeti háttere is nagyon eltérő. Nagyjából a következő kategóriákat különböztethetjük meg:
a) A felsőoktatás filmkészítő műhelyei: a zágrábi Drámai Művészetek Akadémiája, a zágrábi Képzőművészeti Akadémia, a spliti Művészeti Akadémia, a zágrábi Építészeti Kar iparművészeti szakja és a Tanárképző Akadémia. Ezek a saját intézményük anyagi forrásaira és tárgyi eszközeire alapozva működnek.
b) A művészeti szervezetek (a volt filmes munkaközösségek) filmkészítői tevékenysége: saját eszközeiket használják vagy kölcsönzött felszereléssel dolgoznak.
c) A filmes egyesületek (Faktum, Horvát Filmszövetség) filmalkotói tevékenységüket vagy az egyesület saját forrásaiból, vagy pedig a kulturális tárca által meghirdetett pályázatokon elnyert támogatásból finanszírozzák. Saját felszerelésüket használják.
d) A filmklubok filmkészítői tevékenysége: részben az egyesületi keretek biztosítják az anyagi alapot, részben viszont saját pénzükből fedezik az alkotók a film elkészültének költségeit. Többnyire saját felszerelést használnak.
e) A független alkotók filmkészítői tevékenysége. A finanszírozás különböző, gyakran a filmiparon kívülről (múzeumok, képzőművészeti alapok) érkező támogatásokból történik. Jórészt saját otthoni felszerelésüket használják, esetleg olyan eszközöket, amelyek ingyen vagy alacsony díjjal bérelhetők.
A Drámai Művészetek Akadémiája
A Horvát Televízió filmkészítői tevékenységét leszámítva ez az intézmény tekinthető a legnagyobb horvátországi gyártónak. Az Akadémián évente száznál is több munka készül. A film- és tévérendezői tanszéken az 1998–1999-es tanévben például három dokumentumfilm, három tévédráma, hat kisjátékfilm és kilenc zenés film készült (nem számítva a vágói, operatőri és rendezői etűdöket). A filmek egy része –elsősorban a végzősök alkotásai –külső intézményekkel együttműködésben készül, leggyakrabban a Horvát Televízió koprodukciójában.
Az itt készült alkotások többsége az oktatás folyamatába illeszkedik, és csak az intézményben kerül bemutatásra, de a munkák egy része teljes értékű filmnek tekinthető –ezek közül a sikerültebbek részt vehetnek a nemzeti és a nemzetközi fesztiválokon, valamint a szakmai szemléken, ilyenek például a nemzeti film külföldi bemutatói, a kortárs filmszemlék, diákfilmszemlék és hasonlók. Ezen programok révén az itt készült alkotások a nemzeti filmörökség részévé válnak. A Horvát Televízióval koprodukcióban készített alkotásokat a tévé is bemutatja.
Az Akadémia nyilvánosság előtt bemutatott filmalkotásai a Horvát Filmnapok versenyprogramjába is bekerülnek és nemzetközi fesztiválokon is szerepelnek.
A Factum
A Factum dokumentumfilmes projekt 1996-ban indult a Drámai Művészetek Központja (Centar za dramsku umjetnost – CDU) elnevezésű civil szervezet keretein belül. Ezt a független intézményt a horvát Nyílt Társadalom Intézet (Institut otvoreno društvo, Hrvatska), Isztria megye és külföldi alapítványok támogatják. Az állami támogatásokban nem részesülő (az állami televíziótól független) dokumentumfilmes produkciók terén kialakult űrt a Factum elkötelezett, színvonalas produkciókkal volt képes betölteni. A munkákban fiatal rendezők és alkotócsoportok vesznek részt. A cég eleinte bérelt felszereléssel dolgozott, de 1998-tól saját felszereléssel rendelkezik.
A Factum a játékfilmes produkciók mellett egy dokumentarista alkotóműhelyt is kialakított a groznjani Imaginárius Akadémia keretein belül. Ezen kívül eszközöket ad bérbe, valamint hazai és külföldi bemutatókat szervez saját filmjeinek.
A filmkészítést 2000-ig a már említett forrásokból a CDU maga finanszírozta, 2000-től pedig a kulturális tárca is támogatja a műveket.
A Horvát Filmszövetség
Bár a Horvát Filmszövetség (HFS) csak egy átmeneti időszak koordinációs tevékenységének elvégzésére alakult, azaz a filmklubok munkájának összehangolása és közös képviselete lett volna a feladata, időközben saját felszerelést (vágóberendezést, 1990-ben videostúdiót) vásárolt, amelyeket ingyenesen bocsát a felszereléssel nem rendelkező filmklubok és független alkotók rendelkezésére. 2000-től a HFS végzi a kulturális tárca által támogatott kísérleti- és videofilmek gyártását.
