Vagy inkább miért bizonyulhat hasznos irányadónak a kognitív szemlélet a filmelméletben? A kognitivizmus ma már a pszichológiában, a filozófiában, a társadalomelméletben, a nyelvészetben, az antropológiában és az esztétika területén is olyan terjedelmes irodalommal rendelkezik, hogy egyetlen bevezetés sem lehet elég körültekintő.Vázlatomnak nem célja helyettesíteni a számtalan kiváló ismertetést, cf. Cohen, G.: The Psychology of Cognition. New York: Academic Press, 1983; Stillings, N. A.–Feinstein, M. H.–Garfield, J. L.–Rissland, E. L.–Rosenbaum, D. A.–Weisler, S. E.–Baker-Ward, L.: Cognitive Science: An Introduction. Cambridge MA: MIT Press, 1987; Gardner, H.: The Mind’s New Science: A History of Cognitive Revolution. New York: Basic Books, 1985; és Baars, B. J.: The Cognitive Revolution in Psychology. New York: Guilford, 1986.1 Senki sem kísérheti kellő alapossággal figyelemmel a szakirodalmat. (Születtek már művek Arisztotelészről mint kognitivistárólWedin, M. V.: Mind and Imagination in Aristotle. New Haven, CT: Yale University Press, 1988.2, valamint Robert Frost elméjérőlHolland, N.: The Brain of Robert Frost: A Cognitive Approach to Litterature. New York, Routledge, 1988.3.) Tehát pontos célokat kell megfogalmaznom. Először azt vizsgálom, melyek a kognitív megközelítés sajátos konceptuális rendszerei és eredményei. Másodszor: hogyan segíthetnék elő ezek a filmelmélet bizonyos problémáinak tisztázását?A filmhez kapcsolódó legjobb bevezető a kognitív pszichológiában mind ez ideig Brooks V.: Film, perception and cognitive psychology. Millenium Film Journal 14–15. (1984). pp. 105–126. tanulmánya.4

Jelen esszé a tudományos igénnyel készülő írások azon zordon műfajához tartozik, ahol X szerző összegzi Y, Z, Q szerző elméleti fejtegetéseit, melyek mindegyikéhez esetenként kommentárt fűz. A bibliográfia az olvasót a részletes kifejtések felé orientálja, melyek X szerző tárgyalásában (idő -és térkorlátai miatt) tendenciózusan általánosításokban és leegyszerűsített formában jelennek meg. Megkísérlem e konvenció felélesztését, és rávilágítok nem csupán a doktrinára, hanem a kognitív szemléletet jellemző sajátos feltételezésekre és problémákra. Ezenkívül megkíséreltem kikerülni a naiv bölcselkedés egy további közhelyét, amely szerint minden probléma a megoldás határán áll. Végül egyetlen mondat segítségével megmutatom, miben különbözik jelen esszé a filmelméleti irodalom korábbi áttekintéseitől.

Mint filmelméleti szakembereknek szóló tömör összefoglalás, ezen esszé szégyentelenül szerteágazó. Miközben felvázolom, mit fogok kognitív elméletnek, illetve kognitív szemléletnek és kognitív fogalmi keretnek hívni, össze kívánom kapcsolni a rendszerint "kognitív tudománynak" nevezett diszciplínát egy – véleményem szerint – lényegében hasonló feltevéseken alapuló, némileg szélesebb területtel. E kitekintés átfogó jellege mindazonáltal hajlamossá teheti az olvasókat, hogy ezen szemléletre az Egyetemes Nagy Elméletek újabb példájaként tekintsenek, melyeket mi, filmelméleti szakemberek fel szoktunk fedezni, illetve részekből megalkotni. Az Egyetemes Nagy Elmélet feladatunkat túlságosan megkönnyíti; hiszen a film – ebben mindenki egyetért – részét képezi az Egyetemesnek, az elmélet pedig közvetlenül írja le a mozi szerepét (amely véleményt formál, ideológiát reprodukál, támogatja a fetisizmust és szkopofíliát, sokjelentésűvé válik, hogy heterogén jelentéstartományt és élvezetet teremtsen). Túl gyakran folyamodunk ahhoz, amit Freud Weltanschauungnak nevezett, mely "egy hipotézisre alapozott, létezésünk minden problémájára egységes megoldást kínáló intellektuális építmény, mely következésképp minden kérdésünket megválaszolja, és amelyben minden, ami bennünket érint, szilárd helyet kap".Freud, S.: The Question of a Weltanschauung. p. 622. In: Freud S. (trans. Strachey, J.): The Complete Introductory Lectures in Psychoanalysis. New York: Norton, 1966. pp. 622–646.

Freud fenntartja, hogy a pszichoanalízis nem annyira Weltanschauung, mint inkább tudomány, ebben pedig meglehetősen empirikus: "Nincs más forrása a világról szerzett ismereteinknek, mint a megfelelő körültekintéssel végzett megfigyeléseink intellektuális feldolgozása, amit más szavakkal kutatásnak hívunk." p. 623.5 Kiindulópontként tehát meg kell állapítanom, nem tartom valószínűnek, hogy bármely megaelmélet megragadhatja a mozi jelenségének diverzitását. A legtermékenyebb kutatás az, mely nem bölcseletből és nem izolált adatokból indul ki, hanem általában közepes léptékű problémákra irányul; továbbá az állításoknak és implikációiknak az itt következőkhöz hasonló kifejtése szükségszerűen az általánosság jegyét viseli, amely nem felelhet meg az elméletnek valós anyagot és diverzitást biztosító középszintű kutatás kritériumainak.

Végül tévedünk, ha úgy véljük, hogy a Kognitivizmust e fejtegetés a Kortárs Elméleteket a versenypályáról leszorító riválisnak tekinti. Kedvemet lelem a teoretikusok mélyreható vitáiban, ugyanakkor nem célom itt efféle esemény elősegítése. A higgadt pártfogó pozíciójából írok. A kognitív megközelítés legalább oly mértékben megvilágító, mint a kortárs filmelméletben uralkodó más elmefelfogások, így azokat a problémákat fogom áttekinteni, amelyeket a kortárs filmelmélet alábecsült, illetve figyelmen kívül hagyott. Elsődleges célom azonban kifejtés, nem pedig megvitatás. Bármely vitacikk árnyaltabbnak fog bizonyulni, mint az alábbi.

A kognitivizmus alapja

Egy szellemi irányzat sajátosságainak megértését elősegítheti problémamegoldó programjának ismerete, amely viszont megkívánja azoknak a paradigmatikus eseteknek az ismeretét, melyekkel foglalkozik. A pszichoanalitikus elméletek számára általánosságban a neurotikus tünetek (ez a legalapvetőbb eset), a bizarr álmok, a kusza cselekedetek és a nyelvbotlás jelentik a paradigmatikus eseteket. Freud ezeket a jelenségeket kívánta magyarázni. A magyarázatokból megalkotta az emberi mentális tevékenység leírását, amely ezen túlmenően kitért a nem abnormális viselkedés és a művészi tevékenység taglalására is.Még vitatott, hogy szükséges-e a pszichoanalízist feltétlenül metapszichológiának tekintenünk. Edelsonnál figyelemreméltó érvelést találunk amellett, hogy nem feltétlenül. cf.: Edelson, M.: Psychoanalysis, A Theory in Crisis. Chicago: University of Chicago Press, 1988.6

A kognitív elmélet egészen más alapjelenségekkel foglalkozik. A freudi rendszertől eltérően, általánosságban inkább a normális és sikeres cselekvéseket vizsgálja. Mi tesz valakit képessé arra, hogy felismerjen egy ismerős arcot? Hogyan keresünk egy bizonyos szót a szavak hosszú sorát átnézve? Miért vagyunk képesek terjengős, összefonódó mondatok lényegének megértésére anélkül, hogy szó szerint fel tudnánk idézni azokat? E mondatból: "Joey meghallotta a fagylaltoskocsi csilingelését, és kezében pénztárcájával lejött az emeletről." miért következtetünk arra, hogy Joey jégkrémet akar vásárolni? Mi lehet az oka, hogy a "kutya" és a "fa" szavak minden nyelven előbb elsajátíthatók, gyakrabban használatosak, és könnyebben felidézhetők, mint a "vizsla" és a "platán" szavak? Hogyan lehetséges, hogy az emberek hamarabb megértik a villamosság gondolatát, ha csőbe vezetett vízáramként gondolják el az elektromosságot? Közelebbről vizsgálva az egyszerű elmeműködések többé nem tűnnek egyértelműnek.

Ha a mindennapi megértés és az emlékezet fortélyosnak tűnik, a kiemelkedő teljesítmények egyenesen csodával határosnak fognak látszani. Mi megy végbe, amikor a sakkmester rátalál a legjobb lépésre? Mi teszi a mikronéziai tengerészeket képessé arra, hogy mérföldek százait bejárják a nyílt óceánon iránytű vagy szextáns nélkül? Hogyan tudja a virtuóz zongorista hangjegyek sebes egymásutánját gyorsabban végigjátszani, mint ahogy minden egyes hangot meghallva regisztrálhatná őket? A kreatív viselkedés sem követel kevesebb magyarázatot, mint a freudi problémakör középpontjában álló kusza cselekedetek.

A kognitív elmélet – magától értetődően – kudarcokkal és a mentális tevékenység fogyatékosságaival is foglalkozik. Miért ragaszkodnak oly sokan a "szerencsejátékos tévedéséhez", ahhoz a vélekedéshez, hogy a ruletten a piros következetes feltűnése után a fekete megjelenése esedékes? Hogy történhet meg, hogy még hivatásos logikusok is hibáznak, mikor a szillogizmus problémáival absztrakt mennyiségek formájában találkoznak, de otthonos példákba ágyazva ugyanazon szillogizmusok nem okoznak számukra nehézséget? Valamint – különösképp a kognitív kutatás neurofiziológiai irányzata számára – igen fontos lehet a szerencsétlen autista tudós esete, aki rendkívüli zenei és matematikai emlékezőtehetséggel rendelkezik, de földi feladatok megoldására képtelen.

Általánosságban véve a kognitív elmélet bizonyos emberi mentális tevékenységek, így a felismerés, a megértés, a következtetés, az interpretáció, az ítéletalkotás, az emlékezet és a képzelet működésének megértésére törekszik. A kognitív kutatók elméleteket javasolnak arra, hogyan működnek e folyamatok, és a tudományos, illetve filozófiai kutatás kánonjának megfelelően elemzik és tesztelik ezen elméleteket. Pontosabban, a kognitív megközelítés a társadalmi cselekvés magyarázatában a mentális tevékenység jelentőségét elhanyagolhatatlannak tételezi.

A kortárs filmelmélet legtöbb vonulatához hasonlóan a kognitív elmélet elutasítja az emberi cselekvés behaviorista leírását. A klasszikus behaviorizmus állítása szerint az emberi cselekvés megérthető anélkül, hogy "privát" mentális eseményekhez folyamodnánk. Ezzel szemben a kognitív elméletek azt tartják, hogy az emberi tevékenység megértése érdekében posztulálnunk kell bizonyos entitásokat, így észleleteket, gondolatokat, vélekedéseket, vágyakat, szándékokat, terveket, készségeket és érzelmeket. Szakadék nyílik tehát a megismerhető és szándékos emberi cselekvés, illetve az ezeket végrehajtó fiziológiai mechanizmusok között. A kognitív hagyomány szerint ezt az űrt valamiféle mentális tevékenység tölti be.

