Gelencsér Gábor esszéje Erdély Miklós (1928–1986) filmművészetét mint sajátos megismerési módot igyekszik a filmek értelmezőinek és az alkotó tanulmányainak segítségével leírni.
Erdély a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek neoavantgárd művészetének nemcsak legjelentősebb, hanem legsokoldalúbb alkotója is volt. Számos művészeti ágban tevékenykedett, amelyek közül a film – az azóta eltelt idő tanúsága szerint – különleges helyet foglalt el. Mi indokolja a film kiemelését e jellegzetesen összművészeti oeuvre-ből? – hangzik az esszé alapkérdése. A válaszkísérletek Erdély filmművészetének jellegzetes vonásait rajzolják elénk, így szöveg és kép jelentéskioltó hatását, a jelenlét „itt és most”-ját hangsúlyozó performatív karaktert, továbbá az alkotó montázselméletével, a kognitív film, a megismerő jellegű filmkészítés, az állapotkommunikáció fogalmával kapcsolatos gondolatainak formanyelvi következményeit. Erdély egyik jellegzetes stilizációs eljárása, a hang és a kép elválasztása kapcsán a szerző utal a neoavantgárd alkotóknak a hetvenes évek újító szemléletű egészestés játékfilmjein látható hatására is.
Az esszé végül Erdély experimentálisnak tekinthető filmjei kapcsán is hangsúlyozza a művek társadalmi hatását, amennyiben e művészet nagyon is gyakorlatias célja: felszabadítani a befogadót a hamis konvenciók nyomása alól és nyitottá tenni az értelmezés szabadságára.