A HFS ingyenes szolgáltatásokat (videofelvételek készítése, videovágás, videoművek átírása, archiválása) biztosít a filmkluboknak és a független alkotóknak, de szerződés alapján egyéb intézményeknek és egyesületek számára is vállal munkát.
A filmklubok alkotói tevékenysége
Horvátországban mintegy százhúsz filmklub, valamint különféle tevékenységet végző társulás működik. Ezek spektruma a jogilag bejegyzett kluboktól az iskolákban tevékenykedő csoportokig terjed. A filmklubok amatőr, nem kommerciális, alkotó célú filmgyártást folytatnak, nonprofit, művészeti irányultságú alkotásokat készítenek. Általában a helyi önkormányzati szervek támogatásából tartják fenn magukat, ebből fedezik a munkájukhoz szükséges eszközök költségeit. Léteznek még iskolán kívüli gyermek- és ifjúsági klubok, amelyekben főleg animációs filmekkel foglalkoznak.
A filmklubokban évente negyven és százhúsz közötti rövidfilm- és videoalkotás készül (folyóiratközlések alapján készült becslés).
Horvátországban igen erős a konvenciókat tagadó független (avantgárd és kísérleti) művészfilmek és videók készítésének hagyománya. Ez részben a filmklubok által rendelkezésre bocsátott technikának és szakmai háttérnek köszönhető. De ez az alkotási forma más hagyományokból is táplálkozik: a hatvanas évek elején indult a GEFF néven ismertté vált avantgárd filmes mozgalom, mely saját fesztivállal is rendelkezett; a hetvenes évek közepétől pedig videoművészeti mozgalom bontakozott ki. Ezek a tradíciók a mai napig megmaradtak. A filmklubok közül kiemelkedik a zágrábi és a spliti, az újabban alakultak közül pedig a kísérleti filmeket készítő Szerzői Stúdió (Autorski studio).
A független alkotók
A kilencvenes években jelentősen megemelkedett azon alkotók száma, akik önállóan készítik filmjeiket, és a fesztiválokon független alkotóként, s nem pedig valamelyik vállalat vagy egyesület képviseletében vesznek részt. Ezt a videotechnika tette lehetővé a kilencvenes években: ekkorra ugyanis már magánszemélyek is vásárolhattak maguknak felszerelést. Az egyéni megjelenést az is lehetővé tette, hogy megszűnt az a nyomás, amely az alkotókat egyesületek és klubok „társadalmi felügyelete” alatt tartva próbálta meg kézben tartani. Ez a kényszer a nyolcvanas évek végének liberalizálódó társadalmi közegében enyhült, majd 1990-re teljesen megszűnt. Olyan cégekről van tehát szó, amelyeket az alkotók saját filmjeik elkészítésére és szolgáltatásokra alapítottak (pl. a Famar, a Crna ovca, Strikoman stb.).
A Horvát Film- és Videoalkotók Szemléjére 2000-ben hét önálló művészeti alkotással neveztek azok a szerzők, akik nem tartoztak egy filmklubhoz sem; a 2001-es Horvát Filmnapokra tizennégy nevezés érkezett ebben a kategóriában.
A videoművészek többsége műveit és installációit önállóan hozza létre, esetleg galériák biztosítanak számukra anyagi támogatást a náluk bemutatandó műhöz. Külföldi alapítványokra és szponzorokra is támaszkodhatnak.
A kommerciális és a nem kommerciális filmterjesztés
A filmek terjesztését Horvátországban kizárólagosan a piaci viszonyok határozzák meg. A terjesztők elsősorban a nagy amerikai filmvállalkozásokhoz kötődnek (az USA 85%-ban uralja az importot). A terjesztők piaci erejét azoknak az amerikai társaságoknak a száma és súlya határozza meg, amelyeket képviselnek.
A nem kommerciális filmeknek sem terjesztője, sem terjesztői hálózata nincsen. A külföldi művészfilmek bemutatása alkalmi filmbemutatókon (sorozatokon), külföldi intézmények (pl. a Goethe Intézet, a Francia Intézet) segítségével és fesztiválokon zajlik (ilyen a zágrábi Animafest, a spliti Új Film- és Videoalkotások Nemzetközi Fesztiválja, a Motovuni Filmfesztivál, a Pulai Fesztivál és a pozegai Egyperces Filmek Fesztiválja). A filmközpontok és iskolák is rendeznek vetítéseket, ahol a nagykövetségektől, konzulátusoktól, külföldi intézetektől kölcsönzött alkotásokat mutatnak be – ezek a bemutatók nemritkán az alkotókkal és a fenti intézményekkel ápolt személyes kapcsolatoknak köszönhetően jöhetnek létre.