Ennyi lenne a köznapi bölcsesség. A kognitív elmélet innét továbblép, és az intencionális cselekvéssel foglalkozik. Az "intencionalitás" fogalmát két, egymástól jól megkülönböztethető értelemben használjuk. Általános használatban az intencionalitás szándékos cselekedetet jelent, célokra, tervekre és szabálykövető viselkedésre utal. Az intencionális cselekvésnek ez a fogalma fontos szerepet játszott a kognitív elmélet és a behaviorizmus korai szakításábanMiller, G.–Galanter, E.–Pribram, K.: Plans and the Structure of Behavior. New York: Holt, Rinehart, & Winston, 1960.7, és kihat a későbbiekben tárgyalandó racionális-cselekvő elméletekre is. Husserltől származtatható a kifejezés szakszerűbb használataDreyfus, H.–Hall, H. (eds.): Husserl, Intentionality, and Cognitive Science. Cambridge MA: MIT Press, 1982.8. Az intencionális állapotok tárgyakra, eseményekre, és világállapotokra irányulnak, az intencionális állapotoknak tehát referenciális "irányultsága" van abban az értelemben, hogy "A lasagna hideg" a lasagnára utal. Az intencionalitás meghatározó szemantikai szerepet tölt be a kijelentésekben (pl. "Tino azt hiszi, hogy a lasagna hideg"). A kognitivizmus számára az a kérdés, hogy a mentális tevékenység miként tekinthető reprezentációsnak, tehát jelentéssel bírónak, azaz hogyan lehet intencionális.A közelmúltban Fodor tárgyalta ezt a problémát: Fodor, J. A.: Psychosemantics: The Problem of Meaning in the Philosophy of Mind. Cambridge MA: MIT Press, 1987.9

Az intencionalitás fentiekben áttekintett két értelme összekapcsolódik. Amikor a cselekvést intencionálisnak (célra irányulónak, racionálisnak vagy ehhez hasonlónak) írjuk le, intencionalitással (azaz szemantikai tartalommal) rendelkező mentális állapotokat tulajdonítunk nekik.Brand, M.: Intending and Acting: Toward a Naturalized Action Theory. Cambridge MA: MIT Press, 1984; valamint Dennett, D. C.: Brainstorms: Philosophical Essays on Mind and Psychology. Cambridge MA: MIT Press, 1978. és Dennett, D. C.: The Intentional Stance. Cambridge MA: MIT Press, 1987. [Magyarul részletek Dennett, D. C.: Az intencionalitás filozófiája. (ford. Pléh Csaba, Pap Mária, Thuma Orsolya) Budapest: Osiris–Gond, 1998.]10 Az intencionalitás mindkét értelme a mentális reprezentáció fogalmát igényli, mielőtt azonban erre a kérdésre áttérek, a kognitív elmélet rendszerében rejlő módszertani korlátokat kell megvizsgálnunk.

A jó értelemben vett naturalizáció

Legalábbis azóta, hogy Kant korának pszichológiai eredményeihez fordult, az elmefilozófia figyelembe veszi az empirikus tudományok elme- és agykutatási eredményeit. A tudomány története során a filozófiai tételek egyre inkább empirikus vizsgálódás tárgyává váltak. Különösen e században folyt számos, a mentális folyamatokat kutató "naturalista" vizsgálat. A freudi pszichoanalízis és Piaget "genetikus ismeretelmélete" csak két példa azon kísérletek közül, melyek a szubjektivitás filozófiai elképzeléseinek a klinikai és kísérleti kutatás fényében történő tesztelésére, felülvizsgálatára, módosítására és újrafogalmazására irányultak. A kognitivizmus az ismeretelmélet "naturalizálásának" ezt a hagyományát követi.Garver, N.–Hare, P. H. (eds.): Naturalism and Rationality. Buffalo, NY: Prometheus, 1986.; Goldman, A. I.: Epistemology and Cognition. Cambridge: Harvard University Press, 1986. valamint Kornblith, H. (ed.): Naturalizing Epistemology. Cambridge MA: MIT Press, 1985.11 A kognitivista filozófusok valóban folytatnak kísérleteket, sőt, néha még terepmunkára is vállalkoznak.Dennett, D. C.: Out of the armchair and into the field. Poetics Today 9 (1988) no. 1. pp. 205–221.12

Az empirikus adatok között feltétlenül figyelmet érdemelnek az agy és a hozzá kapcsolódó érzékszervek biológiai sajátosságaira vonatkozó egyre pontosabb eredmények. A kognitív szemlélet lényegesnek tekinti, hogy az agy energiaátalakító rendszer. Ami maga után vonja azt a feltételezést, hogy a gondolkodás magyarázata végső soron megegyezik annak ismeretével, hogy az agysejtek miként továbbítják az elektrokémiai energiát. Hogy közvetlen példával éljünk, Paul Churchland azért támadja a szubsztanciális dualizmust (a mentális sajátságok nem-fizikai meghatározottságának tételét), mert az összeegyeztethetetlen azokkal az empirikus eredményekkel, melyek amellett szólnak, hogy az agy fizikai változásai, így az alkoholizmus és az öregkori degeneráció előre jelezhető változásokat idéznek elő a mentális állapotokban.Churchland, P. M.: Matter and Consciousness: A Contemporary Introduction to the Philosophy of Mind. Cambridge MA: MIT Press, 1988.13 Feltehető, hogy az agy szelektív adaptációs kialakulásának ténye hasonlóképp meg fog cáfolni egyes funkcionális magyarázatokat, például azokat, melyek darwini mértékkel mérve különösen hatástalanok vagy valószínűtlenül hatásosak. Mindezeken felül az érzékelő mechanizmusok alacsony szintjén jelentkező "információs zártság" éstudati áthatolhatatlanság azt sugallja, hogy az elmét autonóm, specializált modulokból álló apparátusnak kell tekintenünk.Fodor, J. A.: The Modularity of Mind. Cambridge MA: MIT Press, 1983. [Magyarul: Fodor, Jerry A.: Összefoglalás az elme modularitásához (ford. Győri Miklós). In: Pléh Csaba (szerk.): Kognitív tudomány. Budapest: Osiris–Láthatatlan Kollégium, 1996. pp. 197–207.] valamint Garfield, J. L.: Modularity in Knowledge Representation and Natural Language Processing. Cambridge MA: MIT Press, 1987.14 Továbbá, mint minden fizikai eszköz, az agy is véges kapacitással rendelkezik, mely arra enged következtetni, hogy egyes feladatok, például emlékezés vagy problémamegoldás végrehajtásakor vám-rév hatás érvényesül a sebesség és a pontosság között. Az agy evolúciós tervezete kevés adat alapján gyors, az esetek nagy részében – de nem mindig – sikeres következtetéseket végez. Ezek a példák mind azt mutatják, hogy a kognitivizmus feltételezi, hogy az empirikus tudomány elősegítheti hagyományos filozófiai problémák megoldását.

A kognitív elmélet számára a következő lényeges inspirációs forrást a mesterséges intelligencia jelenti. A számítógép-programozásban végbement bámulatra méltó fejlődés ahhoz a kérdésfelvetéshez vezetett, hogy a számítógép képezheti-e az emberi mentális tevékenység analógiáját.Boden, M. A.: Computer Models of Mind: Computational Approaches in Theoretical Psychology. Cambridge: Cambridge University Press, 1988.; Haugeland, J. (ed.): Mind Design: Philosophy, Psychology, Artificial Intelligence. Cambridge MA: MIT Press, 1981.; Haugeland, J.: Artificial Intelligence: The Very Idea. Cambridge MA: MIT Press, 1985. valamint Johnson-Laird, P. N.: The Computer and the Mind: An Introduction to Cognitive Science. Cambridge, MA: Harvard University Press, 1988.15 Ez az analógia több szempontból is fontos, ezek közül legnagyobb hatású Jerry Fodor funkcionalizmusa.Fodor, J. A.: The Language of Thought. Cambridge: Harvard University Press, 1975. és Fodor, J. A.: Representations: Philosophical Essays on the Foundations of Cognitive Science. Cambridge MA: MIT Press, 1981.16 Fodor a Turing-gép analógiáját használja amellett érvelve, hogy a mentális reprezentáció strukturális hasonlóságot mutat a komputációs tevékenységekkel, és nem valamiféle anyagban megtestesülés kérdése. Arról van tehát szó, hogy agyunk a hardvert képezi az általa futtatott programok számára. E. T.-nek lehet Elliottéhoz hasonló véleménye, tervei, emlékezete, stb. akkor is, ha mindezek E.T. esetében idegen biológiában öltenek testet. Fodor a számítógép-analógiát a test–elme probléma kifejtésére használja fel.

A funkcionalizmus népszerűsége ellenére a számítógép-analógiát illetően a kognitivizmuson belül élénk vita folyik. Sokféle nézet fogalmazódott meg. Talán az elme és a digitális számítógép egyaránt ugyanannak a komputációs mechanizmusnak képezi az alosztályát.Pylyshyn, Z. W.: Computation and Cognition: Toward a Foundation for Cognitive Science. Cambridge MA: MIT Press, 1984.17 Talán, ha a számítógépet inkább az agy, mint az elme modelljének tekintjük, a párhuzamos feldolgozást használó számítógépek jobban megragadhatják a kérdéses folyamatokat.Rumelhart, D. E.–McClelland, J. L. and the PDP Research Group: Parallel Distributed Processing: Explorations in the Microstructure of Cognition I: Foundations. Cambridge MA: MIT Press, 1986.18 Talán amiatt, hogy a számítógép csak a szintaxissal foglalkozik, szemantikával nem, gyenge alapot biztosít bármely kognitív elmélet számára.Searle, J.: Mind, Brains, and Science. London: British Broadcasting Corp, 1984.19 Talán az a számítógép-analógia legfőbb értéke, hogy rámutat azokra az esetekre, melyekben gondolkodásunk nem feleltethető meg a számítógépmodellnek.Gardner: The Mind’s New Science: A History of the Cognitive Revolution.20 A nem-komputációs kognitív elméletek, így George Lakoff és Mark Johnson "kísérleti" kognitív elmélete mellett léteznek olyan komputációs elméletek is, melyek nem számítógép-alapú rendszerek, ilyen például Ray Jackendoff elmélete.Lakoff, G.: Women, Fire, and Dangerous Things: What Categories Reveal about the Mind. Chicago: University of Chicago Press, 1987.; Johnson, M.: The Body in the Mind: The Bodily Basis of Meaning, Imagination, and Reason. Chicago: University of Chicago Press, 1987. valamint Jackendoff, R.: Consciousness and the Computational Mind. Cambridge MA: MIT Press, 1987.21 A vonatkozó irodalom olvasásának örömét az arról folytatott erélyes és filozófiailag megalapozott vita nyújtja, hogy mit is jelent a komputáció fogalma.A két újabb példát lásd Lakoff, G.: Cognitive semantics. In: Eco U.–Santambrogio M.–Violi P. (eds.): Meaning and Mental Representations, Bloomington: Indiana University Press, 1988. pp. 119–154. és Fodor, J. A–Pylyshyn, Z. W.: Connectionism and cognitive architecture: A critical analysis. In: Pinker S.–Mehler J. (eds.): Connections and Symbols. Cambridge MA: MIT Press, 1988. pp. 3–71.22

Akár az agykutatás, akár a programozás tudományára épül a vizsgálódás, a filmelmélet tanulmányozói a "tudomány" főnév használatát zavarónak találhatják. Kézenfekvő ellenvetés, hogy a kognitív szemlélet "tudományoskodó", mivel egy gyanúsnak minősülő ideológiából merít. Ez az ideológia tapasztalattól független, kultúrákon átívelő, történelmen kívüli igazságra törekszik, noha tudjuk (hangzik az ellenvetés), hogy valójában nem létezik ilyen igazság. Ezt nehéz röviden cáfolni. Szerencsére egy közelmúltban megjelent könyv eredményesen leleplezi az irodalomelméletben honos torz tudomány-fogalmat, és ez a kritika alkalmazható a filmelmélet számos tudományellenes állításával szemben is.Livingston, P.: Literary Knowledge: Humanistic Inquiry and the Philosophy of Science. Ithaca, NY: Cornell University Press, 1988.23

Itt szükségesnek látszik három megjegyzés. Az első, hogy a fizika és a természettudományok nem törekszenek abszolút igazságra, mindössze a valós folyamatok szukcesszív megközelítésére. Végre elvethetjük azon vélekedéseket, hogy a molekulák, a DNS és a természetes szelekció valóságos létezéssel bírnak. Magyarázó fogalmakként azonban figyelemreméltóan felülmúlják a korábbi fogalmakat. A kognitív elmélet viszonylag meggyőző érvényességű fogalmi apparátust hozhat létre.

