A kamera egy feketébe öltözött férfit mutat, aki valamilyen folyadékot adagol különböző méretű üvegekbe. A műveletet egy osztrigahéj segítségével végzi, s a felhasznált lombikokat azonnal össze is töri. Hihetetlenül nagy halom üvegcserép gyűlt már össze mellette. Hirtelen egy ajtót látunk kinyílni, s megjelenik egy jámbor, áhítatos képű, püffedt arcú katonatiszt, melle roskadásig tele kitüntetéssel. Óriási kardot vonszol maga után. Mint valami pók, hol egy sötét sarokban, hol a plafonon tűnik fel. A katonatiszt minden üvegtörésre ugrik egyet. Azután hirtelen a fekete ruhás férfi háta mögé kerül. Kiveszi kezéből az osztrigahéjat. A férfi különös meglepetéssel hagyja. A katonatiszt tesz néhány kört a szobában az osztrigahéjjal, majd kirántva a kardot hüvelyéből, hatalmas csapással kettévágja. Az egész terem beleremeg. Himbálóznak a lámpák, és a remegés minden egyes képén látjuk ahogy a fény megvillan a kard hegyét. A katonatiszt súlyos léptekkel kimegy, s a feketébe öltözött, leginkább lelkésznek látszó férfi, négykézláb követi. Egy utca macskakövein látjuk négykézláb mászni a lelkészt. Utcasarkok suhannak el. Hirtelen feltűnik egy négylovas hintó. A hintóban az előbbi katonatiszt ül, egy gyönyörű, fehér hajú asszony mellett. A lelkész egy sarok mögé bújva nézi az elhaladó hintót, majd inaszakadtából futni kezd utána. A hintó egy templom elé ér. A katonatiszt és az asszony kiszállnak, bemennek a templomba s a gyóntatószék felé tartanak. Mindketten belépnek a gyóntatófülkébe. Ebben a pillanatban azonban a lelkész felpattan és a katonatisztre veti magát. A katonatiszt arca repedezni kezd, a repedések kiszélesednek, majd szétnyílnak: a lelkész karjában már nem egy katonatiszt, hanem egy pap van. Úgy tűnik, hogy a fehér hajú asszony is látja a papot, csak más szögből; közelképek sorozatán át látjuk a pap fejét: édeskés és barátságos az asszony szemében, kemény, keserű és rettenetes, amint a lelkészre pillant. Hirtelen rájuk zuhan az éjszaka. A lelkész karjával megragadja a papot, felemeli és hintáztatni kezdi; körülöttük megszűnik minden, mintha kiszakadnának az időből. A lelkész most egy hegy tetején van; lábainál többszörösen exponált képeken összefonódott folyók és síkságok. A lelkész karja elengedi a papot, s az ágyúgolyóként, szédületesen röpülő dugóként zuhan a semmibe. Az asszony és a lelkész a gyóntatószékben imádkozik. A lelkésznek falevélként ide-oda ing a feje, s hirtelen mintha valami megszólalna benne. Feltűri az ingujját, és óvatosan, gúnyosan, háromszor megkoppintja a gyóntatószék falát. Az asszony felkel. Ekkor a lelkész már ököllel üti a falat, s őrülten feltépi az ajtót. Ott áll előtte az asszony, és nézi. A férfi ráveti magát, letépi a blúzát, mintha a mellét akarná leszaggatni. A nő melle helyett azonban kagylóhéjat talál. Leszakítja és meglengeti. A kagyló csillog a levegőben. Ãrjöngve rázza, miközben változik a szín, s egy bálterem tűnik fel. Bevonulnak a párok; egyesek titokzatosan lábujjhegyen, mások feltűnően sürgölődve. A lámpák mintha követnék az alakok mozgását. Minden nőn rövid ruha van, mutogatják a lábukat, kidomborítják a mellüket, hajuk rövidre van vágva. Bevonul egy királyi pár: az előbb látott katonatiszt és az asszony. Elfoglalják helyüket egy emelvényen. A párok merészen ölelkeznek. Az egyik sarokban magányos férfi, körülötte üresség. Kezében osztrigahéj, melynek látványában különös módon elmerül. Lassacskán felismerjük benne a lelkészt. De felborítva mindent, ami útjába kerül, bejön ugyanez a lelkész ugyanazzal a kagylóval, amellyel az imént oly hevesen játszott. Magasra emeli a kagylóhéjat, mintha valamelyik párocska arcába akarná vágni. Ebben a pillanatban a párok megdermednek, a fehér hajú asszony és a katonatiszt semmivé foszlik, s ugyanez a nő a terem másik végén jelenik meg újra, egy nyíló ajtóban. A lelkészt szemmel láthatóan megrémíti ez a jelenés. Kiejti kezéből a kagylóhéjat, s abból, amint eltörik, óriási lángnyelvek csapnak fel. Aztán a lelkész, mintha hirtelen elszégyellné magát, egy mozdulattal magára húzza reverendáját. Ahogy azonban megfogja a reverenda szárnyát, hogy betakarja a combját, az anyag megnyúlik, s hatalmas hálóinggé változik. A lelkész és az asszony eszeveszetten futnak az éjszakában. A száguldást megszakítva különböző helyzetekben