A könyv, a gondolat rögzítésének és közvetítésének e minden tekintetben konzervatív eszköze, már jó ideje halálra ítéltetett, csakúgy, mint a katedrálisok, a tornyok, a kőcsipkés falak, a múzeumok és a pacifista eszmék. A könyv, az egy helyben ülők és a rokkantak, a múltba nézők és a semlegesek e mozdulatlan társa, nem szórakoztatja vagy lelkesíti az új, forradalmi és harci lázban égő futurista nemzedéket.
A tűzvész egyre erőteljesebben mozgatja meg az európai érzékenységet. A mi nagy, tisztító háborúnk, amely minden nemzeti vágyunkat ki fogja elégíteni, megszázszorozza az olasz faj újító erejét. A futurista filmszínház, amelynek megalkotásán dolgoztunk, a világegyetem e játékos deformációja, a földi élet logikátlan, illanó szintézise, ez lesz a legjobb iskola a gyerekek számára; az öröm, a sebesség, az erő, a merészség és a hősiesség iskolája. A futurista film elmélyíti és fejleszti az érzékenységet, felgyorsítja az alkotó képzeletet, felruházza az értelmet az egyidejűség és a mindenütt jelenvalóság reményteljes érzetével. Így a futurista film hozzájárul majd az általános megújuláshoz, felváltja az (örökösen tudálékoskodó) folyóiratot, a (mindig pontosan kiszámítható) drámát, az (unalmas és nyomasztó) könyvet. A propaganda rákényszerít majd minket néha-néha, hogy egy-egy könyvet kiadjunk. De szívesebben nyilatkozunk meg a filmben, a szabad szavakA parole in liberta szó szerinti jelentése: "szavak szabadon". A futurista irodalomfelfogás egyik alapvető kategóriája ez: egyrészt a szavaknak a nyelvtani (szintaktikai) kötelékektől való megszabadítását jelenti, másrészt szabad elhelyezésüket a lapfelület vizuális terében, ennek következtében a sorolvasás konvenciói nem érvényesülnek, hanem a szavak mint nyelvi elemek grafikai funkciót is kapnak. E felfogás a paroliberismo ("szabadszavasság") általános tendenciáját teremti meg, amely jelzői értelemben a parolibero ("szabadszavas") megjelölésben konkretizálódik. Innen kapja a szabadszavas műalkotás tárgyi–műfaji értelemben a tavole parolibere ("szabadszavas táblakép") elnevezést, amely nagyjából megfelel annak, amit később a képvers megjelöléssel illettek. (– a szerk.)1 hatalmas tablóin, a mozgó és fénylő plakátokon keresztül.
Szintetikus Futurista Színház című kiáltványunkkal, Gualtiero Tumiati, Ettore Berti, Annibale Ninchi, Luigi Zoncada színtársulatainak győzelmes turnéival, a Szintetikus Futurista Színház két kötetével, amelyekben 80 színházi szinopszist adtunk közre, megkezdtük Olaszországban a prózai színjátszás forradalmasítását. Előzőleg egy másik futurista kiáltvány már rehabilitálta, dicsőségre emelte és tökéletesítette a Varieté Színházat. Kézenfekvő tehát, hogy életadó energiáinkkal most a színjátszás egy újabb területe felé forduljunk, és ez a film.
Első pillantásra azt gondolhatnánk, hogy az alig néhány éve született film máris futurista képződmény, azaz nincs múltja és nem kötik hagyományok: de mivel néma színházként jött létre, az igazság az, hogy örökölte az irodalmi színház hagyományának összes kacatját. Ezért kétségtelenül a filmre is érvényes mindaz, amit a prózai színházzal kapcsolatban mondtunk és tettünk. Fellépésünk jogos és szükséges, hiszen a film egészen napjainkig alapvetően konzervatív volt, és úgy tűnik, az is marad, mi viszont egy sajátságosan futurista művészet lehetőségét látjuk benne, a futurista művész sokoldalú érzékenységének legmegfelelőbb kifejezőeszközét.
Az izgalmas úti-, vadász-, háborús filmek kivételével eddig nem tudtak mással traktálni minket, csak szörnyűségesen ósdi drámákkal, drámakolosszusokkal és drámatörpékkel. Maga a forgatókönyv is, melyet rövidsége és változatossága miatt akár haladónak is tekinthetnénk, legtöbbször pusztán szánalmas, részekre szabdalt elemzés. A film végtelen művészi lehetőségei még kihasználatlanok.