Másodszor, amennyiben hiszünk egyáltalán a "humán tudományokban", a kognitivizmus nem elrugaszkodottabb, mint az ebbe a csoportba sorolható bármely szellemi vállalkozás. A kognitív pszichológia nem kevésbé elfogadható, mint például a pszichoanalízis, melynek tudományos rangját Freud szüntelenül hangoztatta.Sullowaynél kiváló elemzés található erről. cf. Sulloway, F. J.: Freud: Biologist of the Mind. London: Fontana, 1979.24 Továbbá Chomsky kognitív nyelvészete legalább annyira használhatónak bizonyult, mint Saussure szemiológiai "tudománya".A két kutatási program összevetését lásd Fabb munkájában: Fabb, N.: Saussure and literary theory: From the perspective of linguistics. Critical Quarterly 30 (1988) no. 2. pp. 58–72.25

Végül érdemes emlékeztetnünk, hogy egészen a közelmúltig a filmelméleti szakemberek diszciplinájukat a tudomány egy változataként sorolták be. Csak emlékezetünkbe kell idéznünk Kristeva tiszavirágéletű sémanalyse tudománya és Althusser materializmuselmélete mellett a ‘70-es években felhozott érveket.Visszatekintve, ezek az ígéretek talán egyszerű retorikai eszközök voltak a tudományellenes humanisták intézményesült tekintélyével szemben folytatott küzdelemben. Amint egy elmélet némi súlyra tett szert, a teoretikusok Barthes-tal oldalukon hitet tehettek a tudományosságálma mellett és visszatérhettek az irodalomkritikai gyakorlat központi eleméhez, az intuitív magyarázathoz.26 Mindenesetre valószínűnek tartom, hogy a filmelmélet különböző irányzatainak középpontjában a "jó értelemben vett naturalizálás" projektje található, mely ugyan a kultúrát nem tünteti fel természetnek, viszont empirikus kutatáson edződve bírálja filozófiai tételek felszínét. A kortárs filmelmélet kizárólag abban az esetben adná fel a saját tudomány eszméjét, ha elfogadná, hogy a saussure-i szemiotika, a freudi és lacani pszichoanalízis, a lévi-straussi antropológia, a jakobsoni nyelvészet, valamint az althusseriánus és posztalthusseriánus társadalomelmélet nem több puszta fikciónál. Ez azonban nem valószínű, hogy a közeljövőben bekövetkezik.

A filmelméleti szakemberek azért hagyhatták mind ez ideig figyelmen kívül a strukturalizmus és a posztstrukturalizmus áltudományos alapjait, mert a filmelmélet sok szempontból és elsősorban hermeneutikai diszciplína. Általában szövegek (jobbára filmek) értelmezésével foglalkozik. Ezért leginkább szemantikai elméleteket keresnek. Ha egy elmélet intézményes elfogadtatásban részesül, az értelmező ezután új megközelítésből "olvashatja" a filmeket. Azon elméleti doktrinák, melyek maguk is narratív formát öltenek és cselekvőket, küzdelmeket, utazásokat és többé-kevésbé egybehangzó célkitűzéseket vonultatnak fel, különleges kedvencekké válnak. Ez indokolja a pszichoanalízis makrotörténeteinek (az hommelette-től az Oedipusig) és mikrotörténeteinek (az esettanulmányok) népszerűségét. Egyes hermeneutikai alkalmazásra alkalmas elméletek szemantikai mezőkre (pl. hatalom, identitás, tudás és jelentésadás természete) koncentrálnak vagy színes és emlékezetes metaforákat tartalmaznak (pl. tükör, az írás gesztusa). Ha az elméletet allegorikus megoldókulcsként akarjuk a szövegre alkalmazni, szükségképpen el kell tekintenünk az elmélet tudományos szándékától.

Ezen a ponton a kognitivizmus a hermeneutikai elméletek globális kritikájára ad alapot. Lehet amellett érvelni, hogy a hatékony elmélet sokkal inkább magyarázatot, mint leírást kínál. A filmelmélet hermeneutikai ága az elméleti doktrinából származtatott személyes metanyelv formájában ír le szövegeket. De a leírás, legyen akármilyen megható vagy sziporkázó is, még nem magyarázat. A kognitív rendszernek ezzel szemben feltűnő előnye van. Nem mond történeteket. Nem hermeneutikai háló és nem allegorikus. Mint minden igazi elmélet, felveti a kanti kérdést, egy jelenség bizonyos sajátságait tekintve melyek létrejöttének feltételei? Majd e feltételek okozati, funkcionális vagy teologikus magyarázatait kutatja.

A hermeneutikai indítékot félretéve meg fogjuk állapítani, hogy némely filmelmélet valóban magyarázó erővel bír. Nem célom eldönteni itt, hogy a legnagyobb hatású elméleti szövegek vajon megfelelő magyarázattal szolgáltak-e az általuk kiválasztott jelenségre.Carroll összefoglalójában bizonyítja, hogy nem tették. cf. Carroll, N.: Mystifying Movies: Fads and Fallacies of Contemporary Film Theory. New York: Columbia University Press, 1988.27 Azt szándékozom bemutatni, hogy a kognitív irányzat, eltekintve naturalizáló magyarázatokra való hajlandóságától, osztozik a kortárs filmelmélet elkötelezettségében a konstruktivista magyarázatok iránt, melyek a társadalmi cselekvés kontextusában működő mentális reprezentációkat vizsgálják.

Konstruktivizmus

Elfogadhatnánk a "naturalista" pszichológia tételeit. Vagy elfogadhatnánk például az empirikus pszichológiát, amely a mentális entitásokat elsődleges minőségek nyomainak tekinti, melyek (valamilyen módon) gondolatokat hoznak létre. A kognitivizmus azonban mindezzel szemben a konstruktivizmust előfeltételezi.Nem szándékozom a konstruktivizmusnak rendszerint a realizmussal szembeállított episztemológiai jelentését használni. Mindössze a konstruktív következtetés vagy következtetésjellegű folyamat jelentőségére szeretnék utalni mentális tevékenységünkben. A jelen tanulmány szemlélete szempontjából szintén konstruktivistának tekinthető Ronald Giere konstruktív realistának nevezett elmélete is.28 A percepció és a kognitív tevékenység mindig "túlmutat az adott információn".Bruner, J.: Beyond the Information Given: Studies in the Psychology of Knowing. New York: Norton, 1973.29 A percepció nem az érzéki ingerek passzív rögzítése, hanem az történik, hogy az érzéki bemenetet megszűrjük, átalakítjuk, betöltjük és összevetjük más bevitt információval, hogy eredményképp konzisztens, szilárd világot alkossanak. Arra következtetni, hogy Joey a fagylaltárust meghallva, kezében pénztárcával a lépcsőn lefelé haladva fagylaltot szándékozik venni, a szöveg által ténylegesen közölteken túl egy további lépés megtételét feltételezi. A megítélés mindig konstrukció, mely további információ, például egy harmadik mondat alapján módosulhat: "A harang csilingelése eszébe juttatta, hogy el kell rejtenie pénztárcáját fagylaltmániás húga elől."

A kognitivista elméletekben igen fontos a percepció és kogníció közötti kapcsolat. Az 1950-es évek végén a behaviorizmus első ellenfele, az "Új Szemlélet" a két folyamat kapcsolatát jellemző kulcsfontosságú gondolatokat fogalmazott meg. Az "alulról szerveződő" [bottom-up] folyamat kifejezés azokra a gyors, feltétlen jellegű, többségében percepciós folyamatokra utal, melyeket érzéki adatok határoznak meg. A "felülről szerveződő" [top-down] folyamatokat fogalmak határozzák meg, szándékolt, akarati tevékenységek, többek között a problémamegoldás és az absztrakt ítéletalkotás.

Az alapvető feltételezés úgy hangzik, hogy az alulról szerveződő és felülről szerveződő folyamatok egyaránt következtetések; mindkettő "túlmutat a megadott információn". A felülről szerveződő folyamatok képesek az alulról szerveződő tevékenység alakítására és irányítására. A szövegolvasás például nem egyszerűen betűk leolvasása, majd egymás mellé illesztése, hogy mondatokat alkossanak, és így tovább. A kiválasztott szövegrész alapján extrapoláljuk nemcsak azokat a szavakat, melyekkel a következő részben találkozunk, de komplex szemantikus szerkezetet is konstruálunk emellett, mely irányítani fogja későbbi adatválasztásunkat is.Ellis, A.–Beattie, G.: The Psychology of Language and Communication. New York: Guilford, 1986.30

Továbbá, a legegyszerűbb percepciós tevékenység is hasonlít a magasabb szintű kognitív tevékenységekre. A percepció előregyártott feltételezésekkel és hipotézisekkel rendelkezik, a hiányzó információt pótolja, és a beérkező adatokra alapozott, de azokra nem egyszerűsíthető következtetést von le. Tekintsünk példaként Irwin Rock látáselméletét. Rock rámutat arra, hogy a disztális ingert, például egy fát, először proximális ingerként rögzítjük a retinán. Ezt a nyersanyagot felhasználva a vizuális rendszer rész-egész kapcsolatok, területek, és előtér-háttér kapcsolatok alapján kialakítja az inger formális leírását. Végül megjelenik egy "előnyben részesített" észlelet, a fának mint háromdimenziós tárgynak a mentális leírása. Rock elmélete azért nevezhető kognitívnak, mert a percepció szerinte leírást, problémamegoldást és következtetést, tehát konstrukciós folyamatokat feltételez, melyeket általában magasabb szintű tevékenységekkel szoktunk társítani. Az érzékek bekapcsolódnak "a jelentésért folyó küzdelembe", tehát az absztraktabb gondolkodással mutatnak strukturális analógiát, és bensőségesen összefonódnak velük. Ezért tehát Rock könyvének a címe: A percepció logikája.Rock, I.: The Logic of Perception. Cambridge MA: MIT Press, 1983. Lásd továbbá Rock, I.: Perception. New York: Scientific American Library, 1984.31

A kognitív szemléletben a percepció kiemelt jelentősége semlegesíti azt a lehetséges ellenvetést, miszerint ezen nézet a környezetet (és a benne értelmezendő szöveget), illetve az emberi testet figyelmen kívül hagyó "idealizmust" jelentene. Nem erről van szó. A konstruktivista, kognitív magyarázatok szerint a percepció kölcsönös, visszacsatolásos viszonyt feltételez az érzékelő alany és környezete között. Sok kognitív kutató továbbá a mentális tevékenység magyarázatában elsődlegesnek tekinti a testi tényezőket, így egyesek a sémák elrendezésének alapját a testi tapasztalatban jelölik megJohnson: The Body in the Mind; Lakoff, G.: Women, Fire, and Dangerous Things; valamint Piaget, J.: The early growth of logic in the child: Classification and seriation. In: Gruber H. E.–Vonäche J. J. (eds.): The Essential Piaget. An Interpretive Reference and Guide. New York: Basic Books, 1977. pp. 359–393.32, mások a kognitív folyamatokat neurofiziológiailag meghatározott folyamatokkal kapcsolják összeChurchland, P. S.: Neurophilosophy: Toward a Unified Science of the Mind/Brain. Cambridge: MIT Press, 1986.; és Churchland, P. M.: Matter and Consciousness.33.

A felülről szerveződő és az alulról szerveződő folyamatok egymásra hatása, valamint a perceptuális rendszerek "intelligenciájának" felismerése a legtöbb kognitivistát arra késztette, hogy szembenézzen a konstruktivista analógia implikációival. Nem építhetünk semmit sem anélkül, hogy 1.) szándékkal, illetve céllal, 2.) építő elvekkel, vagy 3.) építőanyaggal rendelkeznénk. Az analógia mindhárom aspektusa közvetlenül utal a folyamat valamennyi szintjén funkcionáló gondolati, illetve tárgyi összetevők előzetes létezésére. A konstruktivista analógiának ezzel a következtetésével a kortárs filmelmélet mind ez ideig képtelennek látszott szembenézni.

A pontosság érdekében utalnék arra, hogy a pszichoanalitikustól a posztmodern megnyilatkozásokig a kortárs elméleti művek határozottan konstruktivisták és konvencionalisták. Először is a néző cinkossá válik a szöveggel szembeni alávetett helyzetében, amennyiben a szöveg által előhívott várakozásaival és vágyaival hozzájárul a kifejtendő hatáshoz. A teoretikusok ezenfelül kifejezetten használják a következő analógiát: a film nőkről alkotott képének, benne a társadalmi kapcsolatok reprezentációjának "megkonstruálásában" nem pusztán a film készítői vesznek részt, hanem a néző pszichikai folyamatai is. Ezenkívül, a jelentés a konvencióknak megfelelően épül fel, az adott társadalmi formáció esetlegességeiből eredeztethető. A különböző társadalmi formációknak különböző esetlegességei vannak, tehát más konvenciókat kínál, ezért más jelentéseket hoz létre. Nincsenek sem eleve "adott jelentések", sem a társadalom szimbolikus folyamataitól független, eredendő tények.

