A szerző Erdély Miklós kezdettől fogva tudatosan interdiszciplináris munkásságát az akcióművészet és a happening kontextusában elemzi. Véleménye szerint Erdély Miklós a legnagyobb konceptualista művészek közé tartozik, bár ezt a besorolást ő maga mindig elutasította – vélhetőleg nem is a jelzők, hanem eleve a besorolás miatt. Munkái minden esetben a már ismert műfajok határait feszegették, hacsak nem éppen egy új műfajt segítettek a világra. Filmjeit talán nem is lehet filmként értelmezni más irányú munkáinak megismerése nélkül.
Az elemzés kiindulópontja az 1956-os év, amely nem pusztán a happening és a fluxus feltalálása/megalapítása szempontjából volt kulcsfontosságú (az amerikai New School of Social Research-ön ekkor vette kezdetét John Cage kísérleti zenei kurzusa). A magyar forradalom napjaiban Budapesten is ekkor került sor a legelső akcióművészeti szeánszra. Az Őrizetlen pénz nevű akció keretében – melynek nem teljesen bizonyíthatóan Erdély Miklós volt az ötletgazdája – városszerte őrizetlen, adománygyűjtő ládákat helyeztek el, hogy a forradalmárok családjai számára gyűjtsenek önkéntes adományokat. A szerző az akciót a művészetről való gondolkodás szempontjából – és Erdély életműve szempontjából – elemzi, azt hangsúlyozva, hogy Erdély Miklós a kortárs művészettörténeti hullámoktól gyakorlatilag teljesen függetlenül felismerte, hogy egy mű keletkezésének valódi időpontjában nem lehet pontos határvonalat húzni az alkotó és néző között.
A továbbiakban a szerző annak fontosságát elemzi, hogy Erdély a művészeti interdiszciplinaritást a tudományos megismerésre is kiterjesztette, különös tehetséggel fedezve fel a reáltudományos fejlemények művészi értékét. Az ábrázolás mikéntje Erdély számára mindig a lehető legegyszerűbb forma megtalálását jelentette. Az ábrázolás és az ábrázolt egységére irányuló törekvés vezette el az ismétlés, a ritusok, a ritmizált változás mágikus eszközének kutatásához és értelmezéséhez is. Művészetének középpontjában a mindenség minden lehető eszközzel való megragadásának terve állt.