A film önálló művészet. Tehát nem utánozhatja a színpadot. Minthogy a film lényegében látvány, ezért a festészet útján kell járnia: el kell szakadnia a valóságtól, a fényképtől, a kellemességtől, az ünnepélyességtől. Kellemetlenné, torzítóvá, impresszionisztikussá, szintetikussá, dinamikussá, szabadszavassá kell válnia.
Fel kell szabadítani a filmet mint kifejezőeszközt, hogy egy új művészet ideális hordozójává tegyük, mely minden eddiginél határtalanabbul átfogó és mozgékony. Meggyőződésünk, hogy csak ezáltal érhető el az a sokoldalú kifejezőképesség, amely felé a legmodernebb művészeti kutatások törekszenek. Éppenhogy a futurista film lesz az, amely létrehozza azt a sokoldalúan kifejező szimfóniát, amelyet már egy évvel ezelőtt is emlegettünk A művészi géniusz súlya, mértéke és ára című tanulmányunkban. A futurista film a kifejezés szolgálatában a legkülönbözőbb elemeket használja majd fel; a valóságos életből vett részlettől a színfoltig, a vonaltól a képversig, a kromatikus és plasztikus zenétől a tárgyak zenéjéig. Egyszóval festészet lesz, architektúra és képvers, színek, vonalak, formák zenéje, tárgyak halmaza és fenekestül felforgatott valóság. Új ötleteket adunk majd azoknak a festőknek a kutatásaihoz, akik ki akarják tágítani a kép határait. Munkára fogjuk a szabad szavakat, amelyek áttörik az irodalom kereteit a festészet, a zene, a zajok művészete irányába, csodálatos kapcsolatot teremtve a szavak és a valóságos tárgyak között.
Filmjeink ilyenek lesznek:
Filmre vett analógiák, amelyek a valóságot közvetlenül, mint az analógia egyik elemét használják fel. Ha ki akarjuk fejezni egy szereplőnk szorongását, akkor ahelyett, hogy bemutatnánk őt magát, szenvedésének különböző fázisaiban, egy árkokkal és barlangokkal felszabdalt hegy képével keltjük fel ugyanazt az érzést. A hegyek, a tengerek, az erdők, a városok, a tömegek, a hadseregek, a csapatok, a repülőgépek gyakran válnak majd legkifejezőbb szavainkká. A világegyetem lesz a szótárunk.
Példa: Különös, furcsa vidámság érzését akarjuk felidézni: egy csapat széket mutatunk, amint tréfásan keringenek egy óriási fogas körül, míg csak el nem szánják magukat, hogy ráakaszkodjanak. Be akarjuk mutatni a haragot: sárga golyók forgószelében zúzzuk szét a gyűlölet tárgyát. Ábrázolni akarjuk a Hős félelmeit, aki elvesztette hitét az immár elföldelt semleges szkepticizmusban: úgy jelenítjük meg a Hőst, amint épp lelkesítő beszédet tart a sokaságnak, ám egyszer csak előugrik Giovanni Giolitti, és egy nagy villányi ízes makarónival csalárd módon betömi a száját, szárnyaló szavait a paradicsomos lébe fojtva.
Kiszínezzük a párbeszédeket úgy, hogy egyidejűleg és gyors egymásutánban képeket adunk mindarról, ami a szereplők fejében megfordul. Példa: Ha egy férfi épp azt mondja az asszonyának: szép vagy, mint egy gazella, akkor megmutatjuk a gazellát. Másik példa: Ha egy szereplő azt mondja – csodálom ragyogó mosolyodat, ahogyan egy utazó csodálja egy fáradságos út után egy hegy magasából a tengert –, akkor megmutatjuk az utast, a tengert és a hegyet...
Így szereplőinket éppen olyan jól meg lehet majd érteni, mintha beszélnének.
Filmre vett versek, beszédek, elbeszélő költemények.
Példa: Carducci Szerelmes éneke:
Német várak felől, mik úgy sunyitnak,
mint lecsapni készülő sólyommadarak...
Bemutatjuk majd a várakat meg a leselkedő sólymokat.
A templomokból, mik márványkarjukat
az égre nyújtva imádják az Urat...
...
Kolostorokból, mik falvak, városok határán
gubbasztanak, mig harangszó zörömböl,
s mint a kakukk lombtalan törzsek alján
kántálnak bajról, furcsa örömökről...