Ezzel a nézettel az a probléma, hogy ha komolyan vesszük az analógiát, akkor előzetesen adott tényezők nélkül lehetetlen a konstrukció. A konstrukció nem történhet cél, elvek, anyagok hiányában. E tényezők tagadása egyet jelent azzal, hogy a konstrukció fogalmát elvetjük. Az sem nyújthat segítséget, ha az "alkotás" analógiáját alkalmazzuk, mivel e fogalom ugyanazon tényezőket igényli. A konstrukciómetaforának az ex nihilo teremtés metaforájává kellene változnia, amely kellemetlen alternatívának tűnik a "materialista" elveket hangoztató konvencionalista álláspont számára. Másrészről a kortárs elmélet nem szívesen ismer el előzetesen adotttényezőket, különösen nem azokat, melyek biológiailag velünk születettek lehetnek, mivel az efféle álláspontok a biológiai determinizmus elméleteihez, illetve elnyomó politikai programokhoz vezettek.

E probléma a kortárs filmelméletben a tanulásra vonatkozó fejtegetések esetében a legérzékelhetőbb. Ha a társadalmi formáció "eleve megkonstruált" kódmezővel rendelkezik, melyből az egyén az identitást és a jelentést konstruálja, akkor az egyénnek valahogyan el kell sajátítania e kódokat. Az újszülött például biztos, hogy fokozatosan el fog sajátítani valamilyen percepciós gyakorlatot, amely biztosítja mondjuk énje fenomenális egységének felismerését. Ha ezen egységnek részét képezi helyünk nyelvi "ismerete" a személyes névmások megkülönböztetése révén, a gyermeknek a mindennapi interakciók során kell megtanulnia ezeket a névmásokat. Feltehetjük tehát a kérdést, pontosan hogyan megy végbe e szocializációs folyamat?

A kortárs filmelmélet nem nyújt választ. Leginkább a lacani történet valamely verzióját ismétlik, de a társadalmi kódok elsajátítását leíró mű nem született.Lásd Tallis vonatkozó érvelését: Tallis, R.: Not Saussure: A Critique of Post-Saussurean Literary Theory. London: Macmillan, 1988.34 Nem elegendő azt mondani, hogy valamikor 6 és 18 hónapos kora között a gyermek ösztönösen felismeri magát a tükörben. Ha nem minősítjük csodának, meg kell állapítanunk, hogy milyen feltételek (pl. érési tényezők) teszik lehetővé az eseményt. Tükörképünk felismerése feltételezi, hogy képesek legyünk egy alakot a háttértől megkülönböztetni, a textúra grádienseit kibontani és tárgyakhoz rendelni őket (ekkor már a tárgy elemi fogalmával kell rendelkeznünk), és így tovább. Ezen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a tükörképet egyáltalán valaminek lássuk. Röviden, a teoretikusnak a "tükör-stádium" létrejöttéhez szükséges számos percepciós képességet kell megmagyaráznia, valamint le kell írnia, hogy előzőleg azok hogyan váltak a gyermek számára elérhetővé. (Egy általános hiány vagy ösztön feltételezése nem bizonyul kielégítőnek ahhoz, hogy teljes képet alkossunk, e fogalmak a legjobb esetben is csupán a folyamat mögött meghúzódó motoros késztetést magyarázhatják.) Ugyanígy nem elegendő annyit mondani, hogy a gyermek a nyelvelsajátítás által elveszti a direkt önfelismerés képességét. A teoretikusnak magyarázattal kell szolgálnia arra is, miként történhet meg, hogy a gyermek egyáltalán "rá tud hangolódni" az emberi beszédre, kiválasztva a környezet más hangjainak hömpölygéséből, felismerve a hangmagasságot és az intonáció lejtését, a beszédet mondatokra, kifejezésekre és szavakra tudja bontani, és az egységeket jelentéssel ellátni.

Annál is inkább zavaró az, hogy a filmteoretikusok nem vesznek tudomást arról, miként sajátítja el a szubjektum a szimbolikus konvenciókat, mivel a század valamennyi jelentős tanuláselmélete feltételez bizonyos a priori tényezőket. A kondicionálás behaviorista elmélete a feltétlen reflexeket tekinti olyan "alapelemnek", amelyből minden összetettebb viselkedés felépül. Piaget konstruktivizmusa szenzomotoros készségeket feltételez a világ és a szubjektum közötti állandó interakció mélyén. A kognitív elméletek feltételezése szerint bonyolult velünk született mentális struktúra képezi a tapasztalatok folyamában kialakított hipotézisek alapját. A konstruktivizmus nyújtja valamilyen formában az egyetlen gyakorlati értékkel rendelkező tanuláselméletet. Hogy valamit megtanulhassunk, már ismernünk kell valami mást. Ha a filmelmélet tehát azt állítja, hogy a történetileg és kulturálisan meghatározott diszkurzív konvenciókat el kell sajátítanunk, akkor az elméletnek vagy új fogalomelsajátítási elméletet kell kidolgoznia, vagy a konstruktivizmus egy újabb változatához kell folyamodnia, amely viszont az a priori tényezők melletti elkötelezettséget feltételez.Ezen érvelés egy változatát lásd Fodornál: Fodor, J. A.: Fixation of Belief and Concept Acquisition. In: Piattelli-Palmarini M. (ed.): Language and Learning: The Debate between Jean Piaget and Noam Chomsky, Cambridge: Harvard University Press, 1980. pp. 142–149.35

A tanulás problémája által felvetetteken túllépve a konstruktivista leírás rendelkezik azzal az előnnyel is, hogy a fizikai, fiziológiai, pszichés és társadalmi folyamatokkal egyaránt foglalkozik. Tekintsük a szín problémáját. Az a tény, hogy a színkategóriák kultúránként változnak, tökéletes példa lenne arra, hogy a percepció és a jelentés kapcsolata esetleges. A zuni indiánok körében nevelt gyermek nem tanul meg különbséget tenni a sárga és a narancssárga között. A normális emberi lény számára ugyanazokból az elérhető adatokból társadalmanként változó színparadigmák jönnek létre. George Lakoff kifejtésében: "Színkategóriák nem léteznek objektíven a világban. A világban fényhullámhosszok léteznek, de a fény hullámhosszai nem határozzák meg a színkategóriákat. A színkategóriákat úgy tűnik, három tényező határozza meg:

– a neurofiziológiai apparátus

– az általános kognitív apparátus

– kulturálisan determinált választások, melyek az egyetemes kognitív apparátus bevitt adataira vonatkoznak.

A neurofiziológiai apparátus a szem csapsejtjeinek rendszerét, valamint a szem és az agy közötti neurális kapcsolatokat foglalja magában. Ezek határozzák meg az eloszlási görbéket, melyeknek csúcsai egyes tiszta árnyalatoknál találhatók: tiszta vörös, zöld, kék, sárga, fehér és fekete. A többi színt, többek között a narancsot, a bíbort és a barnát a neurofiziológiai bevitelt követően az egyetemes kognitív apparátus »dolgozza fel«. Egy kultúra-specifikus kognitív apparátus ennek a kimenetéből a színközpontok változtatásával, a fő kontrasztok megállapításával stb. meghatározza a színkategóriák rendszerét. Ennek eredményeként az ember színkategóriái bizonyos általános sajátosságokkal rendelkeznek. Nem egységesek, kitüntetett példákkal rendelkeznek, melyek lehetnek neurofiziológiailag meghatározott »tiszta« árnyalatok vagy kognitíven kiszámított fokális színek, melyeket tisztának érzékelünk: tiszta narancs, barna, bíbor, stb. A színkategóriák határai, ahol az eloszlási görbék átfedik egymást, elmosódnak. A kategóriahatárok különböző kultúrákban nagymértékben különböznek. Az alapszínek nem térnek el különösebben, de a kulturálisan meghatározott kontrasztválasztások következtében észlelhetünk némi különbséget.Lakoff, G.: Cognitive semantics. p. 131.36"

A kultúránként változó színsémák tehát a színkülönbségekért felelős kognitív feldolgozás eredményeként jönnek létre, amely viszont a vizuális rendszer neurofiziológiai működésének eredménye.

A kognitivizmus kifejezetten konstruktivista előfeltevése tehát minden naturalista pszichológia azon tendenciája, hogy előfeltételezzen néhány elemi (noha nem nyers és közvetlen) adatot, valamint alapvető, az emberi percepciót és gondolkodást irányító állításokat és elveket is. Szó sincs "biologizmusról", az ember vizuális rendszerének fiziológiája nem határozza meg egyértelműen, hogy a zunik miként fogják a színeket osztályozni.

Velünkszületettség és plaszticitás problémája tehát nem feltétlenül konceptuális, hanem annak empirikus kérdése, hogy biológiailag adott tényezőket a körülmények miként alakítanak át.Lásd Rose, Kamin és Lewontin vitáját arra vonatkozóan, hogy a biológiai folyamatok konstruktivista és interakcionista leírása hogyan cáfolja a népszerű szociobiológiát és más determinista irányzatok túlegyszerűsített modelljeit: Rose, S.–Kamin, L. J.–Lewontin, R. C.: Not in Our Genes: Biology, Ideology and Human Nature. Harmondsworth, England: Penguin, 1984.37 A vizuális rendszer például evolúciós szempontból feltehetően előnyös diszpozíciókat alakított ki, stabil háromdimenziós környezetet tételez, mozgásra reagál, feltételezi, hogy a fény felülről érkezik, és így tovább. Továbbá, a deduktív logika alapelemei is szükségesnek látszanak. Nem sajátíthatjuk el az ellentmondásmentesség törvényét, mivel törvényének előzetes ismerete nélkül semmit sem tanulhatunk meg.Fodor: Fixation of Belief and Concept Acquisition.38 Chomsky Univerzális Nyelvtan-elmélete olyan elveket javasol, melyeket minden tanulónak ismernie kell környezetük természetes nyelvének elsajátításához.Chomsky, N.: Knowledge of Language: Its Nature, Origin and Use. New York: Praeger, 1986.39 Valószínűleg sok ilyen "esetleges univerzálé" létezik, melyekből a közösség által elvetendő, valamint a szélsőséges és deviáns viselkedés is összeáll.