fel-feltűnik az asszony: hol hatalmas, felfújt arccal, hol végtelen hosszan kinyújtva a nyelvét, melybe a lelkész mint kötélbe kapaszkodik. Később a mellét látjuk szörnyűségesen felfújódni. A futás után látjuk a lelkészt, amint egy folyosóhoz ér, utána az asszony úszik valamilyen égféleségben. Hirtelen egy kaput pillantunk meg. Egy láthatatlan mozdulatra lassan kinyílik, s látjuk, amint a lelkész hátrálva hív valakit, aki azonban nem jön. Belép egy nagy terembe. A teremben hatalmas üveggömb van. A lelkész hátrálva egyre közelebb kerül hozzá, továbbra is hívogató mozdulatokat téve a láthatatlan ember felé. Érezzük, hogy ez az illető ott van mellette, a lelkész felemeli a kezét, mintha egy női testet ölelne át. Amikor biztos már benne, hogy megragadta az árnyékot, mely valamiféleképpen saját alteregója, ráveti magát, és soha nem látott szadizmussal fojtogatni kezdi. Érezzük, hogy a levágott fejet az üvegbe teszi. Egy folyosón látjuk viszont, amint fesztelenül forgat egy nagy kulcsot a kezében. Végigmegy a folyosón, a folyosó végén van egy kis ajtó. A kulccsal kinyitja az ajtót. Egy újabb folyosóra jut, ennek a végén egy pár áll; megint ugyanazt az asszonyt ismerni fel a túldekorált katonatiszt társaságában. Üldözési jelenet kezdődik. Egy ajtó a kétoldali ökölcsapásoktól remeg. A lelkész egy hajókabinban találja magát. Felkel a fekhelyéről, és felmegy a hajó fedélzetére. A katonatiszt ott van megláncolva. Ekkor a lelkész áhítatba merül, és imádkozni kezd, de mikor felemeli a fejét, s szemmagasságban két összeérő szájat lát, észreveszi a nőt is a katonatiszt mellett, ahol az imént még nem volt senki. A nő teste vízszintesen lebeg a levegőben. Ãrjöngés rázza meg. Úgy tűnik, mintha mindkét kezének összes ujja egy nyakat keresne. A keze között azonban csak az ég látszik, a foszforeszkáló tájak – ő maga pedig teljesen fehér; mintha egy kísértet hajózna a cseppkövek alatt. A hajó messze eltávolodik az ezüst tengeren. Közeliben látjuk a fekvő és lélegző lelkész fejét. Félig nyitott szájából a vég szivárog, a szempillái közül ragyogó füst száll fel, összegyűlik a vászon egyik sarkában, s városokká, különlegesen világító tájakká áll össze. Végül egészen eltűnik a fej, s házak, tájak, városok kergetik egymást, összekapcsolódnak, majd elválnak, soha nem látott égbolttá állnak össze, mennyei lagúnákkal, fehéren izzó cseppkőbarlangokkal, s a barlangok alatt, a felhők között, a lagúnákon látjuk a hajó körvonalait újra és újra feketén átsiklani a fehér városok előtt, a víziókból összeállt, hirtelen elsötétedő fehér háttér előtt. Mindenhol kinyílnak az ajtók és az ablakok. A fény beárad a szobába. Milyen szoba ez? Az üveggömbös szoba. Cselédek és takarítónők szállják meg a szobát seprűkkel és vödrökkel, s az ablakok felé tartanak. Mindenhol szenvedélyesen, őrülten, megszállottan sikálnak. Egy feketébe öltözött, szigorú nevelőnő-féle lép be bibliával a kezében, s megáll az egyik ablak előtt. Amint ki tudjuk venni a vonásait, látjuk, hogy ez megint ugyanaz a szép nő. Kint, messze az úton, látunk egy siető papot, s egy kerti ruhába öltözött fiatal lányt teniszütővel a kezében. Egy ismeretlen fiatalemberrel játszik. A pap bejön a házba. Mindenhonnan inasok sietnek elő, s impozáns sorfalat állnak. A takarításhoz el kell mozdítani az üveggömböt, melyről kiderül, hogy tulajdonképpen egy vízzel teli váza. Kézről kézre jár. Időnként mintha látszana benne egy ide-oda úszkáló fej. A nevelőnő behívja a fiatalokat a kertből, hogy megérkezett a pap. A lelkészt és az asszonyt ismerjük fel bennük. Úgy tűnik, őket fogják összeadni. Ebben a pillanatban azonban a kép minden sarkából elkezdenek áradni az alvó lelkész agyából jövő víziók. A képet kettészeli egy hatalmas hajó. A hajó eltűnik, de egy feltehetően égig érő lépcsőn a fejetlen lelkész jön le, egy papírba csomagolt valamivel a kezében. Amikor megérkezik a terembe, ahol mindenki összegyűlt, kiveszi a papírból az üveggömböt. Mindenki feszülten figyel. A lelkész előrehajol, s földhöz vágja az üveggömböt: előbukkan egy fej, melyről kiderül, hogy a sajátja. A fej borzalmas grimaszba dermed. A lelkész úgy fogja a kezében, mint egy kalapot. A fej egy osztrigahéjon fekszik. Ahogy a kagylót a szájához közelíti, a fej olvadni kezd, s feketés folyadékká változik, amit behunyt szemmel megiszik.