(Szervác József fordítása)
Templomokat mutatunk majd, amint fokozatosan átalakulnak könyörgő asszonyokká, az Istent, aki örvendezik a magasban, megmutatjuk a kolostorokat, a kakukkot stb.
Példa: Carducci Nyári álom című verse:
Éneked egyre dübörgő zajára,
Homérosz, győzött rajtam a déli meleg,
s szemem álom igézte, szívem
a tirrén tájra repült a Scamandro
vizétől ...
(Majtényi Zoltán fordítása)
Carduccit fogjuk mutatni, amint az akhájok tömegében bolyong, óvatosan kerülgetve a lovakat, üdvözli Homéroszt, majd betér Aiaxszal a Vörös Scamandro nevű kocsmába, s a harmadik pohár bor után a szíve – fontos, hogy dobbanásai jól láthatók legyenek – kiugrik a kabátja alól, s hatalmas, vörös labdaként lebeg a rapallói öböl fölött. Tehát filmre vesszük a zsenialitás rejtett mozdulásait.
Nevetségessé tesszük ezzel e múlthoz kötődő költők műveit, a közönség általános gyönyörűségére átalakítjuk a legnosztalgikusabb, legmonotonabb és legszívfacsaróbb költeményeket erőteljes, izgalmas és kacagtató látványossággá.
Filmre vett helyszínek és időpontok egyidejűsége és kölcsönös egymásba játszása:Ugyanazon pillanatban egymás mellett két-három különböző képet mutatunk egyszerre. Filmre vett zenei hatások(disszonanciák, akkordok, mozdulatok, tények, színek és mondatok szimfóniája stb.). Jelenetekre bontott és filmre vett lelkiállapotok. Mindennapos gyakorlatok a logika felszámolására. Tárgyak filmre vett drámája.(Megelevenített, humanizált, kifestett, felöltöztetett, szenvedélyekkel felruházott, civilizált, táncoló tárgyak. – Tárgyak, amelyeket kiemeltünk megszokott környezetükből és teljesen szokatlan körülmények közé helyeztünk, amely kontrasztként még jobban hangsúlyozza lenyűgözően nem-emberi szerkezetüket és létüket.) Ötletek, események, típusok, tárgyak kirakata. Grimaszok, arckifejezések stb. gyűlése, flörtje, házassága.
Példa: egy hatalmas orr, amint csöndet parancsol az ülésező ujjaknak egy fül-csengettyűvel, miközben két bajusz-rendőr letartóztat egy fogat.
Az emberi test irreális konstrukciójának megörökítése. Aránytalanságok drámája:Példa: egy embert szomjúság gyötör, elővesz hát egy vékony szalmaszálat, ez köldökzsinórként megnyúlik, egészen addig, míg egy nagy tóhoz nem ér, és azt egy szuszra ki nem szippantja. Érzelmek lehetséges drámái és stratégiai fogásai. Férfiak, nők, események, gondolatok, zenei hatások, súlyok, szagok, zajok filmre vett lineáris, térbeli, szín szerinti stb. egyenértékei(fehér vonalakkal fekete alapon megmutatjuk például a belső és a fizikális ritmusát egy férjnek, aki házasságtörésen kapja a feleségét és üldözi a szeretőt – a lélek és a lábak ritmusát). Filmre vett mozgó képversek(lírai értékek szinoptikus tablói; emberként vagy állatként megjelenített betűk drámája; helyesírási drámák; tipográfiai drámák; geometriai drámák; számérzékenység stb.).
Festészet + szobrászat + térbeli dinamizmus + képversek + zaj-idézetek + építészet + szintetikus színház = Futurista filmművészet.
Szétszedjük és ismét összerakjuk a Világegyetemet gyönyörűséges szeszélyeinket követve, hogy megsokszorozzuk az olasz alkotó géniusz erejét és abszolút hatalmát a világ felett.
Milánó, 1916. szeptember 11.
Csantavéri Júlia fordítása
Jegyzetek
* A fordítás alapja: La cinematografia futurista. Bianco e nero 28 (1967). nos. 10–12. pp. 231–234. A kiáltvány részleteit ld. Filmvilág 30 (1987) no. 9. p. 12. A szöveg egy másik kiadását ld.: A futurista filmművészet kiáltványa. (ford. Sárközy Elga). In: Kenedi János (szerk.): Írók a moziban. Budapest: Magvető, 1971. pp. 43–48.