A konstruktivizmus a filmelmélet sok területén döntő lépést jelenthetne. Ha a film folyamatát és hatását naturalista szemszögből óhajtjuk megközelíteni, hasznos kutatási stratégia lehetne – ahogy Lakoffnál is látjuk – elkülöníteni egymástól a neurofiziológiai folyamatokat (pl. látható mozgás és forma percepcióját), az egyetemes kognitív folyamatokat (pl. cselekvők vizuális azonosítását, zenei ütem- és ritmuselemzést) és a kultúránként változó kognitív folyamatokat (pl. a történetileg változó narratívaalkotási stratégiákat). Mindezek konstrukciós folyamatok és legtöbbjük megköveteli a tanulás bizonyos fokát. E. H. Gombrichnak a Művészet és illúziótól kezdve végzett úttörő munkája a vizuális művészetek területén épp ezen folyamatok között működő összetett interakció bizonyításán fáradozott.Gombrich, E. H.: Art and Illusion: A Study in the Psychology of Pictorial Representation. Princeton: Princeton University Press, 1960. [Magyarul: Gombrich, E. H. : Művészet és illúzió. Budapest: Gondolat, 1972.]; Gombrich, E. H.: Illusion and Art. In: Gregory, R. L.–Gombrich, E. H. (eds.): Illusion in Nature and Art. London: Duckworth, 1973. pp. 193–243. [Magyarul: Gombrich, E. H.: Illúzió és művészet. In: Gregory, R. L.–Gombrich, E. H. (szerk.): Illúzió a természetben és a művészetben. Budapest: Gondolat, 1982. pp. 199–246.]; valamint Gombrich, E. H.: The Image and the Eye: Further Studies in the Psychology of Pictorial Representation. Ithaca: Cornell University Press, 1982.40 Gombrich korán felismerte, hogy a konvencionalizmus konstruktivizmust igényel, így percepcióelméleti és kognitív kutatásaiban mindig elfogadta az a priori tényezők szerepét.Gombrich nyilvánvaló konstruktivizmusát – úgy tűnik – nem vették észre elemzői. Akik konvencionalistának tekintik, gyakran zavarban jönnek azon, hogy a perceptuális folyamatok tudományos vizsgálati eredményeihez folyamodik. cf. Krieger, M.: The Ambiguities of Representation and Illusion: An E. H. Gombrich retrospective. Critical Inquiry 11 (1984) no. 2. pp. 181–184. Gombrich válaszát lásd: Gombrich, E. H. Representation and misrepresentation. Critical Inquiry 11 (1984) no. 2. pp. 195–201. Akik úgy vélik,

hogy a valós világ közvetlen adottságát feltételezi, figyelmen kívül hagyják, hogy a percepciót konstrukciónak tekinti. cf. Bryson, N.: Vision and Painting: The Logic of the Gaze. New Haven, CT: Yale University Press, 1983. És akik a természet–konvenció probléma egyértelmű eldöntését javasolják, Gombrichot zavaró módon kétértelműnek fogják találni. cf. Mitchell, W. J. T.: Iconology: Image, Text, Ideology. Chicago: University of Chicago Press, 1986.41

A konstruktivizmus előnyét az jelenti, hogy az empirikus kutatás sajátosságainak széles területe válik relevánssá a filmelmélet számára. Hogy a dolog érdekes maradjon, kevés választ sejthetünk előre. Az "Egyszer volt, hol nem volt…" történetkezdés párhuzamba állítható a legtöbb klasszikus filmet bevezető világos narratív beszédmóddal (nem pusztán az események hiteles rendjének, hanem az öntudatos leíró eszközöknek köszönhetően is).Bordwell, D.–Staiger, J.–Thompson, K.: The Classical Hollywood Cinema: Film Style and Mode of Production to 1960. New York: Columbia University Press, 1985. pp. 24–29.42 A mese fiktív jellegének ez a világos jelölése első pillantásra kultúraspecifikusnak tűnhet. Az albántól a szerbhorvátig szinte minden nyelvben vannak azonban ehhez hasonló formulák, és léteznek funkcionális ekvivalensek a navajo nyelvben ("Amikor emberek és állatok még nem különböztek, és egyazon nyelvet beszéltek…"), a nigériai Tiv törzsben ("Én is tudok hazudozni!"), és az észak-libériai bandik között ("Mondjunk történeteket!").Pellowski, A.: The World of Storytelling. New York: Bowker, 1977.43 A történeteket, úgy tűnik, bármely kultúra esetében konvencionális jelölők "illesztik keretbe", másként összetéveszthetnénk őket a riporttal. A történetet keretező tudatos bevezetőt tekinthetjük az udvariassági formulákhoz hasonló gyakorlati univerzálénak.Brown, P.–Levinson, S. C.: Politeness: Some Universals in Language Usage. Cambridge: Cambridge University Press, 1987.44 A lényeg pedig, hogy nem lenne kívánatos, ha a biologizmussal szembeni jogos ellenérzésünk gátolná annak termékeny és átfogó magyarázatát, hogy a filmkészítés és a filmnézés más kulturális tevékenységekhez hasonlóan hogyan épül elsajátított készségekre és velünk született képességekre.

Mentális reprezentációk

A kognitív fogalmi keret amellett, hogy alapvetően konstruktivista, feltételezi, hogy a mentális reprezentációk a cselekvés szervezésében és végrehajtásában döntő szerepet játszanak. Ez ismételten összhangban van a pszichoanalitikus megközelítésre hajlamos filmelmélet központi állításával. Freud a "szó-prezentációkat" és a "tárgyprezentációkat" a mentális tevékenység jellemzőjének tekintette, míg a jelölő primátusának lacani tétele, úgy tűnik, szintén előfeltételezi a mentális reprezentáció létezését.

A kognitív elméletben sok vita folyik a mentális reprezentáció természetéről. Az egyik hagyomány a következtetés alapjául szolgáló egyfajta propozíciós szintaxisról, a "gondolat nyelvéről" beszél.Fodor: The Language of Thought.45 Az ellenzők képszerűbb mentális reprezentációk mellett érvelnek.Kosslyn, S. M.: Image and Mind. Harvard: Harvard University Press, 1980.; Kosslyn, S. M.: Ghosts in the Mind’s Machine. Creating and Using Images in the Brain. New York: Norton, 1983.; valamint Shepard, R. N.–Cooper, L. A.: Mental Images and their Transformations. Cambridge MA: MIT Press, 1982.46 Egyes kutatók véleménye szerint egyik reprezentációs mód nem magyarázható a másikkal, továbbá a mentális tevékenységben egyaránt működnek propozíciós és képszerű folyamatok.

Bármiféle nézetkülönbségek merüljenek is fel e kérdésben, a kognitív kutatók jellemző módon a mentális reprezentáció három sajátosságát vizsgálják. Egyrészről beszélhetünk a reprezentáció szemantikai tartalmáról, tehát arról, hogy "miről" szól – a konyhámnak tulajdonított térbeli sajátosságokról, arról az állításról, hogy a vörösbegy madár. Másodszor tanulmányozhatjuk a reprezentáció struktúráját, a térben érzékelt tárgyak rendjét, azt a gondolati kapcsolatot, melynek révén a "madár" kategóriáját a "vörösbegy" alkategóriájával összekapcsoljuk. A harmadik sajátosság a mentális reprezentációk feldolgozása, melyek során a felülről szerveződő és alulról szerveződő tevékenységek perceptuális ítéleteket hoznak létre, emlékeket alkotnak, problémákat oldanak meg és magasabbszintű következtetéseket vonnak le.

A feldolgozás vagy algoritmusokból, azaz szükségszerűen megoldást eredményező meghatározott folyamatokból, vagy probabilisztikus, stratégiai, és többféle megoldást lehetővé tevő, hozzávetőleges számításokat alkalmazó heurisztikából áll. Egy kizárólag algoritmusokat használó számítógép úgy amőbázik, hogy az összes lépéslehetőséget felméri és kikalkulálja a legjobb lépést. Az ember a játék során rugalmasabb heurisztikát alkalmaz, ehhez hasonlót: "A központi négyzet kijelölése esetén több esélyem van a győzelemre." (A sakkjátékprogramok nem számítanak ki minden lehetséges kombinációt, algoritmusaik tehát kreatív heurisztikára épülő szabályokból állnak.)

Még ez a sematikus ismertetés is képes semlegesíteni egy további, a kognitív szemlélettel szemben gyakran megfogalmazott ellenvetést, nevezetesen, hogy szembehelyezkedik a reprezentációs fogalmakkal. Rendszerint a következő formában fejeződik ki: a kognitív elmélet pusztán korszerűsített változata Shannon és Weaver "információelméletének", mely lévén csupán jelek kvantitatív mérésének ügye, a reprezentációs folyamatok inadekvát leírását kínálja. Mindazonáltal, mint bizonyítottam, a legtöbb kognitív teoretikus által alkalmazott információfogalom közelebb áll az információ köznyelvi fogalmához.Ezzel nem akarom tagadni, hogy egyes kognitív tudósok (pl. Dretske, F. I.: Knowledge and the Flow of Information. Cambridge MA: MIT Press, 1981.) a szemantikai információ magyarázata érdekében a Shannon–Weaver-modell felülbírálatára törekedtek. Lásd Fodornál: Fodor, J. A.: Information and Association. In: Brand, M.–Harnish, R. L. (eds.): The Representation of Knowledge and Belief. Tucson: University of Arizona Press, 1986. pp. 80–100.47 Az intenciók, a propozicionális állítások és különböző "szemantikai állapotok" vonatkozásában értelmezett szemantikai tartalmat értjük ezalatt. Egy információ (pl. a vörösbegy madár) emlékezetbe idézése például részben a memóriában szimbólumok formájában tárolt ismeret megközelíthetőségének kérdése. A kognitív teoretikus számára a szimbólumok a tudás vagy vélekedés kiterjedtebb struktúráihoz tartoznak. Mint szimbólumok nem kevésbé "reprezentációsak", mint bármely más rendszer bármely szimbóluma. Fodor a kognitivizmus mottójának tekinti a "reprezentáció nélkül nem létezik komputáció" megállapítást. És ahogy a következőkben megmutatom, az antropológia és a társadalomelmélet kognitivistái interszubjektív reprezentációkról is beszélnek, mentális térképekről, agyunk működésének szótlan diagramjairól, és így tovább.

A kognitív szemlélet központi elképzelése, hogy a mentális reprezentációk strukturáltak és az elmeműködés e reprezentációk manipulációját jelenti. E fogalmak jelentőségének megvilágításához a kognitív kutatás két példaértékű darabját szeretném röviden ismertetni.

David Marr látáselmélete a vizuális percepció elemzésében fontos konszolidációs mozzanatra mutatott rá. A retina 160 millió fénypontból álló mezőt érzékel, mi ugyanakkor háromdimenziós tömbökből felépülő szilárd világot látunk. Mi történik közben? A kezdeti inger és a végső eredmény közötti eltérés oly nagy, hogy már a folyamat elején felülről szervező tényezők, így előzetes ismeret beavatkozását kellene feltételezni. Marr azonban amellett érvel, hogy a látást szigorúan alulról szerveződő folyamatként kell vizsgálnunk, amennyire ez lehetséges. A számítógép-analógia kifejezett elfogadása mellett javasolt egy szakaszokból álló sort, melynek minden szintje jellemző bemenettel, algoritmikus feldolgozással, valamint kimenettel rendelkezik:

1. Az alacsony szintű látás szakaszában a bemenetet egy pontok sokaságára korlátozódó szürke retinális kép jelenti. A vizuális rendszer a fényerősség változóira vonatkozó feltételezésekre hagyatkozva (pl. arra a feltételezésre, hogy az intenzitás változása határt jelöl) létrehoz egy kontúrokból, vonalakból, foltokból, határvonalakból és effélékből felépülő új szerkezetet. Ezt a kimenetet Marr első vázlatnak hívja.

2. Az első vázlat bemenetét az agy orientációra, távolságokra, a mélység szakadozottságára és más elemi tényezőkre támaszkodó feltevések alapján az adott helyzetből látott lehetséges tárgy felületeinek nézőpontfüggő háromdimenziós együttesévé alkotja. Ezt hívja Marr két és féldimenziós vázlatnak, mivel még nem rendelkezik a több nézőpontból látott tárgy valós háromdimenziós jellegével.

3. A két és féldimenziós vázlat az agy számára egy további szerkezeti kérdést is jelent: a két és féldimenziós vázlatnak megfeleltethetők-e térbeli szimmetriatengelyek. Ha igen, felosztható-e ezen mintázat hozzávetőlegesen szimmetrikus részekre? Az emberi test perceptuális csontváza például felépíthető egyszerű geometriai testeket eredményező szimmetriatengelyek hierarchiájából – gömb és kúp a fejhez, hengerek a törzshöz, a karokhoz és a lábakhoz. Tehát ha a két és féldimenziós vázlat hierarchikusan részekre osztható, az agy a tárgy háromdimenziós modelljét fogja kidolgozni.

A vizuális rendszer csak a háromdimenziós modell kidolgozása után hív elő magasabb szintű folyamatokat. Csak ebben a szakaszban veti össze a modellt előzetes ismerettel, emlékekkel, várakozásokkal és más felülről szerveződő tényezőkkel.

Marr elmélete naturalista. A vizuális rendszer anatómiai és fiziológiai sajátosságait veszi figyelembe és úgy véli, hogy a rendszer "feltevéseit" az evolúció olyan környezethez alakította, melyben azok rendszerint érvényesek. Az elmélet konstruktivista is, minthogy kiemeli az előzetes anyagok és a transzformációs szintek jelentőségét, valamint a vizuális rendszer célját, a környezet háromdimenziós tárgyainak percepcióját. Ide tartozik még, hogy Marr rá kíván mutatni, hogy a mentális reprezentáció strukturális és működési sajátosságai a tartalomtól bizonyos mértékben függetlenül is tanulmányozhatók; bármely komputációt megindító látható tárgy retinális képet fog létrehozni. Minden egyes szakasz szerkezeti transzformációt is jelent, melyet Marr értelmezésében korlátozott forrásokkal és opciókkal rendelkező algoritmusok hajtanak végre.Marr, D.: Vision. San Francisco: Freeman, 1982. pp. 106–111.48 Végül is a vizuális percepcióban e transzformációknak nagyon gyorsnak kell lenniük, így nem nagyon van más alternatíva.