II. Forgatókönyv
(a forgatáshoz összeállította: Antonin Artaud)1{A Germaine Dulac által kitörölt vagy áthúzott szavakat kövérrel szedtük [Alain és Colette Virmaux, az írás közreadói]. A rendezői példány eleje hiányzik. A szöveg a 16. oldalon kezdődik. A forgatókönyv a 164. beállítás után megszakad.}
16/a: Repülés közben a katonatiszt apránként kihúzza a kardot a hüvelyéből.
16: Közelkép a katonatiszt kezében lévő kagylóról.
18: A katonatiszt felemeli a kardját.
19: A fekete ember reménytelenül kiegyenesedik, s füstként megnyúlik.
20: A katonatiszt hatalmas kardcsapással eltöri a kagylót.
21: A terem megnyúlik s füstbe vész.
22: A katonatiszt hanyatt esik.
23: A terem falai megremegnek. Minden remeg.
24: Többszörösen exponált kép a remegő tárgyakról.
25: Kardvillanások. Időnként egy kard hegye látszik.
26: Nyugalom, a terem lecsendesül.
27: A katonatiszt súlyos léptekkel kimegy.
28: Közelkép: a fekete ember négykézláb.
29: Totálkép, amint a férfi kimegy a katonatiszt után.
30: Utcák sora. Kockakövek függőlegesen. A fekete ember végigmászik a kockaköveken. A fekete ember egy kis pont. Totál a fekete emberről [aki négykézláb mászik, aki a katonatiszt mögött megy ki] (Dulac kihúzta, helyette: óvatosan, mint egy macska).
31: Utcasarkok suhannak el a vásznon.
32: Utca. Az utca végén a hintó. A hintó elhalad.
33: A hintó hátulról fényképezve.
34: Egy pár. A katonatiszt, és egy nagyon szép, fehér hajú asszony. Élénk beszélgetés. Ugyanazok megdermedve.
35: Totálkép az utcáról és a meggörnyedt emberről. Az ember figyel.
37: Ãrült tempóban csúszik a térdén.
38: A képkivágás az egész utcát mutatja.
39: A fekete ember futva [Dulac: térdelve] Ez a plán többször is felvillan.
40, 41, 42, 43, 44: ua.
45: Templom. A hintó a templom elé érkezik. A katonatiszt és az asszony kiszállnak.
46: Templombejárat. Belépnek.
47: A gyóntatószék felé tartanak.
48: ua. (az I. forgatókönyvben azonban: ebben a pillanatban a lelkész felugrik).
49: A gyóntatószékben ülő katonatiszt.
50: A lelkész felugrik.
51: A gyóntatószék másik felében az asszony.
52: A lelkész ráveti magát a katonatisztre.
53: Küzdelem.
54: A katonatiszt most papi ruhában van.
55: A katonatiszt arca a lelkészé fölött.
56: A felpillantó asszony.
57: A katonatiszt mintha fátylak mögött lenne?
58: A katonatiszt arca repedezni kezd.
59: Az asszony és a katonatiszt többször. 60, 61, 62: ua.
63: A katonatiszt angyali arccal.
64: Küzdelem.
65: A katonatiszt arca elhasad.
66: A lelkész erőlködése.
67. A katonatiszt feje kettéválik.
68. A templom ragyogása.
69: Az összes szereplő fénylő feje.