Mivel a mozikban vetített filmeket videón is terjesztik, ezért a videón terjesztett filmek száma nagyjából megegyezik az adott évben terjesztett összes film számával.
A filmterjesztők nagyobbik hányada egyben videót is forgalmaz, fordítva ez azonban már nem igaz – jóval több videoterjesztő létezik, mint olyan cég, amely a video- és filmjogokat egyaránt birtokolja. 1999-ben a legsikeresebb filmterjesztők a következők voltak: Kinematografi, Continental Film, Blitz Film and Video Distribution, Discovery, UCD (tíz vagy több filmmel). A legsikeresebb videoterjesztők 1999: Continental Film, VTI – Video Top International, Issa film, Blitz Film and Video, Zauder Film Video (pornóterjesztő), Discovery, Zagreb Film, UCD, Europa Film (húsznál több filmmel).
4. táblázat: A horvát mozikban bemutatott filmek
A kommerciális mozik és látogatottságuk
A közönségfilmeket vetítő mozik, melyek túlélték a háborús válságot (1995-ben volt a legmagasabb a bejegyzett mozik száma: százötvenegy), a kilencvenes évek második felében újra fogyatkozni kezdtek. 1995 óta folyamatosan csökken a mozik száma, így egyes városok (pl. Pozega) egy időre vetítőhely nélkül maradtak. A körülményeket a piac dinamizmusa határozza meg: egyes mozikat bezárnak, majd egy idő után ugyanott vagy más helyen újra megnyitnak, ami az üzleti szemlélet jele ezen a területen is. 2000-ben Zágrábban az Importanne üzletközpontban megnyílt az első multiplex mozi, három teremmel. Ezek közül a kisterem százötvenhét férőhelyes, a közepes kétszáznyolcvanhét, a nagy háromszázkilenc hellyel rendelkezik. A multiplex megnyitása nyomán nőtt a mozilátogatási kedv, így Zágrábban három új, háromnál több vetítőtermes moziközpontot terveznek, de más horvátországi városokban is nyílnak multiplexek.
5. táblázat: A filmterjesztők száma
A moziba járás azonban összességében visszaesőben van, ami vélhetőleg a video- és DVD-lejátszók egyre nagyobb elterjedtségével, illetve az erre építő, mind kiterjedtebb video- és DVD-kölcsönző hálózattal magyarázható, de a tévécsatornákon (Horvát Televízió, Nova Televízió) bemutatott filmek és filmsorozatok száma is hatással lehet a jelenségre.
Mozik a fővárosban, Zágrábban találhatók legnagyobb számban (1999-ben tizennyolc mozi volt a városban; itt a legnagyobb az egy főre eső mozilátogatások száma is), noha jórészt átrendeződött a mozihálózat. Néhány mozi végleg bezárt (pl. Mosor, Patria), de nyíltak újak (Importanne Center, Kapitol Center), és továbbiak megnyitását tervezik.
1998-ban a 22 százalékos áfa a mozijegyekre is kiterjedt, minek következtében felmentek a jegyárak és visszaesett a mozilátogatók száma. 2000. szeptember 1-jétől az ÁFA-kulcs 0 százalékos lett, de a jegyek nem váltak olcsóbbá. Az így keletkezett pluszbevételeket a vetítési feltételek fokozatos javítására fordították, illetve új multiplexekbe fektették be.
6. táblázat: A mozik száma, a látogatottság és az egy lakosra eső mozijegyek száma
A kommerciális mozik filmkínálatát az Egyesült Államokból behozott filmek uralják (ez a teljes műsor 74–85 százaléka). A maradékon az európai filmek néhány Európán kívüli produkcióval osztoznak. A mozikínálat legnagyobb részét az aktuális filmek teszik ki (egy-egy film forgalmazási időszaka átlagban három esztendő). A nézettségi listákat is az amerikai filmek vezetik, bár egy-egy európai, illetve hazai film is igen jó helyet képes elérni. A horvát filmek közül kiemelkedő bevételt hozott a Cudnovate zgode segrta Hlapica (Lapics, a kis suszterinas, r.: Milan Blazekovic) című 1997-ben készült egész estés rajzfilm: Az ötödik elemet megelőzve kétszáztízezer látogatóval a második helyen végzett a jegyeladást tekintve. Hasonló siker volt a Marsall (1999, r.: Vinko Bresan).
Fordította: Papp p Tibor