Marr munkáját a jövőben kétségtelenül felülvizsgálják, talán érvényét is veszti, de a kognitív paradigma meglehetősen fejlett példáját mutatja, annak ellenére, hogy a magasabbszintű gondolati folyamatok elenyésző szerepet játszanak benne.Valójában Marr munkáját gyakran tárgyalják a "vizuális kogníció" elemzéseként. cf. Pinker, S. (ed.): Visual Cognition. Cambridge MA: MIT Press, 1984.49 A mentális reprezentáció egy másik szintjére irányul Jean Matter Mandler történetmegértés-elmélete, de Marr tanulmányaihoz hasonlóan ez is a struktúra és a feldolgozás fogalmaira épül.Mandler, J. M.: Stories, Scripts, and Scenes. Aspects of Schema Theory. Hillsdale, NJ: Erlbaum, 1984.50

A központi premissza itt a séma fogalma.Bartlett, F. C.: Remembering. A Study in Experimental and Social Psychology. Cambridge: Cambridge University Press, 1932.51 A séma egy fogalomra vagy kategóriára jellemző ismeretstruktúra. A vásárlás/eladás sémája például azt a struktúrát képezi, hogy az a fél, aki valamivel rendelkezik, ezt egy másik fél által ajánlott törvényes csereeszközre cseréli. A séma nem mindig határozza meg a fogalom szükséges és kielégítő feltételeit. A séma rendszerint általános feltételek együttese. Ha minden más feltétel megegyezik tehát, a vásárlás és eladás az említett elemeket és kapcsolatokat foglalja magában. Ezenfelül a sémák prototípusokban, "legtalálóbb példákban" jelennek meg. A vétel és eladás prototípusa feltehetően másik személytől valamit készpénzzel, csekkel vagy hitelkártyával vásárló személy által lebonyolított tranzakció. A prototípus által megtestesített séma alapján változó helyzetek sokaságára alkalmazhatjuk ugyanazt a struktúrát. A vásárlási/eladási séma nem kevésbé érvényes arra a helyzetre, amikor a vásárló egy vállalat, illetve egy ország, amikor a vásárlás eredményeként két órára lehetőségünk nyílik egy mozielőadás megtekintésére, és amikor a csereeszköz arany, illetve kötelezvény. A kevésbé prototipikus esetek megértése a sémára jellemző összetevők és kapcsolatok konstrukciója alapján történik.

Mitől válhat képessé az olvasó vagy a hallgató egyszerű történetek megértésére vagy felidézésére? – teszi fel Mandler a kérdést. Az alulról szerveződő folyamatok szerepet játszanak ugyan, de korántsem magyaráznak meg mindent. Ahogy egy történetet értelmezünk és emlékezetünkben rekonstruálunk, a lényeges eseményekkel és mozzanatokkal foglalkozunk. A történet felszíni szerkezetét (szóhasználat, mondatszerkezet stb.) általában nem idézzük fel. A felülről szerveződő folyamatban ezért feltehetően a szöveg szerkezetileg lényeges elemeit kivonatoljuk az ismerős mintáknak megfelelően. Mandler kísérleti kutatása azt bizonyítja, hogy a séma ebben a folyamatban lényeges szerepet játszik.Munkájának ismertetését lásd Fayolnál: Fayol, M.: Le Récit et sa construction. Une approche de psychologie cognitive. Neuchatel: Delachaux and Niestlé, 1985.52

Valószínű, hogy a vásárlás/eladás-szerkezethez hasonló sémák alapvető módon meghatározzák a történések felismerését és epizódokra bontását. Meglepőbb azonban, hogy Mandler és kollégái a narratívákra jellemző prototipikus sémákat állapítanak meg. Ezen "kanonikus történetek" szabályos rendben jelentkező meghatározott elemekből állnak: idő és hely bevezető leírása, a történet kifejlése, amely felépülhet a szereplők azonnali cselekvéseket elindító egyszerű reakcióiból, vagy a szereplők összetett reakcióiból, melyek egy újabb "eseményszálat" indítanak el; de állhat más építőelemekből is. Ezek a hierarchikusan leágazó sémák várakozások strukturált együtteseként működnek, melyekbe az adott szöveg adatai beilleszthetők. A sémák bizonyíthatóan elősegítik a megértést és történetek sokaságát idézik fel. A sémát nem követő, az epizódok között kauzális kapcsolatokat nem létesítő történetek bizonyíthatóan nehezebben követhetők és felidézhetők. A legmeglepőbb, hogy a sémától eltérő történetek rekonstruálására felkért személyek hajlamosak felülvizsgálni és a kanonizált formákhoz igazítani az eredeti történetet. Mindezt megerősítik Mandler nemrégiben folytatott, felnőttekre és gyermekekre, különböző kultúrák más-más populációira kiterjedő kísérletei is.Mandler: Stories, Scripts, and Scenes. p. 50.53

A kanonizált történetet Mandler strukturált mentális reprezentációnak tekinti, mely elengedhetetlen a narratív szövegek megértéséhez. Úgy tűnik, hogy a sémák heurisztikus használatát feltételezi. A néző azon sajátosságokat választja ki a sémából, melyek legkézenfekvőbbnek látszanak az aktuálisan megoldandó feladat szempontjából (tehát a történet megértéséhez). Ha egy eset nem felel meg a kanonizált szerkezetnek, értelmezéséhez más stratégiákat kell igénybe vennünk.A történetsémákat az algoritmikus feldolgozás példáinak is tekinthetjük. Roger Schank, aki a mentális forgatókönyvek (mindennapos események, például az étteremben étkezés sémái) gondolatát bevezette, a történetmegértés mesterségesintelligencia-modelljeinek létrehozására törekedett. cf. Schank, R. C.–Ableson, R.: Scripts, Plans, Goals, Understanding. An Inquiry into Human Knowledge Structures. Hillsdale, NJ: Erlbaum, 1977.; Schank, R. C.–Childers, P.: The Cognitive Computer. On Language, Learning, and Artificial Intelligence. Reading, MA: Addison Wesley, 1984.; valamint Dyer, M. G.: In-Depth Understanding. A Computer Model of Integrated Processing for Narrative Comprehension. Cambridge MA: MIT Press, 1983.54

Elszórt próbálkozások utánPryluck, C.: Sources of Meaning in Motion Pictures and Television. Ph.D. dissertation, Department of Speech and Dramatic Art, University of Iowa, 1973.55 a tudósok a mentális reprezentációk elméletét egyre inkább kezdik a filmelméletben is alkalmazni. Julian Hochberg publikációk hosszú sorában javasolta azt a feltételezést, hogy a fizikai mozgás és a térkonfigurációk felismerése megkülönböztető vizuális sajátosságokkal rendelkezik. Amikor a filmrendező az épületet meghajló oszlopsorral kívánja ábrázolni vagy arra szeretne utalni, hogy valaki áthalad a termen, a filmvásznon megjelenő utalásoknak azokat a megkülönböztető jellegzetességeket kell felvonultatniuk, melyek a nézőt a megfelelő perceptuális következtetésre indítják.Hochberg, J.: Representation of Motion and Space in Video and Cinematic Displays. In: Boff, K. R.–Kaufman, L.–Thomas, J. P. (eds.): Handbook of Perception and Human Performance I.: Sensory Processes and Perception. New York: Wiley, 1986. pp. 44–59.56 A látásnak ez a folyamata sajátos alakzatok, térbeli elrendeződések és testi cselekvések sémáinak létét feltételezi "lelki szemeink előtt". Természetesen a film alkotója különféle szándékokból kifolyólag félrevezetheti a nézőt, ez viszont ambivalens jelek használatát, illetve hasonlítási alapot nyújtó séma alkalmazását követeli meg.

Általánosabb értelemben másutt bizonyítottam, hogy a narratív filmek nem csak mentális reprezentációkat használnak fel események ábrázolásához, de történetileg kialakult konvenciókra is támaszkodnak, melyek sémákból és a megértést szolgáló eszközökből állnak. A klasszikus hollywoodi narratíva például több szempontból hasonlít Mandler "kanonikus történetéhez", és a nézőre bízza az események összefüggő kauzális egésszé rendezésének feladatát. Ezzel szemben a "művészfilm" narrációs hagyománya arra ösztönzi a nézőt, hogy a teret, időt és kauzalitást többértelműként percipiálja, majd ezeket a szerzői magyarázat, valamint az "objektív" és "szubjektív" realizmus sémái köré szervezze.Bordwell, D.: Narration in the Fiction Film. Madison: University of Wisconsin Press, 1985. [Magyarul: Bordwell, David: Elbeszélés a játékfilmben. (ford. Pócsik Andrea) Budapest: Magyar Filmintézet, 1996.]57 Azt állítjuk, hogy a nézői tevékenységet ilyen mentális reprezentációknak kell alátámasztaniuk ahhoz, hogy a filmek úgy épüljenek fel, ahogy azt teszik, és azokat a hatásokat keltsék, amelyeket keltenek.Branigan, E.: ‘Here is a picture of no revolver!’. The Negation of Images, and Methods for Analyzing the Structure of Pictorial Statements. Wide Angle 8 (1986) nos. 3–4. pp. 8–17.; Colin, M.: Comprendre l’évenément sportif à la télévision: L’exemple de la course cycliste. Mana 7 (1987) pp. 97–123.; valamint Younghouse, P.: Some Postulates About Film Comprehension as a Cognitive Process. Kézirat 1985.58

A továbbiakban feltehetnénk a kérdést, vajon az absztraktabb értelmező tevékenység is hasonló reprezentációk függvényének tekinthető-e. Egy megjelenés alatt lévő tanulmányomban amellett érvelek, hogy a népi pszichológiai sémák (ahogy a személyiségsémák is) és egyes könnyen elsajátítható, megértést szolgáló eszközök egyaránt elősegítik, hogy a kritikusok magától értetődő jelentéssel ruházzák fel a filmeket.Bordwell, D.: Making Meaning. Inference and Rhetoric in the Interpretation of Cinema. Cambridge: Harvard University Press, 1989.59 Következésképp a kritikus problémamegoldó, akit az intézmény, melyhez tartozik, feladattal lát el. Ahogy egy keresztrejtvény megfejtéséhez mentális lexikonra és bizonyos konvenciók ismeretére van szükségünk, az alapvető tudásstruktúrák és folyamatok lehetővé teszik a kritikus számára, hogy elfogadhatóan oldja meg a film interpretációjának feladatát. Mint minden intencionális cselekvést, a film "olvasását" is mentális reprezentációk közvetítik.

Társadalmi cselekvés

Abból a megfontolásból beszéltem általában inkább kognitív szemléletről, mint kognitív tudományról, mert ez utóbbi meghatározást teljes mértékben a pszichológia, a nyelvészet, a filozófia és a mesterséges intelligencia eggyéolvadt formájával szokták azonosítani. Rá szeretnék mutatni arra, hogy a kognitivista fogalmi keret további tudományokra, különösen az antropológiára és a társadalomelméletre is vonatkozhat. Ennek alapján a kutatók naturalista, konstruktivista magyarázatokat keresnek a mentális reprezentációk által közvetített társadalmi cselekvésre. Itt három irányzatot érdemes kiemelni.

Először is tanulmányozhatjuk, hogy a mentális reprezentációk hogyan teszik lehetővé csoportok számára a kulturális élet megszervezését. A séma és a feldolgozás fogalmai önmagukban is interszubjektivitást foglalnak magukban: amennyiben a tudás közös társadalmi forrás, birtokosai e tudást feltehetően hasonlóan strukturált módokon fogják elsajátítani, raktározni és használni. A mikronéziai navigációs rendszer egyszerre privát és közös, "a fejekben" és közös hagyomány részeként egyaránt.