70: Az éj beborítja a templomot.
71: A szereplőket.
72: A vászon teljesen sötét, szentjánosbogár-félék úsznak át rajta.
73: A kriptafényben a lelkész megragadja a katonatisztet, felemeli és hintáztatni kezdi.
74: A hintáztatás közeliben. A kép közben tótágast áll.
75: Egy sarokban egy darab összegyűlt éjszaka. A vászon többi részét elönti az ég. A katonatiszt teste lassan emelkedik.
76: [Hegy]csúcs (Dulac: szirtcsúcs).
77: [Síkságok és völgyek] (Dulac: a tenger).
78: A lelkész és a katonatiszt összefogózkodva fent a hegyen.
79: A katonatiszt teste kilőtt nyílként elszabadul.
80: Eltűnik mint a nyíl.
81: Kétszer megfordul a füstben.
82: A hegyek szédítően emelkednek.
83: Az ég szédítően zuhan alá. Az ég betölti az egész vásznat
84: Újra a gyóntatószék. A beállítás az asszonyt és a fekete embert mutatja.
85: A férfi feje falevélként bólogat. Megelevenedik. A férfi feltűri az ujját.
86: A figyelő nő.
87: A férfi háromszor koppant az ujjával.
88: A nő fölkel.
89: A lelkész siet.
90: Kinyitja az ajtót.
91: A nő ott áll előtte.
92: A tekintetük.
93: A férfi ráveti magát. A blúz.
94: Kezek a blúzon. A letépett blúz.
95: Füstszerű mellek.
96: A mellek megkeményednek, páncél borítja őket. Kagylóhéj.
97: A férfi letépi a kagylóhéjat.
98: Meglóbálja.
99: Ragyogás.
100: A kagylóhéj jobbról, balról megremeg.
101: Apránként áttűnik egy bálterem. Párok. A lámpák mozgása.
102: A párok áthaladnak.
103: A királyi pár. Emelvény.
104: A királyi pár helyet foglal az emelvényen.
105: Sarok. Üres tér.
106: [Az egyik sarokban egy ember] (Dulac kihúzta).
107: [Újra az üres tér] (Dulac kihúzta).
108: [Kagyló. A terem egy másik sarka] (Dulac kihúzta).
109: Belép a lelkész a kagylóval.
110: Az asszony és a katonatiszt eltűnik.
111: Ugyanez az asszony egy nyitott ajtó előtt. A haja most szőke.
112: A lelkész rémülete
113: A kagyló lángjai.
114: A lelkész a ruhájával viaskodik. Fordított kép. Csak a lába alsó részét látjuk. Toporzékol.
115: Közelkép a reverenda szárnyáról.
116: [Eltávolodik] (kitörölve).
117: A ruhaszárnyak megnyúlnak.
118: A szárnyak között egy út tűnik át.
119: A férfi egy hegyen.
120: Az úton az asszony és a lelkész kergeti egymást.
121: Egyszer a lelkész van elől.
122: Egyszer pedig az asszony.
123: A férfi és a nő váltakozó helyzetekben.
124, 125: ua.
126: Folyosó. A folyosón feltűnik az asszony.
127: Aztán az ég alján.
128: A vaspántos kapu.
129: A kapu kinyílik.
130: Feltáruló sötét terem, hátráló lelkész, egy nagy szoba, közepén üveggömbbel.
131: Kezek, háromszor.
132: A lelkész még mindig hátrál.
133: Keze valamit szorít.
134: Egy fejet tesz az üveggömbbe.
135: Folyosók.
136-140: ua.
141: Egy kulcs a lelkész kezében.
142: Újabb folyosók. 143, 144, 145: ua.
146: Újabb kapuk. A lelkész sorra kinyit minden ajtót. 147, 148, 149: ua.
150: Egy pár a folyosó végén: az asszony és a túldekorált katonatiszt.
151: Üldözés a folyosókon. 152, 153, 154: ua. (a 154 kézzel áthúzva).
155: Az üldözés vidéken folytatódik. 156, 157: ua. (155, 156, 157 áthúzva).
158: Újra a folyosókon. 159, 160, 161: ua. (158, 159, 160, 161 kihúzva).
162: Plafon. (Dulac kézírásával: Plafon, ahol egy pók tanyázik).
163: Többszörösen exponált kép, ökölcsapások egy ajtón.
164: Az öklöket látjuk. Egy hajókabin ajtaja.
Morvay Zsuzsa fordítása
A fordítás alapja: Virmaux, Alain – Virmaux, Colette: Les surréalistes et le cinéma. Paris: Seghers, 1976. pp. 162–171.
Jegyzetek:
