Mostani számunkban a science fiction filmes műfajáról közlünk válogatást. A Metropolis hagyományaihoz híven ezúttal is azt tűztük ki célul, hogy választott tárgyunkról olyan szövegeket gyűjtsünk egybe, melyeknek kérdésfelvetései a téma elméleti jellegű, általános vizsgálata felé nyithatnak utat. Egy – úgynevezett – népszerű/szórakoztató műfaj esetén ennek különösen érdekes hozadékai vannak – ezt bizonyította számunkra az a sokféle megközelítés, melyekkel a szövegek válogatása során találkoztunk.
A műfaj tudományos igényű vizsgálatának első nagy hulláma a nyolcvanas évekre tehető, amikor olyan filmek jelentek meg a mozikban, melyek komoly kihívást jelentettek a korszak ideológia-, kultúra- és feminista kritikával alaposan átitatott filmtudományos gondolkodása számára. A 70-es évek második fele a műfaj megújhodásának időszaka: többek között Spielberg, Lucas, Ridley Scott munkái nem csupán a science fictiont, hanem magát Hollywoodot is megújították. Az ekkor megjelenő filmek (pl.: a Harmadik típusú találkozások, az Alien-sorozat, a Csillagok háborúja vagy a Szárnyas fejvadász) által a műfaj lassan kezdett a filmelméleti gondolkodás homlokterébe emelkedni. A horrorfilm mellett a sci-fi lett a népszerű műfajokról folyó elméleti és ideológia viták egyik legkedveltebb témája. Ennek legfontosabb oka, hogy a tudományos-fantasztikus műfaj kitűnő keretet adott egyfajta, „magasabb”, „filozofikusabb mondanivaló” megjelenítésére, ebből következően a sci-fi konstrukciókból könnyen tetten érhetők és kifejthetők az azokba rejtett és azokat mozgató ideológiák.
Kiderült, hogy ezek a műfajok igen érzékenyen reagálnak a társadalmi változásokra, s jól tükrözik gyártásuk idejének társadalmi/ideológiai koordináta-rendszerét. Ezen kívül vizsgálatuk rendkívül érdekes megfigyelésekhez vezethet annak terén, miképpen formálják (át) a népszerű műfajok a közönségnek a környező világhoz fűződő viszonyát.
Az ilyen módon tudományos rangra emelt science fiction film azóta is kedvelt tárgya maradt a filmtudománynak, melyet a tudományos-fantasztikus filmek újabb és újabb generációi látnak el bőséges kutatási alapanyaggal.
Számunk természetesen nem vállalkozhat arra, hogy – akár csak részleges – áttekintést adjon az elmúlt évtizedek virágzó sci-fi szakirodalmáról, azonban próbáltunk úgy válogatni a szövegek között, hogy egymástól eltérő, jellegzetes megközelítési módokon keresztül villanthassuk fel a tudományos-fantasztikus filmmel kapcsolatban megfogalmazott elméleti elképzeléseket.
Scott Bukatman írása esztétika- és filmtörténeti kontextusba helyezi a sci-fit a trükkfelvételek és a fenséges fogalmának vizsgálatával. J. P. Telotte dolgozatában a pszichoanalitikus megközelítés alkalmazásával mutatja ki a mesterségesen teremtett lényeknek a sci-fi műfajában és az emberi képzeletben betöltött különleges szerepét. Kiss Miklós a narrációelmélet segítségével egy alműfaj, az időutazásos sci-fi jellegzetességeit veszi szemügyre, míg Steve Neale írásában a tudás, a hit és a kétkedés szerepét vizsgálja a tudományos-fantasztikus műfaj elbeszélő struktúrájában. Végül a záró írásban Kiss Gábor Zoltán foglalja össze a műfaj „tudományos felemelkedését” oly nagy mértékben befolyásoló Alien-sorozat recepciótörténetét.
Az összeállítást egy annotált sci-fi történeti kronológiával és egy, a további tájékozódást segítő bibliográfiával egészítettük ki.