A kulturális tudás sok fajtáját interszubjektív sémák, illetve "mentális modellek" szervezik.Johnson-Laird, P. N.: Mental Models. Towards a Cognitive Science of Language, Inference, and Consciousness. Cambridge: Cambridge University Press, 1983.60 Robert Horton antropológus felvetette, hogy minden kultúra közös "elsődleges elméletre" alapul, amely világunkat tartós, közepes méretű szilárd tárgyakkal rendezi be (az emberi méret százszorosánál kisebbekkel vagy egy századánál nagyobbakkal). A szóban forgó tárgyak közötti kapcsolatokat térbeli folytonosságuk, időbeli szukcesszivitásuk, illetve a kauzalitás biliárdgolyó elképzelése határozza meg. A "másodlagos elmélet", így az érzékelhető világ mögött levő vagy azon túli tudományos vagy vallásos elképzelés az elsődleges elmélet sajátságainak analógiájából származik.Horton, R.: Tradition and Modernity Revisited. In: Hollis, M.–Lukes, S. (eds.): Rationality and Relativism. Cambridge MA: MIT Press, 1982. pp. 201–260.61 Horton rámutat a "kulturális modellek", tehát a konkrét helyzetek megértéséhez alapot nyújtó sémák központi jelentőségére. Egyik antropológus az elme "népi modelljeit" tanulmányozta különböző kultúrákban, míg más kutatók az alanyoknak a villamosság és a vízmolekulák viselkedéséről alkotott elképzelésében a biliárdgolyó-kauzalitás szerepét igazolták.Collins, A.–Gentner, D.: How People Construct Mental ?odels. In: Holland, D.–Quinn, N. (eds.): Cultural Models in Language and Thought. Cambridge: Cambridge University Press, 1987. pp. 243–254.; D’Andrade, R.: A Folk Model of the Mind. In: Holland, D.–Quinn, N. (eds.): Cultural Models in Language and Thought. Cambridge: Cambridge University Press, 1987. pp. 112–148.; valamint Gentner, D.–Stevens, A. L. (eds.): Mental Models. Hillsdale, NJ: Erlbaum, 1983.62

Egyes kollektív reprezentációk a fent említett kontingens univerzálék alesetei. Eleanor Rosch és kollégáinak kutatása arra engedett következtetni, hogy különböző kultúrák strukturálisan hasonló kategóriákkal rendelkeznek. Először is a kultúra kategóriái nem rendelkeznek a formális logikára jellemző szükséges és elégséges feltételekkel: "homályosak", nem kölcsönösen kizárólagosak, és rugalmasak. A kategóriákat általában többé-kevésbé "jó" példák, prototipikus sémák reprezentálják. Így a mi kultúránkban a vörösbegy prototipikusabb madárnak tekinthető, mint a papagáj vagy a gólya. Mi több, Rosch és társai megállapították, ha rendszertani hierarchiában helyezzük el a kultúra kategóriáit, a középszintű kategória "alapvetőbbnek" fog látszani. Az állat és a vizsla közé helyezzük a kutyát, mely sematikus mintaként működik. Ilyesfajta alapkategóriákat azonosítunk legkönnyebben, mivel ez a gyermekek által megnevezett és megértett első, és a nyelvi készletbe elsőként belépő szint, valamint az ismereteink legtekintélyesebb hányadát szervező szint.Lakoff, G.: Women, Fire, and Dangerous Things. pp. 46–49.63 A formális és specifikus kategóriákat később sajátítjuk el.

A filmek alkotói és nézői valószínűleg közös sémákat és heurisztikát használnak. Mandler kanonizált története közismert séma, és a filmi műfajok is prototipikus sémák lehetnek.Jenkins, H.: The Amazing Push Me/Pull You. A Cognitive Model of Comic Film Narrative. Wide Angle 8 (1986) nos. 3–4. pp. 35–44.64 A filmkészítés történetének tanulmányozása, legalábbis részben, egyet jelent a filmek készítői és a közönség által alkalmazott, a narratíva és a stílus alapjául szolgáló sémák vizsgálatával.Bordwell, D.–Staiger, J.–Thompson, K.: The Classical Hollywood Cinema.65 (Újfent Gombrichra utalhatunk mint a művészet ilyesfajta megközelítésének legnagyobb hatású képviselőjére.) A közös tudásstruktúrák és készségek kutatása ugyanakkor nem hagyhatja figyelmen kívül azt sem, hogy a különböző sémák és jelentésképző stratégiák a közönséget faj, osztály, nem, illetve műveltség tekintetében milyen nagymértékben megosztják. A filmek nézőire vonatkozó kutatások szerint a maszkulin és feminin viselkedés különféle csoportsémái megegyeznek a "személyes" nemiszerep-sémákkal.Crawford, M.–Chaffin, R.: The Reader’s Construction of Meaning. Cognitive Research on Gender and Comprehension. In: Flynn, E. A.–Schweickart, P. P. (eds.): Gender and Reading. Essays on Readers, Texts, and Contexts. Baltimore: Johns Hopkins University Press, 1986. pp. 3–30.66 Hasonlóképp, a művészfilmek értelmezésére alkalmazott heurisztika közismertebbBordwell, D.: Narration in the Fiction Film.67, mint például a J. J. Murphy Print Generation című filmjéhez hasonló avantgárd filmek által kívánt heurisztikaPeterson, J.: The Artful Mathematicians of the Avant-Garde. Wide Angle 7 (1985) no. 3. pp. 14–23.68.

Talán maga a filmelmélet története sem más, mint intézményes mentális modellek története. A filmek interpretációja a sémák és a heurisztika kétségkívül viszonylag szűk készletére támaszkodik, melyet a kezdők láthatólag elsajátíthatnak és – ezt másolva és kiterjesztve – a szakértők alkalmaznak.Bordwell: Making Meaning.69 Ugyanígy lehetséges a kortárs filmelmélet történetének mint ránk hagyományozódott sémák szüntelenül folyó felülvizsgálásának tanulmányozása. Megírhatnánk például a filmelméletben a tekintet történetét, merítve a hegeli úr és szolga dialektikájából; azon sartre-i tétel átdolgozásaként, mely szerint csupán abban az esetben létezem öntudatos szubjektumként, ha tudatában vagyok annak, hogy a másik tekintetének tárgyaként létezem; továbbá a lacani tétel átdolgozásaként, mely a másik pillantásának a szubjektum vágyát fenntartó szerepet tulajdonít; kiegészítve a 60-as évek végének feminista eredményeként felbukkanó feltételezéssel, mely szerint a nő teste a férfi tekintete számára eltárgyiasított fogyasztási cikk (ahogy az 1968-ban közölt The Look is You című cikk is taglalja).Jaffe, N.–Dohrn, B.: The Look is You. In: Teodori, Massimo (ed.): The New Left. A Documentary History. Indianapolis: Bobbs Merrill. 1969. pp. 355–385.70 Más szóval tekinthetnénk a filmelmélet történetére oly módon, ahogy Gombrich összegzi a vizuális művészetek történetét, illetve ahogy bizonyos tudósok a tudománytörténetet tárgyaltákGiere, R. N.: Explaining Science. A Cognitive Approach. Chicago: University of Chicago Press, 1988.; valamint Miller, A. I.: Imagery in Scientific Thought. Creating 20th Century Physics. Cambridge MA: MIT Press, 1986.71; eleven képek és metaforák megalkotásának, átdolgozásának, betáplálásának – intézményesült szándékoknak megfelelően kidolgozott – folyamataként. Ha "a gondolkodás története modelljeinek története"Jameson, F.: The Prison-House of Language. A Critical Account of Structuralism and Russian Formalism. Princeton: Princeton University Press, 1972.
72, a kognitív szemlélet ezen modellek társadalmi dimenziójának megértését kínálja.

A társadalmi kogníció tanulmányozásának egy másik vonulata azt vizsgálta, hogy a közös sémák és heurisztikák miként segítik elő a fejlett készségeket igénylő feladatok végrehajtását. Karl Lashley, a behaviorizmus első jelentős bírálóinak egyike negyven évvel ezelőtt megállapította, hogy a jó előadást, például egy virtuóz zongoradarab eljátszását nem lehet pusztán inger-válasz párok segítségével magyarázni, mivel a zongoristának nincs ideje felfogni a második hangjegy lejátszása előtt az első hangzását.Gardner, H.: The Mind’s New Science. pp. 12–14.73 Úgy tűnik, virtuóz előadók strukturálisan rögzítik a darabot és hagyják, hogy kezük automatikusan fusson végig az összefüggő részeken. Ugyanez vonatkozhat a gépelésre és a kogníciót hatékony motoros tevékenységgel összekapcsoló fejlett készségekre is. Még korábban Tolman, Lev Vigotsky és A. R. Luria felfedezték, hogy az írástudatlan parasztok számára az eszközhasználat készsége helyettesítette a társadalom írástudó köreiben előnyben részesített absztrakt kategorizációt.Luria, A. R.: Cognitive Development. Its Cultural and Social Foundations. Cambridge: Harvard University Press, 1976., valamint Vygotsky, L. S.: Mind in Society. The Development of Higher Psychological Processes. Cambridge: Harvard University Press, 1978.74

Lashley és Vigotsky kutatásai óta a pszichológusok és az antropológusok sok kultúrában tanulmányoztak készségeket: a thaiföldi fazekasságot, az alaszkai halászatot és a kaliforniai élelmiszer-vásárlást. Az eredményeket olvasva képet alkothatunk a hatékony emberi tevékenység csodálatra méltó rugalmasságáról. A feladatspecifikus igények szüntelenül formálják az alkalmazott kategóriákat és a felhasznált heurisztikákat. Az USA délnyugati részén élő kovácsok összezavarodnak, ha a kutató azt kéri, "csoportosítsák" eszközeiket és így válaszolnak: "Milyen célra?" A kovácsolás anyagai valószínűleg készenfelhasználható, kevés munkával felhasználható és hulladék kategóriákba sorolhatók.Dougherty, J. W. D.–Keller, C. M.: Taskonomy. A Practical Approach to Knowledge Structures. In: Dougherty, J. W. D. (ed.): Directions in Cognitive Anthropology. Urbana: University of Illinois Press, 1985. pp. 161–174.
75 A tejipari szállítók heurisztikus stratégiák alkalmazásával bonyolult aritmetikai komputációkat hajtanak végre, ideértve a kis tételeknek nagyobb, szabványos ládákba "kiszerelését".Scribner, S.: Thinking in Action. Some Characteristics of Practical Thought. In: Sternberg, R. J.–Wagner, R. K. (eds.): Practical Intelligence. Nature and Origins of Competence in the Everyday World. Cambridge: Cambridge University Press, 1986. pp. 13–30.76 A szupermarketben a legtöbb vásárló a "legjobb vétel" problémáját legalább három különböző stratégia bevetésével oldja meg.Lave, J.: Cognition in Practice. Mind, Mathematics and Culture in Everyday Life. Cambridge: Cambridge University Press, 1988.77 Van valami mélységesen tiszteletre méltó az átlagember kreatív találékonyságában is, melyet alaposan elsajátított készsége gyakorlása közben mutat.Nyíri, J. C.–Smith, B.: Practical Knowledge. Outlines of a Theory of Traditions and Skills. London: Croom Helm, 1988.78

A professzionális filmkészítésről nem áll rendelkezésünkre alapos etnográfiai tanulmány, bár Sol Worth és John Adair értékes elemzésben foglalta össze, hogy a navahók életének miként tették szerves részévé a filmalkotást.Worth, S.–Adair, J.: Through Navajo Eyes. An Exploration in Film Communication and Anthropology. Bloomington: Indiana University Press, 1972.79 Érdemes lenne a forgatókönyvírók, a látványtervezők, az operatőrök, az előadóművészek, a rendezők, a szerkesztők és más filmiparban dolgozók döntésmechanizmusait figyelemmel követni, figyelmet szentelve a munkájukat irányító hallgatólagos tudásszerkezetnek és heurisztikának. Ugyanígy megvilágítónak bizonyulhatna annak tanulmányozása is, hogy egyrészt a gyerekek hogyan sajátítják el a filmek és televíziós programok megértésének képességét (milyen kérdéseket tesznek fel, készségeik milyen sémákat és heurisztikát feltételeznek), másrészről a "kompetens nézők" hogyan értelmeznek általános és szokatlan szövegeket, valamint a kritikusok hogyan ruházzák fel értelemmel a filmeket. Egy naturalista irányzatban ezekre a kérdésekre csak konkrét empirikus kutatással lehet válaszolni, melyet – talán mondani is szükségtelen – problémák és hipotézisek irányítanak. A kognitív szemlélet ezekre a problémákra összpontosít és ilyen hipotéziseket posztulál.

A társadalmi kogníció tanulmányozásában megállapíthatunk egy harmadik vonulatot is. Tételezzük fel, hogy a szándékos cselekvők által végrehajtott cselekedetek a legkevésbé sem racionálisak. Lea cselekedeteiről "gyakorlati szillogizmus" alapján teszünk kijelentéseket: Lea el szeretne érni valamilyen célt, s úgy véli, hogy bizonyos cselekedetek révén elérheti azt, majd a megtett lépések összhangban lesznek e vélekedésével. Némi korrekcióval ugyanezen gyakorlati szillogizmus alkalmazható intézmények intézkedéseire is. A társadalmi cselekvés bármely összefüggő elmélete szabályként tételezi, hogy az alkalmazott eszközök a szándékolt célokhoz igazodnak. A pszichoanalitikus megközelítés például gyakorlati szillogizmust alkalmaz a normális viselkedés meghatározására, melyet tünetek kísérnek, nevezetesen ezek a leírások magát a tüneti viselkedést értelmezik úgy, mint az eszközöknek (tünetek) célokhoz (a vágyak ideiglenes kielégítése) rendelésének egy módját. A minimális racionalitást tekinthetjük szabályozó elvárások együttesének, melynek segítségével egyének és csoportok következtetéseket vonhatnak le a társadalmi cselekvésről.Cherniak, C.: Minimal Rationality. Cambridge MA: MIT Press, 1986.80

A minimális racionalitás előfeltevése meglehetősen összetett elméletekhez vezethet. Jellemző stratégia a "teljes racionalitás" valamely ideáltípusából kiindulni és bemutatni, hogy az együtthatók a cselekvők preferenciáit hogyan fogják szükségszerűen korlátozni és átszervezni.Ebben az össszefüggésben nemrégiben készült összefoglaló Hollis munkája: Hollis, M.: The Cunning of Reason. Cambridge: Cambridge University Press, 1987.81 Noha a játékelméletet gyakran azonosították a neoklasszikus gazdaságtan bizonyos változataival, egyes újabb marxista szociológusok racionális cselekvő "mikroökológiai alapjait" mutatták ki. Jon Elster a játékelméletet alkalmaztaElster, J.: Sour Grapes. Studies in the Subversion of Rationality. Cambridge: Cambridge University Press, 1983., valamint Elster, J.: Ulysses and the Sirens. Studies in Rationality and Irrationality. Cambridge: Cambridge University Press, 1984.82 annak bizonyítására, hogy a racionális és irracionális cselekvés elméletei központi jelentőségűek a tudományos marxizmus és John Roemer "analitikai marxizmusa" számára egyarántRoemer, J. (ed.): Analytical Marxism. Cambridge: Cambridge University Press, 1986. valamint Roemer, J. E.: Free to Lose. An Introduction to Marxist Economic Philosophy. Cambridge: Cambridge University Press, 1988.83.

A racionális cselekvőre alapozott társadalomelmélet nem annyira a reprezentációk természetével, mint inkább társadalmi cselekvést eredményező feltételekkel és folyamatokkal foglalkozik. Egyes kognitív teoretikusok például arra kívánnak rámutatni, hogy a "hiányos racionalitás" bizonyos feldolgozási stratégiák révén magyarázható. Kahnemann és Tversky kutatásai arra utalnak, hogy a szerencsejátékos tévedéséhez hasonló érvelés hibái gyakran származnak a statisztikai példák szerepét elhanyagoló, színesebb és reprezentatívabb eseteket előnyben részesítő heurisztika követéséből. Prospektusok egész napos lapozgatása után megfontoltan döntünk arról, melyik autót vásároljuk, de valószínűleg módosítjuk döntésünket egy csalódott tulajdonos panaszainak meghallgatása után.Kahneman, D.–Slovic, P.–Tversky, A. (eds.): Judgment under Uncertainty. Heuristics and Biases. Cambridge: Cambridge University Press, 1982. valamint Nisbett, R.–Ross, L.: Human Inference. Strategies and Shortcomings of Social Judgment. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall, 1980.
84

A racionális cselekvőre alapozott elmélet a filmteoretikusok számára sokféle inspiráció forrását jelentheti. A gyakorlati szillogizmus elemi sémáját használja a néző a szereplők viselkedésének értelmezésében.Carroll: Mystifying Movies. pp. 210–211.85 Beszélhetünk a filmek készítőiről mint intencionális cselekvőkről, ahogy azt Elsternél és másoknál is látjukBordwell, D.: Ozu and the Poetics of Cinema. Princeton: Princeton University Press, 1988.86, sohasem feledkezve meg arról, hogy ez csak szabályozó elv, és hogy bármely társadalomelmélet előfeltételezi, hogy az intencionális cselekedetek nem-szándékolt következményekkel járnak. Ezenfelül, ha magukat a filmteoretikusokat is racionális cselekvőknek tekintjük, ez rávilágíthat bizonyos interpretációs hagyományok létrejöttének és állandósulásának folyamatára.Bordwell, D.: Making Meaning.87 Úgy vélem, a filmteoretikusokról is bizonyítható, hogy érveléseik során bizonyos egyszerűsítő stratégiákat alkalmaznak. Kahnemann és Tversky munkája a heurisztikáról némi magyarázattal szolgálhat arra, hogy a Freud esettanulmányaihoz hasonló ragyogó és kézenfekvő példákra támaszkodó pszichoanalitikus elmélet körül miért alakulhatott ki ilyen szerteágazó intellektuális vonzástér.

Elvontabban fogalmazva a racionális cselekvő modellje alternatívája lehet azon elképzelésnek, hogy az ideológiák a tudatalatti folyamatok elrendezésével hoznak létre társadalmi lényeket. Noël Carroll kiemeli, hogy Marx "a gazdasági kapcsolatok tehetetlen kényszerítő erejét" kulcsfontosságú tényezőnek tekintette a munkaerő tőke nyomása alá vetettségében. Következésképpen a munkás kényszerű döntést fog hozni: "Mindennapi kenyerünk biztosításának szükségletére és a rendelkezésünkre álló társadalmilag elérhető eszközökre tekintettel mindössze racionális választás, egyszerű gyakorlati szillogizmus kérdése, hogy a munkás alkalmazkodik a kapitalizmushoz."Carroll: Mystifying Movies. p. 85.88 Továbbá Marx úgy véli, hogy az ideológia a társadalmi alávetés oka, és a munkásosztály felszívta a kapitalista termelési mód "természetességét" az "oktatás, hagyomány és a megszokás" tényezőin keresztülIdézve Carollnál: Carroll: Mystifying Movies. p. 84.89, melyek kultúraspecifikus kognitív fogalmakként megközelíthetők az értelmezés számára.Lásd Arbib és Hesse kísérletét a közös társadalmi sémákként értelmezett ideológiai folyamatok tárgyalására: Arbib, M. A.–Hesse, M.: The Construction of Reality. Cambridge: Cambridge University Press, 1986.90

Következtetések

Tanulmányom igencsak befejezetlen marad. Nem terjed ki az esztétikában és a művészetelméletbenCrozier, W. R.–Chapman, A. J.: Cognitive Processes in the Perception of Art. Amsterdam: North-Holland, 1984. valamint Turner, M.: Death Is the Mother of Beauty. Mind, Metaphor, Criticism. Chicago: University of Chicago Press, 1987.91, különösen a zenei kogníció területén folytatott szerteágazó kognitív kutatásokraDowling, W. J.–Harwood, D. L.: Music Cognition. New York: Academic Press, 1986.; Howell, P.–Cross, I.–West, R. (eds.): Musical Structure and Cognition. New York: Academic Press, 1985.; Lerdahl, F.–Jackendoff, R.: A Generative Theory of Tonal Music. Cambridge MA: MIT Press, 1983. valamint Sloboda, J. A.: The Musical Mind. The Cognitive Psychology of Music. Oxford, England: Clarendon Press, 1985.
92. Alig érintettem a kognitív nyelvészeti kutatásokat, melyek pedig a megközelítés legtartósabb pillérét képezik.Erre példákat találunk a következő műben: Bever, T. G.–Carroll, J. M.–Miller, L. A. (eds.): Talking Minds. The Study of Language in the Cognitive Sciences. Cambridge MA: MIT Press, 1984.93 Nem tárgyaltam az érzelem kérdését, mely a kognitív kutatások számára talán a legfontosabb problémának tűnik.Tekintélyes a kogníció és érzelem kapcsolatát tárgyaló művek száma, cf.: de Sousa, R.: The Rationality of Emotion. Cambridge MA: MIT Press, 1987. valamint Mandler, G.: Mind and Body. Psychology of Emotion and Stress. New York: Norton, 1984.94 Viszont mindvégig megkíséreltem kifejezésre juttatni e szemlélet általános egységét és megközelítésének különböző szintjeit és irányait. Ily módon sok nézeteltérésre és vitára nem tudtam kitérni, és jelentős kritikákat hagytam figyelmen kívül.De lásd Coulter, J.: Rethinking Cognitive Theory. New York: St. Martins Press, 1983.; Cutting, J. E.: Perception with an Eye for Motion. Cambridge MA: MIT Press, 1986.; Dreyfus, H. L. – Dreyfus, S. E.: Mind over Machine. The Power of Human Intuition and Expertise in the Era of the Computer. New York: The Free Press, 1986.; Michaels, C. F. – Carello, C.: Direct Perception. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall, 1981.; Putnam, H.: Representation and Reality. Cambridge MA: MIT Press, 1988. valamint Russell, J.: Explaining Mental Life. Some Philosophical Issues in Psychology. London: Macmillan, 1984.95 Legsajnálatosabbnak azt látom, hogy nem érzékeltethettem az irányzat írásainak nagy részére jellemző szigort és humort.

A legtöbb filmelméleti mű abban a szellemben íródik, mintha más megközelítés nem is létezne, illetve mintha az elődöknek pontosan azt nem sikerült volna megragadniuk, amelynek megfogalmazására kizárólag az illető elmélet hivatott. Továbbá a legtöbb elméleti fejtegetés merész magabiztossága azt sejteti, hogy itt a láthatáron a soron következő Egyetemes Nagy Elmélet. A kognitivizmus keltheti ugyan Nagy Elmélet látszatát, mégsem az. Átfogó ismertetésemnél egy árnyalattal részletesebb elemzésben azt látnánk, hogy az egyes kérdések körül egymástól élesen elkülönülő magyarázati modellek kristályosodnak ki. Még egy fokkal részletesebb kifejtés esetében már nem találkozunk olyan tételekkel, melyeket minden idesorolható teoretikus magáénak vallana. Lehet valaki szolipszista kognitív tudós, amikor a hangérzékelés problémáival foglalkozik, és körmönfont kultúrateoretikus, amikor a társadalmi rituálék működését vizsgálja. Ezen irányzat munkáinak egyik legnyilvánvalóbb üzenete az olyan különböző kutatási vállalkozások kezdeményezése, amelyek a Weltanschauungból közvetlenül nem származtathatók.

Legsajnálatosabb, hogy talán tévedtem, amikor kitekintésemben azt jósoltam, hogy a Kognitivizmus kiüti a nyeregből a kortárs elméleteket. Hogy tartsuk a helyes arányokat, azzal a bevezetőben megígért mondattal fejezem be, mely tudomásom szerint a kortárs filmelméletben példátlan kijelentésnek tekinthető.

Elképzelhető, hogy mindez, amit itt leírtam, elhibázott és haszontalan.

Ahogy a legtöbb elméletről ki is derül. A szerencsésebb elméletekben rejlik némi igazság és időnként bizonyos mértékben hasznosnak bizonyulnak. Bizonyos pontig megvilágosító lehet az absztrakt érvelés, de felmérhetjük a kognitív szemlélet jelentőségét anélkül is, hogy feltérképeznénk, továbbfejlesztenénk, elmélkednénk róla, és közepes léptékű vizsgálatokban kipróbálnánk. Ha reménytelenül belezavarodunk, közben elkerülhetetlenül rábukkanunk új problémákra is, és egy ideig legalább fontos és izgalmas dolgokról elmélkedtünk.

Borsody Gyöngyi fordítása

Jegyzetek

Vissza